Vissza

Gyermeknap − A gyermekjólét biztosítása mindannyiunk feladata



A gyermekek jólétének, jól-létének biztosítása, biztonságuk garantálása és érdekeiknek folyamatos szem előtt tartása mindannyiunk közös feladata - írta vasárnap, a gyermeknap alkalmából kiadott közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

 

Az EMMI kommünikében rámutat: a szülők mellett az iskola, a pedagógusok, a gyermekjóléti és gyermekvédelmi szakemberek, de akár a média és a gazdasági élet képviselőinek, valamint nem utolsósorban az államnak és az önkormányzatoknak is feladatuk a gyermekek, a fiatalok megbecsülése, a gondtalan gyermekkor biztosítása. Hozzátették: a civil szervezetek ebben is fontos partnerek.     Emlékeztetnek: a gyermekek érdekében a kormányzat több intézkedést hozott: családtámogatási ellátásokra 2015-ben 207 milliárd forinttal többet fordítanak 2010-hez képest. Emlékeztettek az örökbefogadás könnyítésére, de arra is felhívták a figyelmet: 2016 végéig minden tizenkét év alatti, állami gondoskodásban élő gyermek gyermekotthon helyett már munkaviszonnyal rendelkező nevelőszülőkhöz kerül.     "Bevezettük a gyermekbarát igazságszolgáltatást, gyermekjogi képviselők állnak a gyermekek rendelkezésére, és olyan programokat támogatunk, mint például a Gyermekbarát település pályázat" - sorolták az intézkedéseket, amelyek között az is szerepel: a nemzeti tehetség programból idén 2,8 milliárd forinttal támogatják a fiatal tehetségeket.

2015-06-01 | mti | Módszertár

Szeretnék ilyen híreket kapni >>