Vissza |
21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program
Folytatódik a 21. századi szakképző intézményfejlesztési program.
Sajtótájékoztatót tartott 2024. december 9-én Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter és Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára, amelyen – többek között – elhangzott, hogy a 21. századi szakképző intézményfejlesztési program keretében 34 iskola 100 milliárd forintból újul meg és a digitális tananyagfejlesztés is nagyot lépett előre idén, már több mint 700 ilyen tananyag áll rendelkezésre – számolt be az MTI.
Az államtitkára elmondta, hogy az infrastruktúra fejlesztése mellett az oktatói bérek emelése, a diákok számára elérhető támogatási rendszer kiterjesztése és a javuló tanulási környezet is hozzájárult ahhoz, hogy szakképzési nagyhatalom lett Magyarország, amit a világversenyeken elért eredmények is mutatnak. Tájékoztatott arról is, hogy jelenleg mintegy 64 ezer diák vesz részt duális szakképzésben. A miniszter pedig kiemelte, hogy 2025. január 1-jétől 21,1 százalékkal emelkedik 24 ezer, szakképzésben oktató bére, amelyre 50 milliárd forintot biztosít költségvetési forrásból a kormány, és ami minden szakképzési intézményre érvényes, legyen az állami, egyházi, vagy egyetemi fenntartásban.