Vissza

Több mint 17 ezren jelentkeztek pótfelvételiben a felsőoktatásba



Több mint 17 ezren jelentkeztek augusztus elejéig pótfelvételiben a felsőoktatásba.

A szeptemberben induló képzések pótfelvételi eljárásában összesen több mint 17 ezren vettek részt – olvasható az Oktatási Hivatal honlapján (https://www.oktatas.hu/) 2024. augusztus 21-én megjelent tájékoztatás szerint. A 17 ezer résztvevő 74 százaléka az alapképzést, 15 százaléka a mesterképzést jelölte meg, a tavalyi évhez hasonlóan az állami ösztöndíjas képzésekre a felvételizők 44 százaléka adta be jelentkezését, a jelentkezők 23 százaléka pedig egyházi fenntartású intézményt választott.

A közlemény kitér arra is, hogy a pótfelvételi során egy intézmény egy szakjára lehetett jelentkezni (ugyanazon szak állami ösztöndíjas és önköltséges formája egynek számít). Az idén 32 egyetemen és főiskolán nyílt lehetőség benyújtani az agrár, a hitéleti, az informatikai, a műszaki, az orvos- és egészségtudományi, a pedagógusképzés, a sporttudományi és a természettudományi képzési területek bizonyos szakjaira állami ösztöndíjas formában a jelentkezést. A felvételi döntés 2024. augusztus 29-én várható.

2024-08-26 | dr. Klész Tibor | Felnőttképzés

Szeretnék ilyen híreket kapni >>