Új tankerületi igazgatók

Még mindig nem ismertek a tankerületi igazgatói álláshelyekre kiírt pályázatok eredményei.

Bár konkrét pályázati elbírálási határidőt nem szabott meg az Klebelsberg Központ a tankerületi igazgatói álláshelyek betöltésére kiírt pályázat eredményének kihirdetésére, az érintettek és érdeklődők egyre nagyobb számban igénylik különböző fórumokon, hogy tegyék nyilvánossá, kik lesznek az új tankerületi igazgatók.

A Klebelsberg Központ még 2026. augusztus 20-án tájékoztatott arról, hogy megjelentek a Közszolgállás Portálon a tankerületi igazgatói álláshelyek pályázati felhívásai. Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter ezzel egyidejűleg bejelentette, hogy a pályázóknak motivációs levelet és részletes szakmai programot is be kell nyújtaniuk, amelyben bemutatják vezetői elképzeléseiket, valamint azt, hogyan képzelik el az adott tankerület működését és az intézmények támogatását. A pályázatok benyújtási határideje 2026. szeptember 20. volt, ezt követően pedig arról tájékoztattak, hogy a határidőig összesen 567 pályázat érkezett, amelyek közül a formális ellenőrzés után 407 bizonyult érvényesnek. A következő szakasz, azaz az érintett települések polgármesterei, valamint az iskolák teljes alkalmazotti közösségei hivatalosan véleményezése is lezárult október 5-én, azonban november 2-én még nem jelentették be, hogy mely személyek fogják ellátni a tankerületi igazgatói feladatokat a kiválasztás eredményeként az összesen 60 tankerületben.