Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ funkciói megvalósítása érdekében. Weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához. Részletesebb információt és a cookiek kikapcsolásának lehetőségét cookie szabályzatunkban olvashatja.
Vissza
Értékelés – másképp

 

A naptári év vége az iskolákban a félév végének közeledtére emlékeztet diákot, pedagógust egyaránt. Beszámolók, vizsgák időszaka ez, az utolsó erőfeszítés azért, hogy a félévi bizonyítvány a lehető legjobb legyen. Vagyis sok ötös legyen benne. Ilyenkor mintha élesebb, időszerűbb volna a kérdés: mit jelent egy (bármilyen) szám? Akinek a bizijében egy tantárgy neve mellett a jeles bejegyzés szerepel, miben jeleskedik? Sok ismerete van a tantárgy tartalmait illetően? Esetleg kiválóan tudja előadni szóban vagy írásban, amit ezekről tud? Netán kreatív módon használja fel a tudását? S az elégséges? Hiányosak az ismeretei vagy nem tud szépen beszélni, írni arról, amit tud? Vagy hiába tud valamit, képtelen alkalmazni? Nyilvánvaló, hogy a bizonyítványban szereplő számok, minősítések vajmi keveset árulnak el mindezekről.
Ha megkérdezzük a kollégákat, mit is takarnak ezek, akkor olyasmiket mondanak, hogy sokféle szempont figyelembe vételével születik meg az osztályzat. Először is azt fejezi ki, hogy a tantárgyi követelményhez képest mennyit tud az illető diák. Aztán meg azt, hogy a tanulócsoport teljesítményéhez mérten hol tart ő, személyesen. Végül pedig, hogy a saját képességeihez képest hogyan teljesít, fejlődött-e az utóbbi időben vagy éppen ellankadt az igyekezete. S akkor még nem beszéltünk az adott intézmény iskolai hagyományairól, továbbá a pedagógus személyes értékelési szokásairól. Akkor is ingoványos ez a talaj, ha nagyon pontosan tudjuk, mit és mihez képest értékelünk.


Azonban nem tudjuk pontosan.


Azt tudjuk, hogy hiába az egyentankönyv meg az egyentanterv, ahány iskola, ahány tanulócsoport, sőt, ahány diák, annyiféle módon zajlik a tanulás és – szerencsés esetben ehhez igazodóan – a tanítás is. Erről szól a differenciálás gyakorlata, ennek igyekeznek teret adni az egyéni, tehetséggondozó és felzárkóztató programok. Be kell vallanunk, igen gyakran ezek sem túl eredményesek, de legalább jószándékú próbálkozásoknak nevezhetők. Az biztos, hogy egyre nehezebb dolgunk van.


Futunk, futunk a százfelé kalandozó gyerekészjárás után, és sokszor azt is nehéz megállapítani, előre vagy visszafelé, már ha van egyáltalán kitaposott ösvény.


Ahány nebuló, annyiféle módon áll össze a fejében mindaz, amit az iskolában sajátít el. Sőt, az is, amit azon kívül tanul innen-onnan, hiszen ma már annyi mindennel találkozik, annyi mindenről tudhat meg annyi mindent a diák, hogy az információforrások tömegében az iskola, tankönyv és pedagógus igencsak háttérbe szorulnak. Szerencsés eset, amikor sikerül összekötni az iskolai és az azon kívüli világ jelenségeit, a diák fejében szétválaszthatatlan konglomerátummá olvad össze a mindenhonnan – bárhonnan –  megszerzett tudás. Ez természetesen azt is jelenti, hogy egyre nő a diverzitás. Minél több az elérhető forrás, annál valószínűbb, hogy nagy különbségek fognak mutatkozni, melyik gyerek mihez jut hozzá és hogyan építi be azt a saját tudáskonstrukciójába. Most ne tekintsük a jelenség, kétségtelenül létező veszélyeit, ne borongjunk a tagadhatatlanul valós veszteségek felett, egyszerűen vegyük tudomásul, amit nem lehet nem tudomásul venni: az információrobbanást.


Ha ezt belátva bölcsen lemondunk arról, hogy mindenkinek ugyanakkor ugyanaz legyen a fejében, ha képesek vagyunk lemondani arról is, hogy kizárólag az iskolában elsajátított ismereteket tekintsük értékként, akkor azt is tudomásul kell vennünk, hogy a gyerekek tudása lehet, hogy tágasabb, mint amit mi tanítunk nekik, viszont korántsem egységes. Ezt figyelembe véve pedig azt is be kellene látnunk, hogy a követelmény sem tud egységes lenni, hiszen amit az egyik tud, nem elvárható a másiktól, aki máshonnan, máshogyan tanult ugyanarról. Talán adott témában a mennyiség és minőség összevethető, a tartalom azonban nagyon korlátozottan. Joggal vetődik fel hát a kérdés: képes-e egy osztályzatokat tartalmazó bizonyítvány valamennyit is tükrözni ebből a sokféleségből?

A válasz - egyértelmű NEM.

A cikk teljes egészében elolvasható a Pedagógiai és Módszertani című folyóirat aktuális számában.

2018-01-08 | Kerényi Mária | Módszertár

Szeretnék ilyen híreket kapni >>