Vissza

Június 15-től már lehet pályázni a Lázár Ervin Programba



Újra lehet június 15-től pályázni a Lázár Ervin programra.

A Klebelsberg Központ a honlapján (https://kk.gov.hu/) egy felhívást jelentetett meg előadó-művészeti szervezetek Lázár Ervin Programban történő részvételére, amely több százezer gyermeknek kínál kulturális élményt. A program célja, hogy az előadó-művészeti produkció élménye – szociális helyzettől és területi elhelyezkedéstől függetlenül – minden köznevelésben részt vevő, általános iskolás korosztályú diák számára egyenlő feltételek mellett hozzáférhető legyen.

A Lázár Ervin Program az állami és nem állami fenntartású intézményekben tanuló 1-8. évfolyamos tanulókat érinti, beleértve a hat- és nyolcévfolyamos gimnáziumokat is, amelynek keretében színházi-, tánc-, báb- és cirkuszi előadásokat, komolyzenei hangversenyeket és egyéb, kiemelt kulturális jelentőséggel bíró nemzeti emlékhelyek látogathatnak meg. A programba a Déryné Program felületén (https://lep.deryneprogram.hu/regisztracio) történő regisztrációt követően lehet online jelentkezni. A jelentkezéseket 2024. június 15-től június 30-ig lehet benyújtani, a döntéshozatal július 17-ig, a kiértesítés július 19-én történik meg. A program megvalósításának időszaka a 2024. szeptember 1. és 2025. június 15. közötti időszak.

2024-06-25 | dr. Klész Tibor | Módszertár

Szeretnék ilyen híreket kapni >>