Vissza

A digitális munkarend diákszemmel

A tanév végeztével a pedagógusok megrajzolják az elmúlt tíz hónap mérlegét. Levonják a tanulságokat, meghatározzák, honnan fogják folytatni jövő szeptemberben. Az idei tanév vége szokatlanul alakult. Középiskolai tanár szerzőnk a legautentikusabb forráshoz fordult, a diákokhoz.


Merre tovább?

Az elmúlt hónapokban nagyon sok szó esett arról, milyen változásokat hozott az oktatásba a járvány okozta helyzet. Cikkek sora világított rá, hogyan élték meg a pedagógusok, hogy interneten keresztül kellett folytatniuk munkájukat, illetve miként értékelték a szülők a rájuk szakadt ellenőrzést és a gyerekek otthoni tanulásával járó feladatokat. Szórakoztató történetek és mémek jártak körbe arról, ahogy szülők hasonlítgatják össze, melyikük hányast kapott egy-egy beadott munkára, vagy hogyan igyekeznek megbirkózni a testnevelés-órai akadálypálya szépségeivel. Hasonló anekdoták és videók számoltak be arról, milyen érdekességeket lehetett tapasztalni az online órát tartók hátterében különféle családi történésekről vagy a résztvevők bekapcsolva felejtett mikrofonjainak tudósításaiból. Kevesebb szó esett viszont a gyerekek élményeiről. Az első időben még készítettek interjúkat diákokkal, elsősorban a kezdeti lendületben rájuk szakadt hatalmas mennyiségű feladatról, de később úgy látszott, kialakult a követhető rend, és már nem maradt különösebb hírértéke a témának. Az írásbeli érettségik környékén még újra reflektorfénybe került, miként értékelték a vizsgázók a digitális tanulást, de ez is csak néhány napig volt érdekes. A tanév végéhez közeledve azonban mindenképpen érdemes meghallgatni a gyerekeket, mit gondolnak az eltelt, közel három hónapról. Tapasztalataik segíthetnek a további irányok kijelölésében. Erről győztek meg tanítványaim visszajelzései, amelyeket a minap nagy élvezettel és érdeklődéssel olvastam.

Mivel tizenegyedikes osztályommal már végeztünk a nyelvtan anyaggal, az utóbbi néhány héten szövegalkotási gyakorlatokat adtam nekik. Utolsóként arra kértem őket, 120–200 szavas esszében, érvekkel alátámasztva fogalmazzák meg, a távoktatás mely elemeit tartanák meg, és miket kerülnének el. A terjedelem az érettségi rövid szövegalkotási feladatához igazodott, a téma pedig személyes tapasztalataikra támaszkodva az érvelés gyakorlására adott lehetőséget. Úgy látszott, ők maguk is szívesen gondolták végig és mondták el, mit szűrtek le az otthoni tanulásból, mert szinte mindenki leadta az írását (ez nem mindig történt meg), és nagyon érdekes gondolatokat fogalmaztak meg. Ezen felbuzdulva az általam tanított másik két gimnazista (9.-es és 10.-es) osztályt is megkértem, küldjenek visszajelzést tapasztalataikról. Figyelemre méltó, mennyire sokan emelték ki ugyanazokat az előnyöket és hátrányokat. Hosszú távon bizonyára növelné a tanulás eredményességét, ha megszívlelnénk felvetéseiket.

Pozitívumok

Szinte egybehangzó vélemény, milyen jó, hogy nem kellett mindig korán kelni. A kamaszokról tudjuk, nehezebben térnek magukhoz reggel. Pszichológiai kutatások sora vizsgálta ennek okait, és ma már nyilvánvaló tény, hogy fejlődésük során megváltozik a bioritmusuk. A diákok által leírtak ezt igazolták vissza. „Amikor elkezdődött a (digitális) tanítás, a legszembetűnőbb változás a kényelem volt. A későn kelés, és az, hogy nem kényelmetlen iskolaszékben ülök, hanem kanapén vagy ágyban tanulhatok, sokkal jobb volt. Nem volt rossz kedvem, mert korán van, és fáradt sem voltam tanulás közben. Ezen a gyakori szünetek is segítettek, így, hogy saját magamnak osztottam be a tanulást, mindig a legtöbbet tudtam kihozni magamból” – fogalmazott egy 11.-es fiú. Lány osztálytársa hasonló érzéseiről számolt be: „Sokkal kipihentebb vagyok, így, hogy nem mindig kell fix időpontban kelni, és a gondolkodás is jobban megy, ezáltal néhány feladatot jobban tudok megoldani.” A megváltozott fizikai körülmények nyomán megnövekedett teljesítményt és munkakedvet 9.-es és 10.-es diáktársaik is szóvá tették. (Például: „Nyilván, mint minden gyerek, én is leginkább annak örültem, hogy nem kellett korán kelni. Az is jó volt, hogy én például itthon sokkal többet tanultam, mint az első félévben.”)

Az idézett mondatokból az önálló időbeosztás és a nyugodt, kényelmesebb otthoni környezet jótékony hatása is kitűnik. A feladatok saját ütemezésének előnyeit kifejezetten sok diák emelte ki. Ez alighanem tényleg új élmény számukra, hiszen napi 7–9 órát töltenek az iskolában, ehhez jön az utazás, így mire hazaérnek, inkább csak a legszükségesebbet végzik el. Most viszont, a kényszerű otthonlét alatt önállósodhattak idejük beosztásában, és kedvük szerint választhatták ki, mikor milyen tananyaggal foglalkoznak. Ez pedig sokuk motivációját növelte. „Szeretem azt, hogy a saját tempómban oldhatom meg a feladataim, és nem kötelező 45 percbe belesűríteni. Saját tempómban tudom feldolgozni a feladatokat, és esetleg, ha valamiben nem vagyok biztos, akkor akár az internetet is segítségül tudom hívni.” Visszahúzódóbb diákoknak határozottan nagy segítség, hogy ha kétségük támad, utánanézhetnek a kérdésnek az interneten, és nem kell pironkodniuk bizonytalanságuk miatt a többiek előtt. (Felnőtt fejjel tudjuk, kérdezni sosem szégyen, ők gyakran mégsem így élik meg.) A nyugodt tempó is előny mindazok számára, akik lassabban gondolkodnak vagy alaposabban fontolnak meg egy-egy választ, és nem szeretnek időre teljesíteni. Az önálló időbeosztás őket kifejezetten ösztönzi. Akkor tarthatnak szünetet, amikor igényük támad, és nem kötelezően 45 perc után. Többen említették még a kényelmes, békés otthoni környezet jótékony hatását: „A távoktatásnak köszönhetően sokkal kevesebb stressz ér a mindennapjaimban, ami szerintem egy gyereknél különösen fontos. A komfortos környezetben sokkal szívesebben állok neki olyan feladatoknak is, amin az iskolában rengeteget szenvednék. Hatékonyabbnak is érzem, hiszen rá vagyok kényszerülve, hogy mindent megírjak, és foglalkozzak minden egyes feladattal.”

Az előzőek talán azt sugallják, hogy a diákok túlzottnak tartják az iskolai kötöttséget és rendszerezettséget. Ez utóbbi más összefüggésben mégis kifejezett előnyként fogalmazódott meg. Rendkívül sok diák hangsúlyozta, milyen segítséget jelentett az iskolánk által ebben az időben használt Google Tanterem alkalmazás, amely rendszerezte és átláthatóvá tette a feladatokat. „A házi feladatok így sokkal egyszerűbben áttekinthetőek, táblázatba szedi, hogy melyik napra mi a kiosztott feladat, határidővel. Így sokkal egyszerűbb beosztani az időd, ha látod, hogy mi is az, amit kell csinálnod aznap vagy az elkövetkezendő napokban, ez a rendszerezettség nagyon hasznos számomra. Ezt a rendszert bátran ajánlanám az iskolában továbbra is alkalmazni.” Más szerint „az, hogy fel van töltve az összes feladat egy felületre, nagy könnyebbséget okoz nekünk, mert pontosan látjuk, mit mikorra kell megcsinálni, és nem kerüli el semmi a figyelmünket.” Többen arra is rámutattak, hogy ha megmaradna ez a megoldás, az a hiányzókat is segítené, mert világosan látnák, mi a feladatuk, mit kell elvégezniük, és szükség szerint a tanárokkal is tudnának így kapcsolatot tartani. Volt, aki ironikusan azt is megjegyezte, így nem abból állna a nap, hogy egymástól kérdezgetnék, miből mi volt feladva, vagy volt-e házi feladat. Bár a pedagógusoknak nyilván többletmunkát adna ez a rendszer, a diákok egybehangzó véleménye szerint hasznos lenne megtartani az alkalmazást.

Kiemelték azt is, milyen jó volt, hogy sokkal több videó és online anyag jelent meg a munkában. „A változatos feladatok és új módszerek, amikre a tanárok kényszerültek, például filmek, vagy online kvízek, kellemes változást nyújtottak, és jobb volt így tanulni.” Sokan szívesebben végeztek a megszokottól eltérő, online feladatokat, és többen hangsúlyozták, hogy jobban tudtak tanulni, sőt, jegyzetelni is a mellékelt videókból. Ugyanakkor őszintén megvallották, hogy olykor könnyebben vettek igénybe kevésbé tisztességes segítségeket is: „A dolgozatok írása a Redmentán és hasonló oldalakon egy adott időn belül meglepően jól működött, bár igaz, hogy még így is benne van, hogy sokkal könnyebb csalni a tanár figyelmes szemei ellenőrzése nélkül.” „Ezen kívül a számonkérés volt a legnagyobb probléma. Nehéz olyan feladatot adni, amin nem lehet valami módon csalni, és ezért nem tudhatja a tanár, hogy megtanultad az anyagot, vagy apud tanulta meg.” Talán mégsem kizárólag ez segített többeket abban, hogy javítsanak félévi jegyükön, hiszen sokan számoltak be arról, hogy a kevesebb feszültséget jelentő otthoni légkörben lényegesen jobban tudtak koncentrálni. „Mióta itthonról tanulunk, sokunk átlaga jobb lett, ez mindenki számára kedvező.” „Előnynek tartom, hogy úgy írhatunk dolgozatokat, hogy használhatunk forrásokat, segítséget. Én eddig is nagyon szerettem beadandókkal jegyet szerezni, hiszen a témával így is foglalkozok, több helyen is utánajárok, nyugodt környezetben írhatom, és még jó jegyet is szerezhetek rá.” „Úgy érzem, a karantén alatt legtöbbször elég pozitív, lelkes és motivált tudtam maradni. Meglepő volt az az érzés, amikor úgy álltam neki a feladatoknak, hogy igen, ezt most nagyon meg szeretném csinálni, és sokszor napokkal vagy hetekkel korábban leadtam egy adott feladatot. Megfigyeltem így a hetek alatt, hogy a napi stressz-szintem körülbelül a felére csökkent. Jó ez a fajta tanulás, de azért ennek is megvannak a maga hátrányai.”

Hiányérzetek, árnyoldalak

Az önálló időbeosztás, a kényelem, az új feladattípusok, a könnyebb javítási lehetőségek vagy a nyugodtabb tanulás ellenére a diákok pontosan érzékelték, hogy sok nehézséget is le kellett győzniük az új munkarendben. Nyilván vérmérséklet kérdése, kinek mi okozott gondot, kit vagy mit hibáztatott, de sok egybecsengő vélemény fogalmazódott meg.

A gyerekek itt is fontos szerepet tulajdonítottak az időnek. A késői felkelés lehetőségét rombolta a szemükben, ha egy online óra miatt kellett „korán” elkészülni. Néhányan viszont épp ebből a tapasztalatból szűrték le, mennyire hiányzik nekik az a külső rend, amelyet az iskolai élet diktált: „A mindennapi rendszer megbomlása miatt az online megtartott történelemórákra nehezebb felébredni és előkészülni sajnos.” Ezt a kettősséget – saját időbeosztással, ugyanakkor külső rend igényével tanulni – jól érzékelteti az egyik 10.-es lány őszinte gondolata: „A normális tanulás legalább keretet és rutint ad a napnak, ami néha lehet, már kissé monotonnak tűnik. Engem ez az egész helyzet megtanított arra, hogy becsüljem meg és örüljek annak, amim van, mert ameddig volt suli, azt szerettem volna néha, hogy ne legyen, és inkább lennék magántanuló; most meg, ahogy ez »megvalósult«, néha azt érzem, szívesebben ülnék benn a suliban.”

A már említett online órákkal kapcsolatban is kettősség figyelhető meg a válaszokban. A kényszerű korai kelés mellett hátrányként értékelték azt is, hogy gyakran rossz volt az internetkapcsolat, akadozott a beszéd, és ezért nehéz volt megérteni az adott anyagot. „Amit viszont elkerülnék, azok az online órák, a rossz internetkapcsolatok miatt sokszor alig hallatszódott a tanár mondandója. Vizuálisan a tananyag leadása sokkal jobb, illetve sokkal könnyebb is megjegyezni.” A megosztott képernyőkön megjelenített prezentáció vagy szemléltető anyag tehát ugyanakkor segítette a megértést. Az online órák hasznát különösen a matematika és idegen nyelv tanulásában érzékelték: „…vannak olyan tantárgyak, amelyekből itthon még az interneten keresztül sem tudunk segítséget kapni. Nekem a matematika sosem volt erősségem, és órákon plusz különtanárral is nagy nehezen értettem csak meg. Akik nem kapnak otthon segítséget az ilyen helyzetekben, azok csak egyre jobban lemaradnak önhibájukon kívül, és lustának lesznek titulálva.” A tanári magyarázat szerepére más is rámutatott: „Vannak tantárgyak, ahol nem elég az, hogy ha kapunk egy feladatsort, amit meg kell csinálnunk, mert lehet, hogy nem értjük, és kell hozzá magyarázat. Ilyen például a matematika, kifejezetten nehéz ezt távoktatásban tanulni online órák nélkül.” „…az érettségi tantárgyakat sokkal nehezebb virtuálisan megtanulni. Például a nyelvórákon sokat segít, hogy halljuk a helyes kiejtését a szavaknak, és hogyha bent ülünk egy teremben, jobban rá vagyunk kényszerítve a tanulásra.”

Bármennyire élvezték is az önállóságot, a tanárok személyes jelenlétének hiányát mégis sokan panaszolták. Némi elégedettséggel állapíthatjuk meg, hogy a gyerekek igénylik a munkánkat és az iskolában természetes közvetlen kapcsolatot. Sokuk válaszából kitűnt például, mennyire szívesen beszélgetnének már személyesen, nem csupán közvetítő eszköz segítségével, vagy egy-egy felvetődő kérdésben milyen jólesne nekik a segítségünk. Egy 11.-es így fogalmazta meg, szerinte mit jelent a tanulóknak a tanár órai személyes jelenléte: „A tananyagot sokkal nehezebben tanulják meg, mivel az iskolában a tanár egy tananyaghoz általában társít valami személyes témát, vagy csak mesél vele kapcsolatban egy történetet, amivel máris jobban megragad a diák fejében az adott anyag, míg itt azzal, hogy átküldik az anyagot, akkor sem biztos, hogy megtanulja a diák, és nem azért, mert teszem azt, nem jegyzetelte ki, vagy nem olvasta el a feladott leckét, hanem mert monotonná válik neki egy idő után, nem lesz benne szín, ami miatt várja majd az órát, az anyagot.”

Úgy látszik tehát, a digitális munkarend sok újdonságot hozott és komfortosabb környezetet teremtett a tanulásban, ugyanakkor hiányzik belőle az említett „szín”. Ezt csak a személyes kapcsolat, az emberi tényező képes megteremteni. A karantén ideje alatt mindenki megtapasztalta, hogy a kapcsolattartás számtalan elektronikus lehetősége milyen sokat jelenthet az egyedüllét, a magány leküzdésében, ugyanakkor világosan kiderült, hogy a közvetlen jelenlét mégis egészen más. Összehasonlíthatatlanul több. Számtalan diák említette, mennyire hiányoznak a barátai, és milyen jó lenne már találkozni a többiekkel, de örömmel állapíthatjuk meg, hogy mi, tanárok is hiányzunk nekik.

Tanulságok

Az elmúlt időszak újdonságait, kellemes és kellemetlen meglepetéseit mindenképpen érdemes megfontolnunk, és nem csupán saját szempontunkból, hanem a diákok tapasztalatait is figyelembe véve.

Tudjuk, minden iskola másképp reagált a helyzetre, különbözőképpen oldották meg a tanítást. Volt, ahol minden órát megtartottak online formában, máshol a tanárokra bízták, hogyan haladnak a tananyaggal a digitális térben. Nem lehetett ugyanazokat a módszereket alkalmazni az alsósokkal, mint amit középiskolásokkal. Másféle önállóságot várhattak el egy „elit” gimnáziumi tanulótól, mint egy zűrösebb hátterű, szakiskolai diáktól. A digitális munkarend tehát a sokféleségnek adott teret.

Az idézett véleményeket nem a legmagasabb presztízsű egyetemekre készülő gimnazisták fogalmazták meg. Gondolataik semmiképpen nem reprezentatívak, mégis figyelemre méltóak, különösen azok, amelyek többek egybehangzó tapasztalatait tükrözik.

Ezek szerint a digitális munkarend előnye:
– az önálló időbeosztás, saját tempójú haladás,
– a feladatok és tananyagok sorrendjének önálló megválasztása,
– a komfortosabb, nyugodtabb otthoni környezet,
– az online anyagok változatossága,
– a tananyagok küldésére és kapcsolattartásra alkalmas online felület (Google Tanterem), rendszerező segítsége.

A hátrányok között jelenik meg:
– a rossz internetkapcsolatból adódó megértési nehézség,
– az online órák kötöttsége,
– ugyanakkor az online órák esetleges hiánya a matematika vagy az idegen nyelv esetében,
– a tanár személyes jelenlétének és segítségének nélkülözése,
– a barátok hiánya.

A diákok a végelemzésben fontosnak tartották az önállóságot és a nyugodt környezetet, de igényelték a tanári segítséget, valamint a barátok és a tanárok személyes jelenlétét. Sokan felfedezték, hogy tudnak tanulni, és képesek beosztani az idejüket, ugyanakkor megtapasztalták az ezzel járó felelősséget is. Mindezek megerősítik azt a – pedagógusok által – régóta hangoztatott véleményt, hogy túl sok az iskolában töltött, kötött idő és óraszám, és több projektmunkára lenne szükség. Ehhez elengedhetetlen, hogy kevesebb legyen a tananyag és több a szabadon felhasználható idő. Ez utóbbi kevésbé kötött formájú tanulásra, csoportos tevékenységekre és valódi projektmunkára is lehetőséget teremtene, és nagyobb teret hagyna a diákok felelősségvállalásának.

Zárszóként 9.-es tanítványom sorait idézem: „Én úgy éltem meg ezt a pár hónapot, hogy egy szinten könnyebb így tanulni, mert nincsenek zavaró tényezők, és oda lehet figyelni normálisan az anyagra, viszont elég nehéz is, ha nincs ott egy tanár, aki tud segíteni az anyagban. Pár dologban jó volt ez az időszak, egyrészt arra, hogy ha van tanár, az mindig tud segíteni a tanórán a tananyag feldolgozásában, másrészt az, hogy magunkra vagyunk bízva, és a mi érdekünk, hogy megtanuljuk-e az anyagot normálisan vagy nem.”

A cikk teljes egészében elolvasható a Pedagógiai és Módszertani Tanácsadó júniusi számában.

2020-06-09 | Mona Tamásné | Iskolaszervezés

Szeretnék ilyen híreket kapni >>