Ehhez kapcsolódóan 2026. augusztus 31-én hétfőn a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban megtartott országos tanévnyitó ünnepségen Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter elmondta: „Örömmel jelenthetem be, hogy hamarosan bejelentjük a béremelést a nevelést és oktatást közvetlenül segítők körében”. Ezt Magyar Péter miniszterelnök is megerősítette egy, az országos tanévnyitó ünnepséget követően feltett újságírói kérdésre, és úgy fogalmazott, hogy megerősíti az oktatási miniszter bejelentését, amely szerint hamarosan béremelést jelentenek be a nevelést és oktatást közvetlenül segítő dolgozók számára, az emelés ütemezését, kezdő időpontját azonban nem részletezte.
A Pedagógusok Szakszervezete ugyanakkor szeptember 2-án a Facebook oldalán jelezte: „Aktivistáink azonban nem a csodára várnak, újra akcióznak!” Ennek megfelelően a szakszervezet Országos NOKS Tagozata újabb aláírásgyűjtést indít a nevelést-oktatást közvetlenül segítő (NOKS), valamint a technikai dolgozók béremeléséért, sőt a bérrendezés elmaradása miatt korábban sztrájkot is kilátásba helyeztek. A szakszervezet jelezte azt is, hogy elfogadnák a Tisza programjában is szereplő 25 százalékos béremelést, amennyiben azt már 2026. szeptember 1-jétől megkapnák. Hosszabb távon ugyanakkor azt szeretnék elérni, hogy a fizetésük legalább a garantált bérminimum 150 százaléka legyen. A kezdeményezéshez a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is csatlakozott, és még augusztus 28-án nyílt levélben fordult a kormányhoz. Ebben azt írták, hogy kérik a kormánytól, hogy a tanév kezdete előtt végre hozzon konkrét döntést a nevelés-oktatást közvetlenül segítő és az oktatási intézmények működésében nélkülözhetetlen egyéb munkakörökben dolgozók béremeléséről. Első lépésként ők is legalább 25 százalékos béremelést tartanak szükségesnek, amelyet további, kiszámítható emeléseknek kell követniük.
Magyar Péter miniszterelnök szeptember 3-án, a Facebook-oldalán tette közzé, hogy a NOKS-dolgozók béremelése két lépcsőben: októberben és januárban fog megvalósulni. A tervet a kormánypárt bejegyzése is megerősítette. A pontos részletek később látnak napvilágot.