Vissza

Idegen nyelvi mérés angolból és németből



2018. május 18-án kerül sor az idegen nyelvi mérésre a hatodik és a nyolcadik évfolyamon az angol vagy német nyelvet első idegen nyelvként tanulók körében a 2017/2018-as tanévben. Ebben a mérésben a célnyelvi mérésben részt vevő tanulók nem vesznek részt.

 

2018. május 18-án kerül sor az idegen nyelvi mérésre a hatodik és a nyolcadik évfolyamon az angol vagy német nyelvet első idegen nyelvként tanulók körében a 2017/2018-as tanévben. Ebben a mérésben a célnyelvi mérésben részt vevő tanulók nem vesznek részt. Az idegen nyelvi mérés célja elsősorban az, hogy az iskolákat szembesítse saját nyelvoktatásuk eredményességével, illetőleg, hogy hogy a felső tagozatos tanulók nyelvtudásáról statisztikai jellegű adatokat biztosítson, azaz képet adjon a nyelvismeret országos szintjéről.

Az ország összes iskolájának minden feladatellátási helyén a mérésben érintett hatodik és a nyolcadik évfolyamos tanulók azonos időpontban és azonos körülmények között írják meg a mérést. Az idegen nyelvi mérést az Oktatási Hivatal és az iskolák közösen szervezik meg, amelynek szervezési, tájékoztatási feladataiban közreműködnek az Oktatási Hivatal területileg illetékes Pedagógiai Oktatási Központjai is.

2018-05-17 | Dr. Klész Tibor | Módszertár

Szeretnék ilyen híreket kapni >>