Iskolaigazgató szerzőnk egy alternatív módszert mutat be a gyakorlatban, konkrét esetek és az eddigi tapasztalatok értékelésével. A jó-gyakorlat a személyes figyelem és az egyéni fejlesztés egy különleges változata.

Jó-gyakorlat egy folyton változó világban

A közoktatás helyzete finoman szólva sem könnyű. Az egész posztmodern értékválság, a sosemvolt nehézségeket hozó járvány, a mindezekre valamiféle választ adni igyekvő, nyakunkba zúduló állami rendelkezések tömege naponta ad megoldani- és töprengenivalót. Mindezek közben pedig a legnagyobb feladvány midannyiunk számára: a gyerek.

Tanítványaink, akiknek ebben a követhetetlenül változó, áttekinthetetlenül zűrös világban mindennél jobban szükségük van az odafordulásunkra, figyelmünkre. A többségi oktatás szereplői ezzel éppúgy tisztában vannak, mint a sajátos programmal működő, alternatívnak nevezett intézmények munkatársai. Az alábbiakban egy ilyen, alternatív iskola kísérletét mutatok be azzal a reménnyel, hogy a kipróbált metódus elemeiben átültethető bármilyen intézmény napi működésébe. A jó reményt az iskolákban dolgozó, heroikus erőfeszítéssel helytálló kollégák táplálják, miközben a küldetés lehetetlenségét is átláthatja, aki otthonosan mozog abban a világban.

De most nézzük a jónak tűnő gyakorlatot!

A személyre szóló odafordulás eddig is központi szerepet játszott ebben az alternatív intézményben, a diák-segítő párosokat mentor-mentorált kapcsolatnak hívtuk. A mentort a diákok választják, és a kialakuló, nagyon személyes, odaforduló figyelem valójában a diák teljes életére kiterjed. A mentor segíti a mentoráltját nemcsak az iskolai dolgokban eligazodni, hanem minden, a személyét érintő ügyben is. Folyamatos a kapcsolattartás, rendszeres heti „mentorórán” beszélik meg az aktuális dolgokat. A dolog remekül működik, az így születő kapcsolatok sokszor éppolyan időtállónak bizonyulnak, mint a mindannyiunk számára ismert örökös „ofők” iránti tisztelet. Vannak azonban olyan diákok, akik nem igénylik ezt a fajta törődést, Vekerdy Tamás szóhasználatával élve helikpoterezésnek élik meg a mentor folyamatos figyelmét. Az ő számukra született meg egy új program, amelynek középpontjában a célzott segítés áll.

Az új, kísérleti program szeptembertől indult, és még nem volt neve – az elnevezés a programban résztvevő diákoktól származik. Ebben a programban azok a diákok vesznek részt, akik céltudatosabbak, szeretik maguk intézni a dolgaikat, ám időnként mégis megakadnak az amúgy önmenedzselő működésükben. Az iskolai menedzserek csapatának célkitűzése: személyes figyelem hálóját kifeszíteni az ő számukra is, hogy ha szükség van rá, akkor kéznél legyen a segítség, hogy egyetlen diák se sodródjon ki, ne hulljon a semmibe. De hát kik is ezek a menedzserek, és hogyan tudják megvalósítani a kitűzött célt?

A munkatársak együttműködése

A program kidolgozói és működtetői egy szorosan együttműködő csapatot alkotnak. Professziójukat tekintve pedagógus, szociális munkás, mentálhigiénikus a képzettségük, ám emellett egyéb kompetenciáik és végzettségeik is akadnak: tréner, játékpedagógus és így tovább. A tapasztalat azt mutatja, ez a színes paletta előnyére vált a munkának, a program során valamennyi kompetencia- és tudáselem hasznosnak bizonyult. A munkatársak napi kapcsolatban vannak egymással, folyamatosan egyeztetik, hogy a programban részt vevő gyerekekkel éppen mi is a helyzet, mi történt, és kell-e, szükséges-e valahogy valamit intézkedni. A kollégák napi konzultációi nem csak személyesen, de az online térben is zajlanak. Így válik lehetségessé, hogy az ötfős csapat minden tagja naprakész legyen, hiszen nem lehet mindig, mindenki, mindenütt jelen.

Valóban nem minden nap van ott az intézményben az egész csapat, ám minden nap van közülük néhány, akit megtalálhat a segítséget igénylő diák. A program résztvevői tudják, hogy bármelyikükhöz fordulhatnak, mert igényük a menedzserek egész csapatához elér. Biztosak lehetnek abban is, hogy a csapatból az fog a konkrét üggyel foglalkozni, aki a leginkább kompetens a témában. Ezért is hasznos a segítők csapatának sokszínűsége – a többféle személyiség és a több professzió nagyobb biztonsággal tud igazi szakértelmet mozgósítani.

A menedzserek egymást is támogatják: ha nehéz problémával kerül szembe valamelyikük, ha nem tud mit kezdeni egy helyzettel, akkor is van kihez, kikhez fordulnia. Van, amelyikük az iskolai ügyekhez, tanulásszervezéshez, másikuk a szociális problémák megoldásához, ismét más a mentális nehézségek leküzdésének módszereihez ért. Megbeszéléseik során megélhetik: senki nincs egyedül, egy-egy nehéz helyzetben támogatni is tudják egymást, vagy egyszerűen csak új szempontokkal gazdagíthatják a megoldás kimunkálását. Még extrém helyzetben is működik a csapatmunka. Erre szolgál példaként az alábbi eset: karácsonykor érkezett egy telefon, egy kislány hívta egyiküket azzal, hogy rengeteg gyógyszert vett be, hozzá falcolt is, de rájött, hogy mégsem akar meghalni…, akkor az egyik kolléga tartotta a gyerekkel a vonalat, a másik a távol levő szülőt kereste meg, a harmadik a mentőt hívta. A krízis kellős közepén is volt kitől kérdezni, tanácsot kapni. Azóta a kislány a pszichiátrián van, várják vissza.

A menedzserek kiegészítik egymást, nem riválisok, hanem igazi partnerek. Harmonikus együttműködésük alapja a közös értékrend, amely az intézmény ethoszából fakad, és több éves közös munka csiszolta össze.

Diákok a programban

Mint minden újnak, ennek a programnak a bevezetése is időt, türelmet igényelt. Mivel itt nem arról van szó, hogy minden héten, ha esik, ha fúj, összejön a mentor és mentorált megtárgyalni a heti történéseket, hát nehezen indult a dolog. Az első egy-másfél hónapban a kollégák léptek oda egy-egy diákhoz, akin látszott, hogy elkelne neki egy kis támogatás. A fiatalok – különösen az újak – számára nem volt természetes, hogy egy munkatárshoz forduljanak, ha nem mennek jól a dolgaik. Meg kellett tanulni segítséget kérni. Szerencsére hamar híre ment a diákok között, és akkor már irigyelt státuszt is jelentett: valakinek nem egy mentora, hanem öt menedzsere is van! Ráadásul maga választhatja meg, hogy melyik gondjával kit is keres meg! Menő dolog lett magaválasztotta menedzserrel dolgozni. Egy nőgyógyászati problémával küzdő lány inkább mondta el ezt a csapat nőtagjának, míg a tanulmányairól egy férfikollégával tudott hatékonyan konzultálni. Amiben ő is, ahogy a program minden résztvevője megnyugodhat: soha nincs egyedül, mindig, minden gondjával van kihez fordulnia, és biztos lehet benne, hogy professzionális támogatást kap.

Mi mindenben segítenek a menedzserek?

Mivel mindig van, aki személyesen is elérhető, a legtriviálisabb, mindennapi dolgokban is kompetensek: egy elszakadt nadrágot meg kell varrni, hol, hogyan, mivel lehet ezt lebonyolítani? Egy tanóra elvándorolt a szokott helyéről: mi történt, miért, hogyan, hová lett a csoport? Vagy egyszerűen: némi vigasztalás válik szükségessé, miután kiderült, pocsék lett egy nagy reményekkel megírt javítódolgozat. Természetesen ezek mellett a napi, apró-cseprő gondok mellett ott vannak az igazán fontos, megoldandó ügyek: az egyéni tanulási utak menedzselése, pályaorientációs tanácsadás, segítség a munkakeresésben, az összedőlt, krízishelyzetbe került család problémáinak feltárása, kezelése.

Akármivel is fordul egy diák a menedzserhez, nagyon fontos, hogy a problémájával kapcsolatosan konkrét kérdést tudjon megfogalmazni. Gondolja át, hogy miben is kér segítséget. Ha valaki munkát keres, lehet, hogy egyszerűen a diákszövetkezetek címlistájára van szüksége, de az is lehet, hogy nem tudja, hogyan jelentkezzék be a kiszemelt munkahelyre – akkor a telefonálásban, hivatalos hangvételű email megfogalmazásában szeretne segítséget kérni. De az sem kizárt, hogy annyira nincs önbizalma, hogy hiába vágyakozik a munkavállalói létre, sehogy sem tud erőt gyűjteni a megvalósításhoz. A segítő ebben, a probléma körvonalazásában is tudja támogatni a diákot, de végül maga a segítséget kérő fogalmazza meg kézzelfogható igényét. Ezzel tulajdonképpen már el is indul a megoldás felé, mintegy önmagának jelöli ki az útirányt.

A menedzser a konkrét kérdés mentén további, megfelelő segítő kérdésekkel felfejtve a probléma részleteit, már konkrét cselekvési terv kidolgozásában tudja támogatni a diákját. Egy-egy ilyen program időtartama 4-5 hét – ennyi időre szól egy-egy szóbeli szerződés. A tapasztalat azt mutatja, hogy ennyi az átlátható a diákok számára, így ha az derül ki, hogy hosszabb időre van szükség a kitűzött cél maradéktalan megvalósításához, akkor a részeredmény áttekintése után újabb lépéseket kijelölve új szerződést kötnek. De az is lehet, hogy egy hónap alatt bebizonyosodik: a kitűzött cél inkább vágykép, mint megvalósítható program.

Volt, hogy egy diák azzal kereste meg a menedzsert, hogy szeretne elköltözni otthonról, mert nem jön ki édesanyja új élettársával. Sikerült is átgondolni, hogy ehhez kollégiumot kell keresnie, diákmunkát vállalni, hogy fedezni tudja az önálló életvitel költségeit, mindezt egyeztetni a szüleivel és így tovább. Egyik hét múlt a másik után, és az összeírt teendők közül semmit nem sikerült végrehajtani. Egy hónap után le tudták vonni a tanulságot: ez bizony csak álom, a megvalósításhoz kevés erőt sikerült mozgósítani. A menedzser azt javasolta, dolgozzanak azon, miért nem megy ez a dolog. Újabb, erre vonatkozó szerződést ajánlott a diáknak, aki azonban visszarettent: azt mondta, nem érzi magát képesnek arra, hogy szembenézzen ezzel. A program tehát ezzel le is zárult, ám a történet korántsem. Akár ennek a kudarcnak a tanulságaképpen, akár az eltelt idő alatt újabb tapasztalatokat gyűjtve – mindenesetre a diák két hónap múlva jelentkezett, hogy mégis szeretne beszélgetni erről a dologról… A segítő pedig örömmel ült le vele ismét. Az eltelt időben a diákban megérett azt elhatározás, a menedzser pedig tudott várni: addig is másra tudta fordítani a figyelmét, energiáját. Alapelve, hogy csak azzal dolgozik, amelyik diák tényleg szeretné, és csak akkor, ha valóban készen áll rá.

A program korlátai

A kísérleti program célkitűzése a személyes figyelem hálójával felfogni, megtartani a diákokat. Az iskola sajátos oktatásszervezési megoldásai miatt a tanulmányok menedzselése is komoly feladatot jelent a diákok – főleg az újonnan bekerülők – számára, de még a régebben ide járóknak is szükségük van időről időre felülvizsgálni aktuális tanulmányi tervüket. Ahhoz, hogy ebben hathatós támogatást nyújtsanak diákjaiknak, minden segítőnek tisztában kell lennie a bonyolult rendszer – az egész iskola működésének egészével. Ez bizony igazi kihívás a számukra. Nem egyszer derül ki az is, hogy az alaposan átgondolt, minden szempontot figyelembe véve kidolgozott tanulási terv kútba esik: nem akkor, nem úgy, és nem az történik, mint amit elterveztek. Ilyenkor természetesen következhet az újratervezés – sokszor már a szülő bevonásával. Ezek a közös egyeztetések gondosan kerülik a „nem tanultál, behívom anyádat” büntetés, számonkérés érzését megidéző hangulatot. A viszony partneri, és a középpontban a diáknak valóban leginkább megfelelő, a tanulmányi előmenetelét a leghatékonyabban támogató megoldás közös kidolgozása áll.

Az elmúlt évben különösen nagy igény mutatkozott a mentálhigiénés segítségre. Többször jelent meg a diákok életében a betegségtől való félelem, a betegség okozta szenvedés és a gyász. Ezek feldolgozása sokszor túlmutat a menedzsercsapat szakmai kompetenciáin. Gyakran a segítségkérő pontosan meg tudja fogalmazni, hogy néhány alkalomra szóló segítő beszélgetést vagy pszichológust, hosszabb terápiát szeretne, de az is meglehet, hogy ez utóbbi igény éppen a segítő beszélgetések alatt ölt határozott formát. Ilyenkor a segítő feladata, hogy megfelelő szakemberhez irányítsa a diákot. A menedzsercsapat kapcsolati hálója eléggé kiterjedt ahhoz, hogy sikerüljön ilyet találni, noha ez mind nehezebb. A tizenévesek mentális gondozására szolgáló ellátórendszer túlterhelt, jó, ha az extrém krízishelyzetekben helyet tud biztosítani a rászorulónak.

Talán a járványból eredő bezártságnak tudható be a bántalmazásos esetek megszaporodása is. A verbális bántalmazás mellett több a fizikai erőszak is: a családon belül, a szülők közötti veszekedések többször torkollnak ütlegelésbe, és a fiatalok párkapcsolataiban is megjelenik ez. Van, hogy valaki azért nem jön iskolába, mert napokig meglátszanak a verés nyomai. Ezek a krízishelyzetek is feladják a leckét a menedzsereknek. Legtöbbször ők maguk állnak bele a helyzetekbe, és igyekeznek gyors megoldást találni, ugyanis a szociális ellátórendszer olyan lassan mozdul, hogy nem jelent hathatós segítséget. Mire a gyermekjóléti szolgálat közbenjárásával megoldódna a bántalmazott szállása, ellátása, a helyzet csak tovább romlik.

Persze akad jó példa is: a helyi munkatársak a családgondozóval/esetgazdával akkor tudnak együttműködni, ha egyébként is van személyes ismeretség, emberi kapcsolat közöttük. Akkor talán van esély rá, hogy a családgondozó az íróasztalán tornyosuló aktahalomból kiemeli az ügyet, egyébként valóban elsikkad a szociális ellátórendszer mérhetetlenül sok nyűge-baja, megoldatlan és megoldhatatlan ügyei között.

A program ajándéka

A menedzserprogram valóban igen népszerű lett a diákok között. A résztvevői is szívesen tanakodnak arról, mi ebben a jó, hogyan lehetne továbbfejleszteni. Így született az a gondolat is, hogy talán ők maguk is képesek lennének menedzserré válni. Ilyen biztonságot nyújtó segítő közeget élvezve ők is tudhatnak hasonlót létrehozni a náluk fiatalabb, tapasztalatlanabb diáktársaik számára. Így, ebből az igényből született a kortárs segítőket képező projekt. A projekthez önkéntesen csatlakozók lelkesen tanulták például: a segítő beszélgetés fogásait, sőt, a dologhoz tartozó elméletet is kikövetelték. A projekt zárása – akárhol vizsgának is – elment volna: minden résztvevő bemutatta egy általa megvalósított segítő beszélgetés dokumentációját. A kortárs segítők azóta mint „diákmenedzserek” vesznek részt a mindennapi életben. Az egyszerűbb feladatokat, mint az iskolai élet hétköznapjaiban való eligazodást, egy-egy jóízű beszélgetést vagy kissé kínos telefont talpraesetten oldják meg. A nyereség kettős: a segítő és a segített diák is a közös siker jóérzésével, önbizalmában és a másik felé forduló figyelemben megerősödve éli meg ezeket a helyzeteket. Eközben pedig a szakember ideje és energiája is felszabadul a nehezebb, bonyolultabb ügyek számára.

A többségi köznevelési intézmények lehetőségei

Átvehető-e egészében vagy elemeiben a nem speciális/alternatív programmal működő köznevelési intézmények számára ez a kísérlet? Valójában semmiféle rendelkezés nem tiltja. Ismerjük a törekvést, hogy iskolai szociális munkások, pszichológusok, gyógypedagógusok, asszisztensek támogassák az iskolákban folyó pedagógiai munkát. Őbelőlük és a pedagógusokból ki lehetne alakítani egy-egy olyan teamet, mint a menedzserprogram csapata. Mi hiányzik ehhez? Elsősorban idő, és csak azután a tér. Nehezen elképzelhető, hogy a mérhetetlenül sok saját órával és helyettesítéssel leterhelt pedagógusok, az egyik intézményből a másikba utazó szociális munkások és egyéb szakemberek ütőképes csapatot hozzanak létre. Egy esetmegbeszélés egymással, egy segítő beszélgetés az azt igénylő diákkal a pedagógus százféle tennivalója mellett, hol ennek, hol annak a rovására tud megvalósulni. Hol is ülnek le? A túlzsúfolt tanáriban vagy az iskola folyosójának egy beugrójában? A folyamatos párbeszéd, és az így kialakított közös nyelv, illetve értékrend pedig alapfeltétele a hatékony működésnek. Míg az alternatív intézmény segítői az iskolán belül ki tudják feszíteni a támogató figyelem hálóját és a nehézségekkel igazából akkor kell szembenézniük, amikor az intézményen kívüli, azt körülvevő nagyobb rendszer szakadásaival szembesülnek, addig a közoktatási intézményeknek maguknak nemigen megy ennek a hálónak a megalkotása. Valóban semmi nem tiltja, hogy megpróbálkozzanak vele. Az is igaz, hogy nem is nagyon támogatja. Az oktatásirányítás deklarált céljai közt hiába szerepel a minden diáknak kijáró és igényeinek megfelelő személyes figyelem, ezt a jelenlegi, mind rosszabb körülmények egyenesen lehetetlenné teszik. A kis- és nagy gyerekek pedig szomjazzák a figyelmet éppen a jelenlegi, mind rosszabb körülmények miatt.