Vissza

Szakképzésért díjak új köntösben



Megjelent a kultúráért és innovációért felelős miniszter által adományozható elismerésekről szóló rendelet, benne a szakképzési ágazat díjaival.

A kultúráért és innovációért felelős miniszter által adományozható elismerésekről szóló 2/2023. (III. 8.) KIM- rendeletben került rögzítésre a szakképzési ágazatban adományozható díjak feltételrendszere a családügyi, a művészeti, közművelődési, a kulturális, a közgyűjteményi, a felsőoktatási és az innovációs ágazat díjai mellett.


A szakképzési ágazatban a „Szakképzésért Apáczai Csere János-díj” és az „Oktatói Szolgálati Emlékérem (szakképzési tagozat)” elismerés adományozható, mindkettő hagyományai hosszú évekre nyúlnak vissza. Előbbi évente legfeljebb 10 alkalommal adható a szakképzés és felnőttképzés területén legalább öt éve végzett eredményes, példamutató tevékenység elismeréséért és egymillió forint pénzjutalommal jár. Utóbbi pedig a legalább 25 éven keresztül végzett, példamutató oktatási tevékenység elismeréséért adományozható szakképző intézmény nyugállományba vonult oktatóinak vagy pedagógusainak, méghozzá évente korlátlan számban pénzjutalom nélkül, valamint legfeljebb 20 fő részére 250 ezer forint pénzjutalommal együtt.

2023-03-11 | dr. Klész Tibor | Szakképzés

Szeretnék ilyen híreket kapni >>