Vissza

Kancellárokat neveznek ki a szakképzési centrumokba

2018. október 31-én nyújtotta be az Országgyűlés elé a Kormány az egyes kutatás-fejlesztéssel, valamint szakképzéssel összefüggő törvények módosításáról szóló törvény tervezetét, amely összesen 5 törvényt fog módosítani, köztük a szakképzésről, a felsőoktatásról, valamint a köznevelésről szóló törvényeket.

A tervezet legfontosabb eleme a kancelláriarendszer szakképzési centrumokban történő bevezetése a felsőoktatási intézményekben már jól működő intézmény mintájára. Fontos – ahogy a tervezethez fűzött indoklás írja – az intézmények felelős, átlátható és professzionális gazdálkodásának biztosítása, működtetése, amely leginkább az erre a feladatra kiválasztott, felkészült, a szakképzési területért felelős miniszter által kinevezett kancellárokon keresztül valósítható meg.

A kancellár nem egy megerősített jogkörökkel rendelkező gazdasági igazgató lesz, hanem az intézmény működtetéséért felelős felsővezető menedzser. A változások hatálybalépésének várható időpontja 2019. január 1.

2018-11-05 | Dr. Klész Tibor | Szakképzés

Szeretnék ilyen híreket kapni >>