Vissza

"Pénzmesterek" pénzügyi vetélkedő középiskolásoknak

"Pénzmesterek" címmel idén is elindul a pénzügyi vetélkedő idén középiskolásoknak.

 középiskolai vetélkedő

Az Innovatív Képzéstámogató Központ honlapján (https://ikk.hu/hirek) megjelent tájékoztatás értelmében március 31-ig lehet még regisztrálni a Pénzmesterek pénzügyi vetélkedőre a www.penzmesterek.hu linken, amelyet idén is megrendeznek középiskolásoknak. A regisztrációt követően a diákok hat héten át, minden héten egy újabb kvízt kapnak majd, egyenként 10 kérdéssel, a legjobb 50 versenyző pedig bejut a döntőbe.

A Pénztárszövetség által szervezett versenyre a résztvevők egy összetett, és a pénzügyi kultúra számos területére kiterjedő tudástárból készülhetnek fel. Pénztári alapfogalmakat sajátíthatják el, emelett megtanulhatják, hogy mire érdemes odafigyelni egy online vásárlás, vagy éppen egy bankszámlanyitás során. A verseny az elmúlt években több mint ezer magyar gimnáziumi diák számára nyújtott segítséget abban, hogy élményszerűen ismerkedjenek meg a pénzügyi kultúra alapfogalmaival. A 2021. május 20-ig tartó vetélkedőn a 200 ezer forintos fődíj mellett számos különdíjat osztanak ki, valamint díjazzák az induló diákok legeredményesebb iskoláit is.

2021-03-26 | dr. Klész Tibor | Módszertár

Szeretnék ilyen híreket kapni >>