Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ funkciói megvalósítása érdekében. Weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához. Részletesebb információt és a cookiek kikapcsolásának lehetőségét cookie szabályzatunkban olvashatja.
Vissza
A karácsony mint szimbólum a történelem viharaiban

 

A legszentebb ünnep

A karácsony ugyan nem a legnagyobb keresztény ünnep, mégis a legszentebb, legmeghittebb a világban élő keresztények életében. Az ünnep alapját Krisztus születésének bibliai története adja. Jézus szegényes körülmények között született, egy istállóban, mert senki nem fogadta be a házába a várandós Máriát, Jézus édesanyját a születés estéjén. A történet szerint napkeleti bölcsek („háromkirályok”) indultak útnak ajándékokkal köszönteni a születendő Messiást, és egy fényes csillag vezette el őket Jézushoz.

Pilinszky János A karácsony margójára című művében így értekezett az ünnep teológiai jelentéséről. „Túl a történeti valóságon, Jézus megtestesülése – a bölcsőtől a koporsóig – egyúttal az isteni-emberi történet legtömörebb, legegyszerűbb és legösszetettebb képeit és szimbólumait ajándékozza nekünk. Mária és József alakja a bölcsőben fekvő gyermekkel: a család, minden család örök bensőséges képe. Ugyanakkor azonban, szinte észrevétlen fordulattal, isteni költészettel: az örök szüzesség képe is. A család, a termékenység jegyei mögött itt az ember másik magasrendű életformájának, a természetfölötti élet előképének, a szüzességnek is legbensőségesebb »hármasában« gyönyörködhetünk. Külön-külön és együtt: Jézus, Mária és József alakjában, a szent család, a karácsonyi barlang szeplőtelen látványa, egyszerre kimeríthetetlen szemléleti kincse minden családnak, és vezércsillaga minden egyes – társas vagy végképp magányos – emberi életnek. Csodálatos egyetemességet rejt magában, s oly észrevétlenül egyszerű  »fogalmazásban«, amire egyedül a természetfeletti képes. Mint család: áldást osztó képe az emberiségnek, s ugyanakkor – a szüzesség isteni mélységű fölfedésével – az örök, egyszeri ember megszentelése, annak kodifikálása, hogy az egyes ember a történelemnek nemcsak láncszeme, hanem egyúttal fölülmúlhatatlan végcélja, Isten szeretetének legfőbb tárgya is. Természetes és természetfeletti eme csodálatos egyensúlyában csakis így lehet jelen már most és már itt az a hatalmas feszültség, mely drámájával az egész univerzum sorsát kimérte, s melybe már most és már itt belefér a kereszt éjszakája, a bal és jobb lator, Veronika kendője és Júdás árulása, az egész emberi történelem, s azon is túl az egész teremtett világ »türelmetlen várakozása«. Az egyszerű képet (pásztorok, királyok és ökrök foglalatában) ihletett kézzel és kiapadhatatlan odaadással nem hiába idézték fel templomok falán a századok. Ez a kép, mely természetfeletti »elkötelezettségével« mindent fölülmúló történést ígér – így érkezik ma is közénk, az éjszakában megeredő hóesés intimitásával…”

A karácsony szó a keleti keresztény egyház szláv nyelvéből kerülhetett a magyarba, valószínűleg bolgár közvetítéssel. Egyes bolgár nyelvjárásokban a kracsun szó a téli és a nyári napfordulót, illetve az azok körüli ünnepnapokat jelenti.

Az advent

Advent időszaka a várakozás jegyében telik. Advent a karácsony (december 25.) előtti negyedik vasárnappal – a Szent András apostol napjához (november 30.) legközelebb eső vasárnappal – veszi kezdetét, és az ünnepig tart. A görögkatolikusoknál – az ötödik századi hagyományt megőrizve – az adventi időszak hat hétig tart. Advent első vasárnapja november 27. és december 3. közé esik. Ez a nap három időszak kezdetét is jelenti:
– a keresztény egyházi évét,
– a karácsonyi ünnepkörét és
– az adventi időszakét.

Az egyházi naptárban a hét vasárnappal kezdődik, így advent négy hete is a négy vasárnapot követi. Az utolsó hét hossza lehet egy nap (amikor a negyedik vasárnap december 24-re esik) vagy akár egy teljes hét is (amikor az utolsó vasárnap december 18-a). A hetedik században egyébként Nagy Szent Gergely pápa rendelte el a négy adventi vasárnap megtartását.

December 24. az advent utolsó napja, még nem karácsony. Ennek megfelelően a régebbi egyházfegyelemben ez még böjti nap volt, így a nap hagyományos ételei (például hal, mákos guba) is böjtinek számítottak. A sötétség beálltával fokozódik a várakozás, amely a Jézus Krisztus születését ünneplő éjféli misével ér véget.

Amikor még vízkeresztkor kereszteltek, a keresztelést megelőző háromhetes előkészületi időt nevezték adventnek. Ez aztán az ötödik századtól vezeti be a karácsonyi időszakot. Akkor még hat hétig tartott, mivel Szent Márton napja jelentette a kezdetet. Szintén az ötödik században Szent Simplicius korában vált elterjedtté a négy vasárnapot magában foglaló adventi időszak. Alapgondolata a megtestesülésben közénk érkező Krisztus várása volt. A középkorban aztán a négy vasárnap további jelentéssel bővült, az Úr négy eljövetelét tárta a hívők elé:
– először a megtestesülésben,
– másodszor a kegyelemben,
– harmadszor a halálunkban,
– negyedszer az ítéletkor jön el, és készülni kell az eljövetelére – írja a katolikus lexikon.

Ugyanakkor advent ünneplését csak 1570-ben tette kötelezővé.

Az advent kiemelkedő napjai a 3., Gaudete vasárnap és a december 17–24. közötti hét. Az adventi időszak fontos „kellékei” a pirkadat előtt, hagyományosan reggel 6 órakor bemutatott szentmisék, a roráték. Sok helyütt a gyermekek énekszóval, csengetéssel költögették a híveket, hogy időben odaérjenek a szentmisére. A rorátéhoz nagyszámú hiedelem fűződik.

Advent utolsó hetében a szentmisén éneklik az Ó-antifónákat. A vesperásban énekelt Magnificat-antifónákról van szó, amelyek a Megváltó utáni vágyakozást fejezik ki. Korábban az adventi időszak alatt böjtöltek, mert bűnbánó lélekkel kellett készülni az Úr születésére. Területektől függött, hogy a hívőknek milyen étekről kellett lemondaniuk. Keleten szigorúbban vették a böjtöt, sok helyen azonban csak húst és tejtermékeket nem fogyaszthattak. Az Osztrák-Magyar Monarchia területére XIV. Kelemen (1705-1774) csak a szerdai, pénteki és szombati szigorú böjtöt írta elő, ez a rendelet 1918-ig volt érvényben. 1956-ig aztán december 24., karácsony vigiliája számított szigorú böjti napnak. Az adventi időszak kezdetét sokáig harangszóval jelezték. A korábban heti három, majd kétnapos böjt és a szombati hústól való tartózkodás a hagyományőrzőbb vidékeken még a XX. század közepén is elterjedt volt az idősebbek körében.

A legutóbbi évtizedekig is kerülték az adventi időszak alatt a zenés mulatságokat, táncot, lakodalmat sem tartottak. Ekkor megannyi kocsmában csak utasokat szolgáltak ki.

Az adventi időszakhoz is több hagyomány kötődik. Ezek közé tartozik az adventölés, avagy kántálás. A gyerekek ilyenkor csoportosan házról házra jártak, énekeltek, és alamizsnákat gyűjtöttek. Az adventölésnek nincs jellegzetes éneke, nem volt meghatározva, milyen dal hangozzék el, lehetett gyermekdal éppúgy, mint egyházi ének. Gyakran csendült fel a „Nékünk születék mennyei király”, az „Új esztendőben mi vigadjunk” refrén. A szokás itthon a tizenhatodik században alakult ki, főként a protestáns diákok körében terjedt el. Fénykorát a tizennyolcadik században élte, ezt a hagyományt azonban az 1800-as években megszüntették. A hagyomány a karácsonyi ostyahordásban élt tovább.

Jellegzetes adventi hagyomány volt a szálláskeresés. Ez egy karácsonyi játék, amely a Betlehembe érkező és ott hajlékot kereső József és a gyermekét váró Mária fáradozásait eleveníti fel. Ugyancsak az adventi időszakra esik több jeles nap, amelyeknek népi hagyományköre kisebb-nagyobb mértékben vallásos elemeket is tartalmaz (András, Borbála, Miklós, Luca). Ekkor van a téli napforduló ideje is, amely a téli időszak vallásos mágikus népi szokáshagyományának nagy részén érezteti hatását.

A legújabb kor jellegzetes adventi szimbóluma az adventi koszorú. Ez a hagyomány csak a tizenkilencedik századig nyúlik vissza. Az első adventi koszorút Johann H. Wichern német evangélikus lelkész készítette Hamburgban. Egy fenyőkkel díszített, felfüggesztett szekérkeréken 24 fehér gyertyát helyezett el, minden adventi napra egyet-egyet. Később az egyszerűség kedvéért már csak négy gyertya került a koszorúkra, minden vasárnapra egy. Manapság az adventi koszorú általában fenyőágból vagy egyéb örökzöldekből készített kör alakú koszorú, amelyet négy gyertyával díszítenek.

A hagyományos adventi koszorú örökzöld alapú és visszafogottan díszített. Három lila és egy rózsaszín gyertya található rajta. A lila a bűnbánat, a megtérés színe, míg a rózsaszín az örömé. A gyertyákat vasárnaponként vagy előző este gyújtják meg, minden alkalommal eggyel többet. A rózsaszín gyertyát a harmadik vasárnapon kell meggyújtani. Advent utolsó vasárnapján már mind a négy gyertya ég.

A gyertyák jelentése a következő – meggyújtásuk sorrendjében.
– Az első Ádámra és Évára utal, akiknek elsőként ígérte meg Isten a megváltást. Ez tehát a hit szimbóluma.
– A második lila gyertya a zsidó népre vonatkozik, amelytől a Messiás tőlük származik, ez a remény szimbóluma.
– A rózsaszín gyertya Szűz Mária utal, aki megszülte a fiút, ez az öröm szimbóluma.
– A harmadik lila gyertya pedig Keresztelő Szent János alakját idézi fel, aki Jézus eljövetelét hirdette, ez a szeretet szimbóluma.

A cikk teljes egészében elolvasható a Pedagógiai és Módszertani Tanácsadó decemberi számában.

2018-12-04 | Rónay Tamás | Módszertár

Szeretnék ilyen híreket kapni >>