Vissza

Lezajlott az országos köznevelési tanévnyitó Kiskőrösön



Kiskőrösön rendezték meg idén a XIII. nemzeti tanévnyitót. A köznevelésért felelős államtitkár megnyitó beszédében utalt a Petőfi-emlékévre.

 

2022. augusztus 31-én került megrendezésre a XIII. Nemzeti Tanévnyitó a Kiskőrösi Bem József Általános Iskolában. Dr. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a szomszédban dúló háború okán emlékeztetett, hogy megint olyan tanév kezdődik, amilyen eddig nem volt. Elmondta, hogy a következő tanévekben egy folyamatos felmérési rendszert vezetnek be, amely során kiderül, hogy melyik tanuló hol tart az adott tantárgy elsajátításában, hol és hogyan kell fejleszteni.

Dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár a „Petőfi-Emlékév” részeként megrendezett tanévnyitón az „Itt van az ősz itt van újra” című verset idézve rámutatott, hogy elkezdődött a Petőfi-bicentenárium. Kitért arra is, hogy a tanulókat és a tanárokat összeköti az iskolai közös tanterv is, amelyben ott van Petőfi művészete. A Nemzeti Alaptanterv többek szerint túlzsúfolt, mások szerint sok minden kimaradt belőle. A nemzeti identitás szempontjából viszont fontos az a közös tudás, amelyet a Nemzeti Alaptanterv tartalmaz. Hangsúlyozta, hogy a 2022/2023-as tanévben nem lesz online oktatás.

2022-09-05 | dr. Klész Tibor | Iskolaszervezés

Szeretnék ilyen híreket kapni >>