Vissza

A frissen lejárt diákigazolvány is jogosít utazási kedvezményre

Az első féléves matricák érvényesek lesznek a veszélyhelyzet lejártát követő 15 napig. Tehát március 31-e után is kedvezményes utazásra jogosítanak.


Tekintettel a 2020. március 14-én bevezetett tantermen kívüli, digitális munkarendre, az Oktatási Hivatal, illetőleg az Innovációs és Technológiai Minisztérium tájékoztatása értelmében a 2019/2020-as tanév I. féléves matricájával érvényesített diákigazolványokat is és az igazolványokat helyettesítő igazolások elektronikusan kiküldött, majd otthon kinyomtatott másolatát is elfogadják a közlekedési szolgáltatók a járványügyi veszélyhelyzet végét követő tizenöt napig.

Mindez a frissen lejárt diákigazolványokra vonatkozik, azokra, amelyek meghosszabbítását az intézmények látogatási tilalma miatt a tanulók és a hallgatók nem tudják igényelni a normál módon. Mivel az okmányt helyettesítő, pecséttel és aláírással ellátott, papíralapú igazolások kiadására jelenleg nincs lehetőség, azok a tanulók és hallgatók, akik még nem kaptak diákigazolványt, a számukra elektronikusan elküldött igazolást kinyomtatva vehetik igénybe az utazási kedvezményeket, a felsőoktatásban tanulók pedig március 31. után is kedvezményesen utazhatnak a 2019/2020-as tanév I. féléves matricájával érvényesített diákigazolványukkal.

2020-03-31 | dr. Klész Tibor | Iskolaszervezés

Szeretnék ilyen híreket kapni >>