Vissza

Megjelent a köznevelési kerettantervek módosítása

A Magyar Közlöny 2019. július 12-i számában megjelent a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről szóló 51/2012. (XII. 21.) EMMI-rendelet módosításáról szóló 13/2019. (VII. 12.) EMMI-rendelet, amely bevezette az új, szabadon választható közigazgatási ismeretek tantárgyat a középiskolák 11–12. évfolyama számára.

A Belügyminisztérium kezdeményezésére, felmenő rendszerben bevezetésre kerülő közigazgatási ismeretek legelőször a 2021/2022. tanévtől jelenik meg a középiskolákban, amely tantárgy heti két órában lesz tanítható, és összesen 134 óra időtartamban olyan ismereteket közvetít, amely a közszolgálati életpályamodellhez szorosan kapcsolódva a közigazgatási rendszer utánpótlása biztosításának egyik fontos eleme lesz. A közigazgatási ismeretek az érettségi vizsga közismereti tantárgyai között is szerepel.

2019-07-22 | Dr. Klész Tibor | Jogszabályfigyelő

Szeretnék ilyen híreket kapni >>