Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ funkciói megvalósítása érdekében. Weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához. Részletesebb információt és a cookiek kikapcsolásának lehetőségét cookie szabályzatunkban olvashatja.
Vissza
A tehetség ünnepe

 

„Azt szeretnénk, hogy mindenki versenyképes tudáshoz tudjon jutni, függetlenül attól, hogy az ország melyik településén, milyen anyagi körülmények között születik, milyen a szociális helyzete" - mondta Balog Zoltán. Hozzátette: az államnak, a köznevelésért felelős vezetőknek a feladata, hogy ennek feltételeit megteremtsék és folyamatosan javítsák.

Kifejtette: ezért akarják felértékelni a szakiskolát és a szakközépiskolát - amelyet a jövő ősztől szakgimnáziumnak fognak hívni -, hogy akár a szakképzésen, akár a gimnáziumon keresztül az út "felfelé vigyen".     Közölte, olyan szakképzési rendszert akarnak alakítani, ahonnan akár a szakmai tapasztalatokon keresztül, de mégiscsak vezet út a diplomához. És olyan minőségi gimnáziumot szeretnének ahol az átlépés a felsőoktatásba tulajdonképpen magától értetődő - mondta Balog Zoltán.  

A miniszter hozzátette: mind a két iskolatípusra szükség van az egyén, a közösség, társadalmi jólét növeléséhez, és döntéshozóként az a feladatuk, hogy mindkét utat alkalmassá tegyék a képességek kibontakoztatására. A lényeg az, hogy a szakmai műveltség és a közműveltség erősítse egymást a köznevelés rendszerében - fogalmazott Balog Zoltán, megjegyezve: egyik sem jobb, rosszabb, értékesebb vagy éppen kevésbé értékes.     Balog Zoltán a díjazottakat méltatva azt mondta, ez a nap a tehetség ünnepe, a tehetséges diákoké, akiket "megfogott valami". Hangsúlyozta: ahhoz, hogy valaki igazi tehetséggé váljon, szükség van a diákok természetes kíváncsiságára, és pedagógusokra is, akik felismerik és gondozzák a tehetséget.

Úgy fogalmazott: ha az OKTV-díjazottak jelentik számunkra a megtestesült tehetséget, akkor a Bonis Bona-díjazottak és a Graphisoft-díjazottak a megtestesült tehetséggondozók, akik naponta önzetlenül fordulnak a tanítványaikhoz, és nem csak szakmai tudást, de egész személyiségüket adják át diákjaiknak. Ha a tehetséggondozás közös ügy, akkor a tehetséges fiatalok és felnőttek az egész nemzeti közösség erőforrásai - mondta a miniszter.

Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár köszöntőjében utalt arra, hogy a tanulmányi versenyt 1923 óta rendezik meg, és ma már több mint húsz tantárgyból hirdetnek OKTV-t. A mögöttünk lévő évtizedek a bizonyítékai annak, hogy a versenynek van létjogosultsága - közölte.

A díjakat Balog Zoltán és Czunyiné Bertalan Judit adta át. Idén 68 középiskola 113 tanulója vett át az OKTV-n 1-2-3. helyezésért járó díjakat. Az oktatásért felelős minisztérium által meghirdetett versenyre ebben a tanévben 27 tantárgyból 38 kategóriában 30 563 jelentkezést regisztráltak, ez összességében 21 991 diákot jelentett, mivel egy tanuló több tárgyból is jelentkezhetett.

A tanulmányi verseny népszerűségét jelzi, hogy az idén 573 középiskolából, azaz a középiskolák több mint feléből indultak diákok a megmérettetésen. A döntőkben az 1-30. helyezést elérők 210 középiskola tanulói közül kerültek ki.

Az ünnepségen Balog Zoltán és Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár adta át a "Bonis Bona - A Nemzet Tehetségeiért" díjat, az elismerésben - sokéves eredményes tehetséggondozó munkájáért - 60 pedagógus és oktató részesült.

Az ünnepségen 20 matematikatanár kapta meg a Graphisoft SE által alapított Graphisoft-díjat, amelyet azok érdemelnek ki, akik e tantárgyban kiemelkedő tehetséggondozó munkát végeztek. A Balla György Matematikai Alapítvány a matematika verseny gimnáziumi kategóriája első helyezettjének adott át különdíjat. A földrajz OKTV első három helyezettje pedig a Magyar Földrajzi Társaság által adományozott Ifjú Geográfus díjat vehette át.

2015-06-01 | mti | Módszertár

Szeretnék ilyen híreket kapni >>