Vissza

Digitális Összefogás kezdeményezés a szakképzés támogatására is

A veszélyhelyzet miatt a szakképzésben is kialakították a digitális munkarendet, amelynek támogatásául a szaktárca kezdeményezésére létrehoztak egy Digitális Összefogás című tudásmegosztást.


Az Innovációs és Technológiai Minisztérium útjára indította a Digitális Összefogás elnevezésű kezdeményezést, amelynek többek között a szakképzés tantermen kívüli megvalósítását is célul tűzi ki.

A kezdeményezés összegyűjti a szektor szereplői által felajánlott digitális, e-learning megoldásokat, eszközöket, digitális oktatási anyagokat és szolgáltatásokat is, hogy azok minden érintetthez eljussanak, amelyek a http://felajanlas.digitalisjoletprogram.hu címen létrehozott gyűjtőoldalon jelennek meg. A felületen minden érintett időben értesülhet és teljes körű tájékoztatást kap a felajánlott digitális lehetőségekről, igénybevételük feltételeiről.

A kezdeményezés egyik kiemelt területe a tantermen kívüli, digitális munkarendben megvalósuló oktatás, célcsoportja pedig a szakképzésben részt vevők, valamint a felsőoktatás hallgatói és a köznevelésben tanulók.

2020-03-31 | dr. Klész Tibor | Szakképzés

Szeretnék ilyen híreket kapni >>