Ilyenkor, júniusban már a tanév utolsó napjait gyűrjük. Mégsem látunk el a végéig, hiszen még előttünk tornyosul az érettségi, ami egyszerre tűnik égig érő kásahegynek és egy éveken át tartó erőfeszítést megkoronázó díjkiosztónak. Az előbbi a mérhetetlen sok adminisztráció, az utóbbi pedig az ünnepélyes keretek miatt.

Vitathatatlanul jól van az úgy, hogy a közoktatásban töltött hosszú évek lezárásaként mindenkinek ugyanazt, ugyanúgy kell és lehet teljesítenie az ugyanolyan, államilag elismert bizonyítványért, az érettségiért. Igen, jól van, hogy az érettégi vizsgák megkezdése bekerül a napi sajtó hírei közé. Minden érettségiző ugyanakkor, ugyanazt a feladatsort oldja meg és minden javító tanár ugyanolyan javítókulcs szerint értékeli azokat.

De milyen út vezet odáig?

Jómagam sokszor beszélgettem alternatív iskolánkba jelentkező diákok szüleivel. Miután elmondtam nekik, hogy milyen, szabadságra, a gyerekek érdeklődésére és egyéni útjaira épülő rendszert építettünk fel, nem egyszer kaptam azt a kérdést:
– De mi van az érettségivel? Ugyanolyan bizonyítványt kapnak az itt érettségizők, mint másutt?
– Természetesen – válaszoltam mindig az aggódó szülőnek, aki eztán megnyugodott, és nem firtatta tovább a kérdést.

Pedig a dolog itt kezd izgalmassá válni. Az egyértelmű, hogy a mi diákjaink is képesek közép-, sőt, emelt szintű érettségi vizsgákon is jól teljesíteni. Nem úgy tanulnak a diákjaink, mint a többségi iskolák tanulói. Mégis meg tudják csinálni az érettségit. Megkockáztatom: ők így, ilyen módon tudják megcsinálni – nem is tudnák másként. Elérik a céljukat, azt a célt, amit az oktatásirányítás a vizsgakövetelmények meghatározásával minden érettségiző elé kitűzött. A törvény által hivatkozott jogszabály, az egymás között csak 100/97-esként emlegetett, százszor módosított kormányrendelet szerint:

 3.§ (3) Az érettségi vizsga célja annak megállapítása, hogy a vizsgázó
a) rendelkezik-e az általános műveltség alapjaival és olyan képességekkel, amelyek alkalmassá teszik az önművelésre;
b) szert tett-e megfelelő tárgyi tudásra, gondolkodási és tájékozódási képességre, képes-e ismereteinek rendszerezésére és gyakorlati alkalmazására;
c) felkészült-e a felsőoktatási intézményekben folyó tanulmányok megkezdésére.
 
A kitűzött célok egyértelműnek tűnnek, ám érdemes a mélyükre nézni. Már rögtön az első pontnál feltehető a kérdés, vajon mit is értünk általános műveltségen. Többféle körülírását találjuk a fogalomnak, de van néhány elem, ami mindegyikben fellelhető. Ezek szerint az általános műveltségnek nevezett dolog olyasmi, mint a kultúránkban való eligazodás, összefüggéseinek valamelyes átlátása, az ezekből következő értékek és az ezekkel összefüggő viselkedésminták elfogadása és követése.  Ezekkel, éppen ezekkel a dolgokkal mostanában elég sokat bajlódunk. Olyan gyorsan változik körülöttünk s bennünk a világ és a róla alkotott kép, hogy nagyon nehéz helyzetben van, aki az általános műveltséghez és így az érettségihez szükséges elemeket szeretné meghatározni. Annyi tagadhatatlan, hogy a köztudatban az általános műveltség része az érettségi. Persze valamikor nagyobb rangja volt, kevesebben is jutottak hozzá, ma meg inkább minimál-követelményként jelenik meg. Onnan gondolom ezt, mert akárhányszor megkérdeztem egy diákot, hogy hát miért is akar ő középiskolába járni, kivétel nélkül, mind rávágta: Érettségi nélkül manapság semmire sem megy az ember.

A változások mellett az érettségivel kapcsolatban is találunk száz éve változatlan elemeket. A ma már érettségi tétellé avanzsált Kosztolányitól Móriczig  megjelenik a huszadik század elején az érettségi vizsga felnőtté avató szerepe. A matúra után alapvetően megváltozik az érettségit tett diák társadalmi helyzete, így viselkedése, sőt, még szóhasználata is. Ma ez nem ilyen éles határ, de az kétségtelen, hogy a vizsgán való megjelenéssel és viselkedéssel kapcsolatos elvárások továbbra is ünnepélyességet, szertartásosságot sugallnak. Csak gondoljuk végig: lehet bármilyen ragyogóan felkészült, mégsem mosolyog rá a bizottság egy tréningruhában érkező diákra.

Az általános műveltség tartalmát tekintve további kérdések merülhetnek fel. A kötelező tantárgyak köre önmagában is egy határozott műveltségképet tükröz. A jelölt tehát ismerje a magyar irodalmat és történelmet, beszélje tudatosan és választékosan az anyanyelvét és legyen birtokában még egy idegen nyelvnek, valamint gondolkodásának pallérozottságát bizonyítandó konyítson a matematikához. Hogy mindezt milyen mélységben tegye, arra a hivatkozott kormányrendelet b) pontja utal és a rendelet második részében az érettségi tárgyak részletes követelményeit fejti ki.

Az érettségi vizsgánál - amely általában írásbeli (feladatlap) és szóbeli (tételsor) klasszikus részeiből áll - sokkal inkább a b) pontban megfogalmazott kívánalomnak való megfelelés, t.i. ismereteinek rendszerezése és gyakorlati alkalmazása kap teret. Ez a kívánalom különösen szépen jelenik meg az érettségi vizsgakövetelmények bevezetőjében, a kompetenciák felsorolásánál. Ráadásul ezek a kompetenciák mintha valami tantárgyak fölötti ideát fogalmaznának meg így-úgy, a saját szó- és fogalomkészletükkel:
-    Széles körű olvasottságon alapuló tájékozottság
-    Információk célirányos és kritikus használata: kiválasztás, újrarendezés a téma és az olvasási cél összefüggésében
-    …olvasott szöveg értése, hallott szöveg értése, beszédkészség és íráskészség. A kommunikatív készségek alkalmazásához a nyelvhasználónak rendelkeznie kell megfelelő szókinccsel, és ismernie kell a nyelv struktúráját is.
-    Releváns információk gyűjtése történelmi forrásokból (tárgyi, írásos stb.), következtetések megfogalmazása, a források értelmezése
-    Különböző típusú forrásokból származó információk összevetése
-    Forráskritika alkalmazása
-    A vizsgázó legyen képes adott szövegben rejlő matematikai problémákat észrevenni, szükség esetén matematikai modellt alkotni, a modell alapján számításokat végezni, és a kapott eredményeket értelmezni.
-    Legyen képes kijelentéseket szabatosan megfogalmazni, azokat összekapcsolni, kijelentések igazságtartalmát megállapítani .
-    …alkalmazói készség;  problémamegoldó készség;  algoritmikus gondolkodás;  önálló munkavégzés;  alkotó munka.

Ebből a szűk szemelvénygyűjteményből is látszik, hogy amennyiben valaki valóban rendelkezik a fentebb körülírt „metakompetenciákkal”, akkor remélhetőleg sikeres lesz az érettségin. Természetesen csak akkor, ha a megfogalmazott irányelvekhez tartja magát a gyakorlat, tehát nem csúszik vissza a számonkérés a nagy hagyományú és alaposan beépült pozitivista szemlélet folyton jelen levő csapdájába.
Ez pedig, lássuk be, nagyban múlik mirajtunk, szaktanárokon.

A cikk teljes egészében elolvasható a Pedagógiai és Módszertani Tanácsadó aktuális számában.