Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ funkciói megvalósítása érdekében. Weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához. Részletesebb információt és a cookiek kikapcsolásának lehetőségét cookie szabályzatunkban olvashatja.
Vissza
A pedagógus a szakmája áldozata

 

Középpontban a pedagógus címmel rendezett immár hagyományosnak számító pedagógia-pszichológia konferenciát a Menedzser Praxis Szakkiadó a Lurdy Házban 2018. november 20-án. A naprakész pszichológiai tudás átadása mellett a szervezők a nevelők mentálhigiénés támogatását tűzték ki célul az idei „pepszi” konferenciájukon.



Prof. Dr. Bagdy Emőke azzal a felvetéssel kezdte interaktív előadását, hogy ha a személyiségünk a munkaeszközünk, miért nem védjük meg, miért nem trenírozzuk, frissítjük fel elégszer. A kiégés („burn out”) elnevezés Herbert J. Freudenberg pszichoanalítikustól ered (1974). Krónikus emocionális megterhelések hatására előálló érzelmi, fizikai, mentális és cselekvéses szintű kimerülés megjelölésére szolgál. Folyamatának dinamikája leírható:
– lelkesedés,
– stagnálás,
– frusztráció,
– apátia és
– depresszió.

A kiégési spirál gyorsuló fázisokon át zajló kimerülés folyamata depressziós végkimenetellel. Hazai vizsgálatok alapján a 28–39 évesek vannak leginkább kitéve tartós stressznek, köztük a túlmunka, az értelmetlennek érzett tevékenység és a munkatársi közösség együttműködési hiányosságai a legjelentősebb stresszek életük során. A privát élet felmorzsolódásához vezetve kimondottan megbetegítő hatásúak a negatív hatások. Wolfgang Schmidbauer írta le az úgynevezett segítő szindrómát (Helfer-syndrome, 1977.), valamint az öt károsodási típust, amelyet a pálya művelése idéz(het) elő:
– a foglalkozás áldozata,
– hasító személyiség,
– perfekcionista,
– érzelmi kalóz és
– a munka-alkoholista.

De ne csüggedjünk, hiszen a védelmi – prevenciós és helyreállító – intervenciók köre gazdag tárházat nyújt ellenük.

A pszichológus asszony szerint mindent önvizsgálattal kell kezdenünk, mik is vagyunk? Amit végzünk az foglalkozás, hivatás, szakma vagy más egyéb? A minőségi szintet kell alapként megjelölnünk. A feladatunk összetett, röviden megfogalmazva: nevelni és növelni – a belső értékeket kell kiteljesítenünk. Célunk a talentum felfedezése és kibontakoztatása. Királyi specifikuma a szakmánknak, hogy a személyiségünket kell belevinnünk a munkánkba. Az érzelmi erőket is bele kell vinni a mindennapi foglalatosságba, ez törvényszerűen az energiák apadását okozza. A hivatás az elhívás motívumát rejti, Karácsony Sándor szavaival élve, „hajlamod hajt és megérkezel”. Az átadás vágyának mint tényezőnek okvetlenül jelenlévőnek kell lennie. A személyiséget mint munkaeszközt is ildomos karban tartani, fejti ki Bagdy. Annál is inkább, mert az elvárások idővel megnőttek, szinte az az elgondolás, hogy a pedagógus legyen edukátor és re-edukátor is, no meg részben terapeuta szintén.

A humán pálya egyértelműen azt jelenti, hogy az interakciók sűrűjében élünk permanensen. (Mégis bizonyos szempontból magányosan, egyedül áll a pedagógus, zömmel ő dönt, és a gyerek rá van bízva és utalva egyszersmind.)

Egy nemrég készített német felmérés fő következtetése egy mondatban: a pedagógus a szakmája áldozata. Lehangoló megállapítás önmagában is és a többi szakmával összevetve is. A két fronton való megfelelés – munka és családi élet – esetükben még nehezebb és kiélezettebb helyzeteket szül. A bevezetőben említett öt típus mindegyike veszélyeket hordoz magában, fel kell ismerni mindenekelőtt és gyorsan tenni ellene. A hasító típusú tanár elsősorban a férfiak közül kerül ki, teljesen kettéválasztja a munkát és az otthoni teendőket, bent mindent belead, otthon már nem tesz semmit a fáradtságra hivatkozva. A perfekcionista címkével ellátott személy a maximumot hajhássza állandóan, ami csak egy ideig megy, van negatív és pozitív perfekcionista változat is, a pedagógusnál sajnos az előbbi az általánosabb. A mindennapi interakciók során az érzelmi zsetonok vándorolnak, de az érzelmi kalóz túlgyűjti magát, és rosszabb esetben vissza is él vele. A szinglik eshetnek bele ennek a metódusnak a csapdájába, a személyes kapcsolatok hiányosságai okán. A hiányzó érzelmeket ne a gyerekek oldaláról próbáljuk bepótolni! A munka-alkoholista (workaholic) túlzásba viszi szintén a dolgokat, a munka szeretete nem egyenlő azzal, hogy más eleme nincs az életünknek. Hazaviszi a munkát, szabadidő sincs már (a családi kirándulásra elviszi a laptopját, hátha egy kicsit békén hagyják, és…). Viszont ez sem folytatható büntetlenül, visszacsapások nélkül, ugyanis az agyak kiégetése folyik általában ilyenkor.

A káros folyamatok feszültséget és önelégületlenséget szülnek leginkább. A kiégés egy lejtmenet, amelyen tudni kell fékezni és megállni. A személyiség-energiákat fogyasztjuk, égetjük permanensen, a pótlására mindig szükség van. A pótlás lehet sok irányból érkező: jó családi háttér, sport, relaxáció, terápiák. Bagdy szintúgy utalt arra, ne felejtsük el, hogy a stressz kétféle, nem csak káros hatásokkal bír. Van a stressz (a jó stressz) és emellett a di-stressz (a rossz stressz). A szervezet energiákat mozgósít, és mindkettőt tudja kezelni. De kellenek is a behatások, mentálisan ellustulnánk, a szervezetünk leépülne a dresszírozás hiányában. A negatív hatásokat is lehet csoportosítani, mert a szorongás például a gondolkodási központra hat, blokkolja azt, vagyis nem tudunk gondolkodni, így cselekedni sem rendesen. A harag is behatárolt élettani funkcióval bír, amely a keringéssel kapcsolatos, azaz a koszorúér megbetegedéseire van befolyása. A lényeg az, hogy rendelkezzünk saját stressz-menedzsmenttel, és magunkat képesek legyünk visszaépíteni. A jó stresszt kell bevonzani, és a rosszat távoltartani avagy megfelelően kezelni. A jó stresszek úgymond vitalitásgenerátorokként funkcionálnak. Beindulnak általuk a szervezet különféle reakciói, az örömközpontokat stimulálják, és áttételesen az immunrendszert is pozitívan befolyásolják. Az egészségtudatos életforma kialakítása az alapvető lépés mindnyájunknál. Tanuljunk meg elsősorban relaxálni. Meg kell tanulni a befelé fordulást, azt, hogy akaratlagosan a saját testünkre koncentráljunk, és a jobb agyféltekét pozitív élményekkel „feltápláljuk” (akár felidézéssel, például a nyári pihenést szuggeráljuk vissza, és az érzeteket is megjelenítjük párhuzamosan). A professzor asszony fő vonalakban bemutatta egyik új könyvét, amely a „Pszicho-fitnessz” címet viseli, és 130 példát, gyakorlatot ad meg benne, a feszültségoldásra, a pihentetésre és a feltöltődésre vonatkozóan. Ügyel az életkori szakaszokra is, így van tagolva az útmutató. Az óvodásoknak kidolgozott ritmusgyakorlatoktól kezdve halad a nagyobb tanulóknak szánt gyakorlatokon át a kiégéssel küzdő pedagógusok feladataiig. (Egy rövid történetre felfűzött gyakorlatot a hallgatósággal is kipróbáltatott közösen, hogy ráérezzenek annak az ízére.)

Bárkiről elmondható, hogy nehezen fog neki egy gyakorlatnak, de erre is jó módszer a gyerekeket relaxáltatni, van visszahatása, közös feszültségoldás válik belőle. Egyébként is a légzéskontrollt alkalmazni kellene többször – a pánikbetegeknél rendszeresen –, mert hasznossága vitathatatlan. (Lélegezzünk ötször ki és be, a beszívás lehet hagyományos, a kilégzés végtelenül elnyújtott, és máris jobban érezzük magunkat.)

A külső-belső fényfürdő a legoptimálisabb, elmecsiszolás és lélekmelengetés egyúttal – mindez belső koncentráció és belső megerősítés által, amely tartósan kihat egészségünkre. (Ez rímel a tudatos jelenlét elméletére, a mindfulness-re, a befelé figyelés metodikájára.)

Fontos a szemlélet és a cselekedetek egyszerre történő átalakítása, a dolgokat pozitívvá kell transzformálnunk, és tanult optimizmussal kell kezelnünk a világot. Kopp Mária kutatására utalva kifejtette, kell a jövőkép, mert „cél nélküli hajónak nincsen jó széljárás”. (A kutatásból kiderült, hogy sok magyar ember nem rendelkezik jövőképpel, nincsen életstratégiája sem, kiknek zöme évekkel később könnyebben megbetegedett, és többen meg is haltak közülük.) Semmi sem megy persze könnyen, állandó trenírozás szükségeltetik: legyen jövőképed, fejleszd is azt, igazítsad a későbbiekben, körvonalak helyett cizelláljad. Az optimizmust emellett szinten kell tartani, a pozitív elemeket meg kell ragadni, és örülni nekik. Gondoljunk csak bele Simone Weil mondásának lényegébe: „meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami már a miénk”.

Paradox módon a túlságos nyugalomnak is lehet hátulütője, mert az ember sokszor hajlamos arra, hogy magának generáljon problémákat. Készüljünk fel előre, és mi inkább generáljunk pozitív stresszt magunknak. A szakember ajánlott végül egy páros gyakorlatot is, amely alkalmas a lelki salaktalanításra, házaspároknál inkább, de fiatalabbaknál szintúgy. Össze kell ülni, a hét folyamán elszenvedett, majd felírt sérelmeket szó szerint elő kell adni, társítva hozzá az adekvát érzelmi fokozatokat is, az újraélt és magunkból kibeszélt problémák kisebbednek, eltávolodnak tőlünk – ezt nevezik ventillációs megoldásnak. Zárszóként Bagdy Emőke összegezte a legfontosabb elemeket, támpontokat nyújtva bármelyikünknek az optimális élet kialakításához. Az optimista szemlélet kialakítása a fundamentum, majd az optimizmust táplálnunk is kell, közben a dolgokat fogalmazzuk át (átminősítések). Tanítóként a tanítás visszacsatolása is lényeges, de ha szívből tanítunk, akkor a visszahatás is pozitív lesz. Végül, de nem utolsó sorban figyeljünk arra, hogy a derű jellemezze napjainkat (fiziológiailag is támogat minket), és ne felejtsünk el minden nap minél többet nevetni. A kiegyensúlyozott létezéshez biztosítva lesz az üzemanyag: energia, regenerált energia és visszatáplált energia.

A védelmi (prevenciós és helyreállító) intervenciók négy fajtáját válfajokkal illusztrálva, tételesen is felsorolta a jobb átláthatóság és értelemezhetőség kedvéért.

Aktivitással elérhető feszültségcsökkentés: séta, kocogás, futás, torna és nordic walking – természetesen habitustól és életkortól függően alkalmazva. Gyűjtőfogalmakként mind idesorolandók a piramidális és extrapiramidális mozgásvezérlésű aktivitások és a progresszív muszkuláris relaxációk. Léteznek passzív-meditatív utak is, úgyis mint: autogén tréning (Johannes Heinrich Schultz német pszichiáter nevéhez fűződik), fókuszolás (Eugene T. Gendlin osztrák pszichoterapeuta módszere), illetve az interaktív relaxáció (magyar innováció Rácz Valériától, 2004.). Az imaginatív feszültségoldás mindig a képpel, képzettel kapcsolatban operál: a képi áttétel, a képi elaboráció és a képi alakító műveletek sora tartozik körébe. Végül léteznek komplett meditációs utak, mint a mostanság sokat emlegetett Kabat-Zinn-féle (Jon Kabat-Zinn, amerikai egyetemi tanár nyomán) mindfulness, vagy a sensory awareness. (Utóbbi fogalmakat sokan nem tudják, vagy nem akarják magyarítani, bár már tért hódítanak nálunk is.)

A konferenciaelőadás előfizetőként megtekinthető az alábbi odalon bejelentkezés után az alábbi menüpontban: Konferenciák és Képzések: Előadásarchívum.

2018-12-04 | Unger Zsolt | Módszertár

Szeretnék ilyen híreket kapni >>