Vissza

Nagyszerű magyar eredmény a Közép-Európai Informatikai Diákolimpián



Kiváló magyar eredmények születtek a Közép-Európai Informatikai Diákolimpián.

A Neumann Társaság (NJSZT) Facebook oldalán (https://www.facebook.com/njszt/) megjelent hír szerint az idén Brnóban megrendezett Közép-Európai Informatikai Diákolimpián, azaz a CEOI-n magyar versenyző lett az abszolút első, amely komoly magyar éremesőt is hozott.

Abszolút első Molnár István Ádám, a Miskolci Földes Ferenc Gimnázium tanulója, a másik aranyérmes pedig Görömbey Tamás, a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium versenyzője lett. Czanik Pál, a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium diákja ezüstérmet, Szilágyi Balázs, a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium tanuló pedig bronzérmet szerzett. Az NJSZT rámutatott, hogy az 56 indulóból az összes magyar versenyző érmes helyen végzett. A diákolimpikonok a Neumann Társaság tehetséggondozási programja keretében készültek fel és vettek részt a versenyen szorosan együttműködve az ELTE Informatikai Karával és a Nemzeti Tehetség Programmal. A részletes eredménylista https://rank.ceoi.matfyz.cz/linkre kattintva olvasható.

2024-07-06 | dr. Klész Tibor | Módszertár

Szeretnék ilyen híreket kapni >>