Vissza

A kilenc évfolyamos általános iskola bevezetése

A Köznevelési Kerekasztal 2017. március 7-i ülését követő sajtótájékoztatón jelentette be dr. Palkovics László oktatásért felelős államtitkár, hogy elkezdődik a szakmai munka a kilenc évfolyamos általános iskolai rendszer kialakítása céljából.

A kilenc évfolyamos iskola koncepciójának kidolgozása a Köznevelési Kerekasztal feladata lenne, amelyben a plusz egy év az óvodát követően és az általános iskolát megelőzően kerülne bevezetésre, a korábbi nyolc évfolyam tehát változatlan maradna. Az elképzelés egyfajta preschool-t, azaz előiskolát takar, amelynek a bevezetését a tervek szerint komoly társadalmi vita fogja megelőzni.

A kilenc évfolyamos iskola és az új Nemzeti alaptanterv bevezetése előreláthatóan 2019-ra valósulna meg. A plusz egy átmeneti évfolyamhoz hasonló rendszer működik Németországban, Finnországban és Franciaországban is.

2017-03-13 | Dr. Klész Tibor | Jogszabályfigyelő

Szeretnék ilyen híreket kapni >>