Vissza

Mégsem rendezik meg az OKTV versenyek döntőit

Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint az eddigi eredmények alapján határozzák meg a végeredményt.

 OKTV


Az Oktatási Hivatal 2020. március 15-én közzétett tájékoztatása szerint mégsem kerülnek megrendezésre az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) versenyek döntői. A verseny végeredményeit – rendkívüli módon – a már lezajlott versenyfordulókon 2020. március 13-áig elért eredmények alapján határozzák meg a szakmai bizottságok, ugyanis minden OKTV-tárgyból megrendezték már a tanulók iskoláitól teljesen független második versenyfordulókat.

A Hivatal a kihirdetett országos veszélyhelyzetre való tekintettel a tanulók és kísérőik közösségi közlekedésben való részvételének elkerülése érdekében, továbbá egyes döntők részvevőinek nagy száma miatt az OKTV döntőit nem rendezi meg. A közlemény kielemi, hogy az „Oktatási Hivatal a döntését felelősen, a pénteken kihirdetett tantermen kívüli, digitális munkarenddel összhangban ma (vasárnap) hozta meg. A sajtóban megjelent ezzel ellentétes hírek alaptalanok.

2020-03-16 | Dr. Klész Tibor | Módszertár

Szeretnék ilyen híreket kapni >>