Vissza

A lengyel-magyar történelmi vetélkedő döntősei közös programon Magyarországon



A „Lengyelország – Magyarország – Egy barátság története" című történelmi vetélkedő lengyel diák résztvevővöit fogadták Magyarországon.

2025. július 17. és 20. között Budapesten, Esztergomban és Visegrádon kirándultak a „Lengyelország – Magyarország – Egy barátság története" című történelmi vetélkedő döntőjébe jutott tanulók – erről az Oktatási Hivatal számolt be a honlapján (https://www.oktatas.hu/). A versenyt a Belügyminisztérium és az Oktatási Hivatal a középiskolák 10–12. évfolyamos tanulóinak hirdette meg a lengyelországi versennyel párhuzamosan, a két európai nemzet több mint ezeréves barátságának tiszteletére, erősítésére.

Hazánkban a vetélkedőre 1273 diák jelentkezett, közülük a legjobban teljesítő 20 fő szerepelt a verseny döntőjében, amelyet márciusban Kaposváron rendeztek meg. A döntősök jutalma a négynapos magyarországi kirándulás, amelyet egy lengyelországi program is követ majd. A két ország különböző településeiről – többek között Kaposvárról, Hódmezővásárhelyről, Debrecenből, Bácsborsodról, Budapestről, illetve Biała Podlaska, Lublin, Rzseszów és Biłgoraj városaiból – érkezett tanulók tartalmas programokon vehettek részt. Vendégeskedtek a Parlamentben, nyomkeresős csapatjátékkal fedezték fel a Kossuth teret, megnézték a Magyarok a világűrben című kiállítást, bejárták a Sándor-palotát, megismerték a Várnegyed, illetve a Gellért-hegyi Sziklatemplom történetét, megnézték a Magyar Zene Háza épületét, városnéző hajózáson vettek részt a Dunán, majd Esztergom és Visegrád történelmi emlékeivel ismerkedtek a tanulók.

2025-07-25 | iskolaszolga.hu | Módszertár

Szeretnék ilyen híreket kapni >>