December közeledtével várakozás veszi kezdetét. Az ünnepekre való készülődés azonban nemcsak lelki folyamat, hanem komoly szervezőmunkát is igényel. Az alábbi projekttervvel ebben szeretnénk segíteni.

Mikuláskor mesemondó délelőttöt tartunk. Ilyenkor különböző helyszínek közül lehet választani. Van, aki kézműveskedik, van, aki a mesemondó délelőttre megy, van, aki sportjátékot választ.

A felsősöknek ilyenkor irodalmi kakaóházat szoktunk rendezni, ahol az iskolaújság számára lehet cikkeket írni. De akinek inkább a szerencsejátékhoz van kedve, az december 6-án nyitva találja a kaszinónkat, ahol különböző társasjátékokat lehet játszani. Próbálunk kötetlen, közös programokat szervezni, ahol megint csak együtt mozognak, de választhatnak.

A Mikulás is eljön hozzánk minden évben. Még a nagyokhoz is föl szokott menni. Az idén olyan szerencsénk volt, hogy egy igazi, ősz szakállú Mikulás jött (tehát nem ragasztott szakállal), és nem ismerte fel senki. Régebben a testnevelő szakos kolléga volt a Mikulás, de őt rögtön felismerték.

Most igazi Mikulás jött, és a másodikosok azt mondták, hogy eddig azt gondolták, hogy nincs is Mikulás, de most már tudják, hogy van. Megjött az igazi Mikulás. Tényleg zseniális volt.

Az ünnepeknek mindig megadjuk a módját. Ez nem nagy dolog, csak az, hogy törődünk az ünneppel, és együtt vagyunk.

A karácsonyi vásár

A karácsonyi vásárunk különleges, és azt gondolom, hogy ez nagyon jó dolog. November végén, december elején minden osztályban lelkes alkotás folyik. Mindenki különféle karácsonyi díszeket készít:

− gyöngyangyalkát,

− nemez díszeket,

− mézeskalácsot,

− méhviasz gyertyát.

Mind gyönyörűek. A karácsonyi vásáron árulják a díszeket. A nyolcadikosok büfét szoktak csinálni. Behozzák otthonról a kávéfőzőt, vízforralót, melegszendvics-sütőt. Süteményeket sütnek, és árulják a vásáron, hogy az erdélyi útjukhoz pénzt keressenek.

A bevétel másoké lesz

De az igazán szép az, hogy a karácsonyi vásár bevételét mindig felajánljuk valamilyen célra. Itt, Hidegkúton, zömében tehetősebb családok laknak, ritkán vannak anyagi gondokkal küszködő családok. Mindig a gyerekekkel együtt beszéljük meg, hogy kinek ajánljuk fel a bevételünket. Ez mintegy 50−100 ezer forint körüli összeg szokott lenni.

Volt olyan, hogy az egyik hallássérült osztálytársuknak megcsinálták a coclea-inplantációt,[1] ezt fizette az egészségpénztár. De a műtétre Szegeden került sor, a gyerek családja szegényebb volt, és a gyerekek kitalálták, hogy fordítsuk arra a pénzt, hogy a műtét alatt a gyerek édesanyja vele lehessen, Szegeden lakhasson.

Máskor az Igazgyöngyös[2] gyerekeknek küldtünk ajándékot, amit saját kezűleg vittünk le. A vásár bevételéből bevásároltunk, előtte Ritók Nórival megbeszéltük, hogy mire van szükségük, hogy igazi ajándék legyen. Narancs, szaloncukor, csoki. Egy kisbuszt béreltünk, és december 6-án, a karácsonyi vásár után, a diákönkormányzat tíz-tizenkét tagja és egy-két tanár lement Berettyóújfalura, hogy átadja karácsonyi ajándékunkat a gyerekeknek.

Egyik évben a bevételt a Tűzoltó utcai Gyerekkórház leukémiás betegeinek ajánlottuk fel. Azt is kitalálták a gyerekek, hogy játszhassanak is a beteg gyerekekkel. Megrázó volt, amikor megtudtuk, hogy a gyerekek sokszor nincsenek olyan állapotban, hogy játszani tudjanak. A mieink mindenképpen játékot akartak vinni, és játszani is akartak velük. Csupán egyetlen kisfiú volt olyan állapotban, hogy tudott úgy játszani, hogy az infúziós állványt tolta magával. A gyerekek ezt úgy élték meg, hogy majd jobban lesz, és meggyógyul, így játszottak együtt.

Máskor a bevételt a János kórháznak akarták felajánlani játékokra, hogy a gyerekosztályon lévőknek legyen mivel játszaniuk. Ekkor kemény tapasztalatot szereztek, mert a doktornő a válaszlevelében azt kérte, hogy inkább a „Segíts Gyorsan” Alapítványnak fizessük be, mert nincs elég kötszerük.

Az is előfordult, hogy találtak egy hirdetést a buszmegállóban a következő szöveggel: „Segítsetek, mert baleset ért, és akkor tudom hazavinni a gyerekemet, ha lélegeztető gép van otthon.” Ez nagyon szíven ütötte őket, hozták ezt a cédulát az iskolába, és akkor ennek a családnak utaltuk át a bevételt. Az anya eljött a karácsonyi ünnepünkre, megköszönte, és felolvasta a kisfia levelét, aki megírta a gyerekeinknek, hogy milyen jó neki otthon, és köszöni szépen. Nagyon jó visszajelzést kaptak a gyerekeink.

Tavaly egy hajléktalan menhelyen voltak. Ott segített egy felnőtt abban, hogy kivel találkozzanak, kivel beszélgessenek, és ott a pénzt a menhelynek ajánlották fel.

Minderről fényképek készülnek, videofelvételek, és a diákönkormányzat levetíti a karácsonyi műsor részeként. A vásárra egyrészt együtt alkotunk, szép dolgokat készítünk, vásározunk, bevételt szerzünk, másrészt megtanuljuk, hogyan tudunk segíteni másoknak. A gyerek átéli, hogy a keze között formálódik egy só-liszt „kerámia”, és ez majd valakinek komoly segítség lesz.

Megfigyeltük, hogy ha előre tudják, hogy kin segítenek majd, akkor mintha még gyorsabban dolgoznának. Mintha szárnyakat adna nekik. Azt gondolom, hogy ez nagyon jót tesz nekik, rendkívül fontos, bár néha kemény tapasztalat. De hát az élet kemény, és nem az a célunk, hogy megkíméljük őket. Ilyenkor mindig kérünk felnőtt segítőt, aki abban működik közre, hogy a gyerekek olyan mértékben szembesüljenek a nehéz helyzetekkel, amennyire számukra ezek az élmények feldolgozhatók.

[1]Coclea inplantáció: A belső fülbe elektródát építenek. Súlyosan nagyothallók, siketek hallásjavítása műtéti eljárással.

[2]L. Ritók Nóra a berettyóujfalusi Igazgyöngy Művészeti Iskola szakmai vezetője.

 A cikk teljes egészében elolvasható a Pedagógiai és Módszertani Tanácsadó című lap szeptemberi számában.