Kriszti és Patrik évek óta ismerik egymást. Vannak közös barátaik, egy időben egy társaságba jártak. Most a sors úgy hozta, hogy előbb egy iskolába kerültek, végül néhány hónap leforgása alatt egy osztályban kötöttek ki. Ez akár egy évek óta tartó barátság története is lehetne, de mégsem az. Kriszti és Patrik ugyanis, mióta csak először találkoztak, harcolnak egymással…

Kriszti és Patrik évek óta ismerik egymást. Vannak közös barátaik, egy időben egy társaságba jártak. Most a sors úgy hozta, hogy előbb egy iskolába kerültek, végül néhány hónap leforgása alatt egy osztályban kötöttek ki. Ez akár egy évek óta tartó barátság története is lehetne, de mégsem az. Kriszti és Patrik ugyanis, mióta csak először találkoztak, harcolnak egymással…

Mindenképpen tennünk kellett valamit, mert a feszültség akkora volt, hogy nem kockáztathattunk egy esetleg tettlegességig fajuló iskolai konfliktust. Bűnöst kikiáltani vagy büntetni semmiképpen sem szerettünk volna: a cél az volt, hogy a felek meg tudjanak egyezni abban, hogy a kialakult helyzetben hogyan tudnak mégis egy osztályteremben megmaradni a későbbiekben, és haladni a tanulmányaikkal. Végül a következő lépések körvonalazódtak:

– Időt adni: felhívtuk a gyerekeket, és elmondtuk nekik, hogy ami történt, azt sok szempontból aggasztónak látjuk. Adtunk nekik két napot, hogy ha tudják, beszéljék meg, rendezzék a dolgot iskolán kívül. Erre a két napra felmentettük őket az iskolába járás alól. Abban maradtunk, hogy ha a második nap végére sem sikerül egyezségre jutniuk, akkor a következő lépés a miénk, és a szülőket is bevonva együtt fogunk megoldást keresni.

– Egyéni beszélgetések: amennyiben a gyerekek nem tudják maguk rendezni az ügyet (és ez nagyon valószínűnek tűnt), olyan beszélgetéseket kezdeményezünk, ahol egyenként, a szüleik jelenlétében és támogatása mellett elmondhatják, mi az, amit hajlandóak lennének megtenni a békés együttműködés érdekében, és cserébe mit várnának el a másik féltől. Szándékosan nem a probléma gyökeréig próbálunk meg leásni, mivel az adott helyzetben ez újabb vádaskodáshoz vezethetne. A feltárás is fontos, de csak akkor lehetséges, ha biztonságos légkört sikerül hozzá teremtenünk.

– Összehangolás: miután a felek összeállítottak egy-egy listát arról, mit ajánlanak fel és mit várnak el a békés együttműködés érdekében, együtt átnézzük mindkettőjük felvetéseit, elvetjük azokat, amelyekkel valaki nem ért egyet, és megtartjuk a közös pontokat. Így kialakul egyfajta cselekvési terv, amelyet együtt dolgoztak ki. Ez egyben bizonyíték is lehet, hogy némi erőfeszítéssel képesek a közös gondolkodásra és egymás meghallgatására. Mire idáig eljutunk, már eltelik egy kis idő, és mivel addigra sokszor, sokféle formában elmondhatták, átgondolhatták a történteket, így abban bízunk, hogy nem lesz bennük annyi feszültség, mint az elején, és képesek lesznek egy közös álláspont kialakítására.

– Csoportos feldolgozás: nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a két gyerek konfliktusának egy egész osztály volt a szemtanúja. Sokakat nagyon felkavart és megijesztett, amikor a feszültség robbant. Ezért külön foglalkoznunk kellett azzal is, hogy mindenki megnyugodjon, és senki ne félelemmel üljön be a tanórákra, attól tartva, hogy bármelyik pillanatban történhet valami.

 A cikk teljes egészében elolvasható a Pedagógiai és Módszertani Tanácsadó májusi számában.