![]() |
Vissza |
Emelkedik a Roma Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíj havi összege
30 000-ről 40 000 forintra emelkedik a Roma Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíj havi összege.
A Magyar Közlöny 2025. július 17-i számában jelent meg a gyermekek esélynövelő szolgáltatásainak szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 40/2018. (XII. 4.) EMMI-rendelet, valamint a Roma Nemzetiség Tanulmányi Ösztöndíjáról szóló 24/2019. (VI. 7.) BM rendelet módosításáról szóló 26/2025. (VII. 17.) BM-rendelet.
Az előbbi rendeletben a Biztos Kezdet Gyerekház nyújtotta szolgáltatásra és a tanodát rendszeresen igénybe vevőkre vonatkozó rendelkezések kerültek pontosításra. A Roma Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíjról szóló jogszabály módosítására pedig elsősorban az ösztöndíj mértékének növelése miatt került sor, amely szerint ennek összege tanulónként havonta harmincezer forintról negyvenezer forintra változott. A Roma Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíj célja, hogy – a magyarországi roma nemzetiséggel, illetve roma nemzetiségi közösséggel kapcsolatos állami feladatok ellátása keretében – felsőoktatási intézményben történő továbbtanulásuk elősegítése érdekében támogatásban részesítse a roma nemzetiségi nevelést, oktatást folytató középfokú iskolák ajánlása alapján a nemzetiségi törvényben meghatározott, roma nemzetiséghez tartozó, kiemelkedő képességű, középiskolai tanulókat. Az ösztöndíj az összeg a megállapítását követő szeptember 1. napját követő két tanítási évben a tanítási év végéig kerül folyósításra, amelyre 2025. szeptember 1. napjától azok a tanulók is jogosultak, akik a 2025/2026. tanévre a jelenlegi módosítás hatálybalépését (2025. július 18-át) megelőzően szereztek ösztöndíj-jogosultságot.