Vissza

Magyar sikerek az 58. Nemzetközi Mengyelejev Diákolimpián



Magyar sikerek az 58. Nemzetközi Mengyelejev Diákolimpián.

A https://www.facebook.com/kozepiskolai.kemiai.lapok oldalon közzétett bejegyzés szerint az 58. Nemzetközi Mengyelejev Diákolimpiáról, a kínai Sencsenből a magyar csapat tagjai mind éremmel térnek haza. Csonka Illés, a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumból ezüstérmet, Erdélyi Kata, a Fővárosi Fazekas Mihály Gimnáziumból, illetőleg Viczkó Csaba és Éger Viktória, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnáziumból, valamint Perényi Attila, a budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnáziumból egyaránt bronzérmet kapott.

A Nemzetközi Mengyelejev Kémiai Diákolimpia (IMChO) egy tekintélyes, középiskolásoknak szóló kémiaverseny, talán a legnehezebb kategóriájában. A valamikori Szovjetunió köztársaságközti versenyének utódja, de azóta már jóval szélesebb körre terjed ki. Az egyhetes olimpia három fordulóból áll. Az első versenynapon 8 elméleti feladatot kell megoldani, a második nap a kémia 5 nagy területéről feladott 3-3 problémából területenként csak egy-egy megoldását értékelik. A pihenőnap után pedig egy laboratóriumi forduló következik.

2024-05-06 | dr. Klész Tibor | Módszertár

Szeretnék ilyen híreket kapni >>