Vissza

Az iskolaigazgató magányossága

Mit tehet egy lelkiismeretes iskolaigazgató a koronavírus-világjárvány második hullámára való felkészülés során? Szerzőnk a saját bőrén tapasztalja a dilemmák szorongatását nap mint nap.

 iskolavezetés

Hogyan tovább a járvány második hulláma idején?

 

Tudtuk, hogy lesz második hullám. De azért jó lett volna felkészülten várni: csőre töltött internettel, digitális tananyagokkal, technikai eszközökkel és alkalmazói tudással a köznevelés valamennyi résztvevőjénél: tanároknál, diákoknál egyaránt. Itt volt erre a nyár. Táboroztattunk (ahogy lehetett), felzárkóztattunk (ahol és ahogy hasznosnak tűnt), illetve töprengtünk (a miniszter bejelentése nyomán), hogy ki is kap mennyi plusz pénzt, mikor, miért. Arra a bizonyos második hullámra való felkészülés jegyében a digitális oktatást illetően egy tapodtat sem léptünk.

 

Tudomásul vettük: az országnak működnie kell, a szülőknek munkába kell járniuk, ezért az iskolák nem zárhatnak be. A napnál világosabban gyermekmegőrzési funkciójuk vált elsődlegessé. A köznevelési intézményekben tehát a fertőzés elleni védekezés került a figyelem középpontjába. Az állami támogatás a fertőtlenítőszerek és lázmérők biztosításában mutatkozik meg. A híradók arról szólnak, hogyan takarítják az osztálytermeket, hogyan mérik a kapuban az érkezők hőmérsékletét. Esetenként arról is beszámolnak, hogy itt-ott hány fertőzöttet találtak, és hogy mit döntöttek ennek hatására.

 

Azt iskolabezárásra, egyes osztályok digitális munkarendre való átállításának elrendelésére az Operatív Törzs jogosult. Az EMMI javaslatokkal igyekszik támogatni az iskolákat; általánosan érvényes protokoll nincs. A házi gyermekorvosok elmondják, hogy telefonos egyeztetés alapján állítanak ki igazolásokat, de nem azért, mert felelőtlenek, hanem mert nincs más lehetőségük.

 

Az igazgató pedig –mi mást is tehetne– igyekszik józanul mérlegelni a kialakult helyzetet.

– A takarítóktól megrendelheti – természetesen felárral – a rendszeres és mindenre kiterjedő fertőtlenítést. Hogy ez valójában csak törekvés, a megvalósítása tulajdonképpen lehetetlen, azt mindannyian tudjuk. De hát a semminél biztosan több.

– Telerakhatja kézmosásra felszólító feliratokkal az iskolát, kihelyezhet a kapottnál több, többféle módon használható kézfertőtlenítőt.

– Esetleg elrendelheti, hogy minden kollégája viseljen maszkot az iskola területén. Próbált valaki maszkban tanítani? Biztos meg lehet szokni, de a környezetemben dolgozóknak még nem sikerült.

– A diákokat nem kötelezheti a tanítási idő alatt a maszkviselésre – ezt rendelet szabályozza. Egyébként nem is szeretné. Próbált valaki maszkban ülő diákot tanítani? Sosem felejtem el az egyik kislány tekintetét, aki a dédnagymamája miatt maszkban jár be az iskolába. A hétéves gyerekekkel forgót készítettünk, és míg mindenki lelkesen fújta, örült, hogy pörög, addig ő szomorú szemmel tartotta a maszkos kis arca előtt az elkészült játékot. Lehet, hogy a forgó pandémiás időkben ellenjavallott?

– Ahogy a hőmérőzés kötelezettségéről szóló rendelet megjelent, előre is beszerezhetett egy csomó hőmérőt nem várva a beígért államira. Így hát az iskolában most akár háromféle hőmérő is rendelkezésre állhat: higanyos, fülbedugós és főbelövős. Hogy mindegyik mást mutat ugyanakkor egyugyanazon gyereknél, az megnehezíti, hogy megállapítsa: elérte-e a hazaküldéshez ajánlott 37,8 fokot. Választhat, melyiknek hisz.

 

Hogyan tovább, tanárok?

 

Ha az igazgató ezek után áttekinti a tantestületét, meg kell állapítania, hogy tanárhiánnyal küzd. Hogy ez miből ered, nem érdemes most részletezni, annyi azonban bizonyos, hogy az esetlegesen kieső kollégák helyettesítése szinte megoldhatatlan. Nem hagyhatja figyelmen kívül azt sem, hogy a szakma elöregedőben, a kollégáinak jó része (esetleg ő maga is) az úgynevezett veszélyeztetett korosztályba tartozik. Mindez komoly nehézséget okozna, ha a tantestületet rendszeresen végigtesztelnék, és kiderülne, milyen nagyszámú közöttük a vírushordozó. Mivel ez nem történt meg – egyszer sem –, nemhogy rendszeresen, tehát ezt a rizikófaktort a sötét lovak istállójába száműzi – nincs, mert nem lehet vele tennivalója.

 

Hogyan tovább, diákok?

 

A diákjairól sem tud többet: ha valaki megbetegszik, akkor majd hoz igazolást arról, hogy közösségbe mehet. A gyerekorvos le nem írja azt, hogy „gyógyult”, neki is van szakmai becsülete. Hogy mi baja is volt, ahhoz az iskolának semmi köze. Majd ha bevonják a gyerek betegsége kapcsán kontaktkutatásba, akkor kiderül. Az EMMI által szeptember 1-jén küldött miniszteri levélben utasítják őt arra, hogy ha az iskolában bárki covidos lesz, akkor azt jelentenie kell a vedekezesakoznevelesben@emmi.gov.hu oldalon. De ha nem tud róla? Nyilván úgy lehetne eleget tenni ennek az utasításnak, ha a munkatársak mellett az iskolásokat is rendszeresen végigtesztelnék. Mivel ez nem történik meg, így teljesen esetleges, a gyerekek között van-e olyan, aki covid miatt nyomja az ágyat, vagy éppen fertőzött, de tünetmentes. Újabb sötét ló – elfér a többi mellett.

 

Hogyan tovább, szülők?

 

A sok-sok bizonytalanság természetesen a családokat is dilemmázásra kényszeríti. Hiányos információk alapján kell felelős, akár életbevágó döntéseket hozniuk saját magukat, idős családtagjaikat, gyerekeiket illetően. Ezeknek a döntéseknek a következményei aztán sok mindenhová elérnek – természetesen az iskolákba is. Van olyan szülő, aki úgy érzi, akkor van biztonságban az egész család, ha a gyerek huzamosabb ideig, minimum ebben a naptári évben otthon marad. Ennyi hiányzást már a gyermekvédelemnek kellene jelenteni, jöhet a gyejó, a gyámhivatal, a védelembe vétel, a kiemelés a családból. Lássuk be, ez nagyon rosszul hangzik. A törvényt nyilván nem ilyen esetre hozták. A szülő nem az iskoláztatást, hanem az iskolába járatást tagadja meg. Döntéséről értesíti az intézményt, a gyerek felügyelet alatt, jó helyen van – otthon. A gyermekvédelmi intézkedések elkerülése végett persze kérhetné tanulmányai szüneteltetését – ezt a szülőnek kérni, az igazgatónak elfogadni joga van. De hát nem a tanulmányokat akarja felfüggeszteni, hanem az iskolába járást. Tehát ez sem megoldás sem a családnak, sem az iskolának. Az a kérdés, hogy tanulhat-e, haladhat-e a tanulmányaival a gyerek úgy, hogy közben otthon marad.

 

Jogszabályi háttér

 

Az iskolába járást illetően a nemzeti köznevelésről szóló törvény így ad eligazítást:

  1. (1) Az igazgató a tanulót kérelmére - kiskorú tanuló esetében a szülő kérelmére - felmentheti - a szakmai képzés kivételével - az iskolai kötelező tanórai foglalkozásokon való részvétel alól, ha a tanuló egyéni adottságai, sajátos nevelési igénye, továbbá sajátos helyzete ezt indokolttá teszi. [...] (3) Az, akit felmentettek a kötelező tanórai foglalkozásokon való részvétel alól, az igazgató által meghatározott időben, és a nevelőtestület által meghatározott módon ad számot tudásáról.

 

Ez megoldás lehet, hiszen az igazgató belátja: a gyerek és családja valóban sajátos helyzetbe került a járvány miatt. Igen ám, de ha a szülő az összes óra látogatása alól kér felmentést, az már túlmutat ezen a paragrafuson. Az már egyéni munkarendnek minősül, amelyet a szülő szintén kérvényezhet, de azt a kérvényét már nem az iskola igazgatójához kell benyújtani, hanem az Oktatási Hivatalhoz.

 

 

A sajátos helyzet elfogadható indokként itt is megjelenik, tehát hivatkozási alap éppen volna… Mivel elmúlt a törvényben meghatározott határidő, csak arra hivatkozhat a szülő, hogy a pandémia újabb körülménynek tekinthető. Valószínűleg ez, a későbbiekben benyújtott kérelem is pozitív elbírálásra számíthatna a hivatalnál. Ha a diák egyéni munkarend iránti kérelmét jóváhagyja a hivatal, akkor a hiányzásai nem okoznak többé gondot, ám az értékelés annál inkább.

 

A 20/2012. (VIII. 31.) EMMI-rendelet szerint ugyanis:

 

Ez a helyzet azért nem az a helyzet. A gyerek ugyan nem jár be az iskolába, de folyamatosan tartja a kapcsolatot az intézménnyel, a hozzá eljuttatott feladatokat megoldja, az interneten keresztül igyekszik jelen lenni az iskola online terében. Talán leginkább a minden intézményhez eljuttatottIntézkedési terv a 2020/2021. tanévben a köznevelési intézményekben a járványügyi készenlét idején alkalmazandó eljárásrendről vonatkoztatható őrá:

 

Ez már némileg reményt keltő. Már csak orvosi igazolást kell csatolnia a kérelem mellé, amiből kiderül, hogy a gyerek a veszélyeztetett csoportba tartozik, és ezért nem jár be az iskolába. Mint az elején elmondtuk, az orvosok ugyancsak nagy gondban vannak. Lehetséges, hogy a gyerek egyik rizikócsoportba sem sorolható, de melyik, akár makkegészséges emberről lehet most elmondani, hogy nem tartozik a veszélyeztettek közé? Különösen igaz ez, ha számba vesszük: a gyerekkel együtt élő szülők, nagyszülők között jócskán akadhat tartós beteg, legyengült immunrendszerű, akinek a tünetmentes gyerek átadhatja a fertőzést. Az igazgató úgy gondolja, ha ő orvos lenne, a legjobb lelkiismerettel kiállítaná az igazolást arról, hogy a gyerek veszélyeztetett. Ő maga nem kér ilyet, pedig hát…

 

Magányos töprengésében megláthatja a fényt az alagút végén: íme, az iskolába járó gyerekek biztonságáért megteszi, amit csak tehet, és ha egy család ezt kevesli, akkor ők is gondoskodhatnak gyermekük biztonságáról és iskoláztatásáról egyaránt.

 

Az már fájó igazság, hogy a munkatársaival másként áll a helyzet. Igaz, a fertőtlenítés és a többi intézkedés az ő biztonságukat is szolgálja, ám otthonmaradásról szó sincs az esetükben. A fertőzés kockázata az ő számukra éppúgy a munkájukkal együtt járó természetes rizikó, mint az egészségügyi dolgozóknál. A miniszter által közölt jó hír: amennyiben valamelyikük az iskolában kapott fertőzés következtében betegszik meg, akkor teljes fizetéssel vonulhat táppénzre. Csakhogy a rendszeres tesztelés híján ennek a bizonyítása gyakorlatilag lehetetlen.

 

A túlterheltség és a stressz egyértelműen csökkenti az immunitást, ezekből pedig van elegendő. Éppen elég lenne a járványhelyzet: a nap mint nap változó jelentések alapján teljes bizonytalanságban a pedagógusok igyekeznek úgy tenni, mintha kiszámítható volna (legalább) az iskola világa. Ez azért is nehéz, mert egyébként is nagy a változás a közoktatásban: most kezdik el alkalmazni az új Nemzeti alaptanterv alapján felmenő rendszerben bevezetendő tanterveket. Természetesen a tantárgystruktúra is változik ezzel, és az egymás mellett élő két rendszer elég fejtörést okoz. Az már csak ráadás, hogy ugyanakkor gyakorolniuk kell magukat a digitális oktatásban is, hogy az idézett járványügyi intézkedési terv ajánlásának megfelelően a bejáró és az otthonmaradó gyerekekhez is eljuttassák a tudást.

 

Az igazgató pedig hasonló beosztású és felelősségű kollégáival emailezik a gondjairól. Egymást támogatva könnyebben viselik, hogy elegendő információ és megfelelő felhatalmazás hiányában nem tudnak jó döntéseket hozni. Pedig a diákok és a kollégák iránti felelősség közvetlenül az ő vállukat nyomja.

A cikk teljes egészében elolvasható a Pedagógiai és Módszertani Tanácsadó novemberi számában.

2020-10-14 | Kerényi Mária | Módszertár

Szeretnék ilyen híreket kapni >>