A 2019-es év Ady Endre-emlékév. A költő halálának százéves évfordulója alkalmából munkásságának egy kevésbé ismert elemét, a novelláit elemezzük.

Ady novellái a magyartanításban

Nemrég jelent meg Kenyeres Zoltán irodalomtörténész Ady című kötete a Hungarovox Kiadó gondozásában.  Az Ady-évre időzített, átfogó portrét rajzoló és kifejezetten olvasmányos kötet elsősorban a szépírót mutatja be: a költőt és a mára elfeledett prózaírót, akinek novellái éppúgy figyelemre méltóan egyéniek és modernek, mint versei. A könyv olvastán elgondolkodhatunk rajta, mennyire hasznos lenne, ha a novellaíró Adyról is szó esne a középiskolai tananyagban. A mai diákokat ugyanis a legkönnyebben a novellákkal lehet megszólítani. Regényeket csak töredékük olvas, és a „kötelező olvasmányok” alól – szüleik igyekezete ellenére is – igyekeznek az interneten elérhető összefoglalók segítségével kibújni. Gyakran a versekkel is nehezebben birkóznak, mert a kisebb szövegértelmezési nehézségekkel szembesülve kedvüket vesztik, és pillanatokon belül más tevékenységgel foglalják el magukat. A nem túl hosszú novellákat viszont, amelyeket órán közösen olvasunk, többnyire könnyebben megértik, és ezek figyelmüket is jobban megragadják.
Kenyeres Zoltán rámutat, hogy az irodalom, a szerzők és művek értelmezése nem végleges, megváltoztathatatlan következtetések halmazát létrehozó tevékenység, hanem folyamat, amelynek során a változó korokban más-más szemlélettel közelítjük meg az alkotókat, műveiket, és máshova helyezzük a hangsúlyokat. „Újra és újra értelmezni kell” – hívja fel a figyelmet. – „Az értelmezésfolyamat pedig végtelen, és nincs benne megállás. Az irodalomtörténész dolga, hogy beleálljon ebbe a folyamatba, és átengedje magán.”  Ezt a szemléletet alkalmazva könyvében komoly figyelmet szentel Ady novelláinak, amelyeket az olvasóközönség alig ismer, és rávilágít eddig fel nem fedezett értékeikre. Felvetéseit és megállapításait mindenképpen célszerű beépíteni a középiskolai magyartanításba, és lehetőleg majd az új kerettantervekbe is. Nem a versek helyett, hanem mellettük, és így talán a diákok érdeklődését is jobban fel tudnánk kelteni.

A jelenlegi kerettantervben Ady kizárólag költőként szerepel. A tanterv kötelező ismeretként kötet- és cikluskompozícióit, költői szerepvállalását, szimbolista-szecessziós látásmódját, valamint a versritmus megújításában játszott szerepét emeli ki. Elvárásként annyit fogalmaz meg, hogy a tanulónak – legalább tíz lírai alkotás alapján – képessé kell válnia az Ady-életmű jellemzőinek bemutatására és önálló versértelmezések megfogalmazására. Kiegészítésként („esetleg” megfogalmazással) említi egy-egy publicisztikai alkotás megismertetését. A novellákról azonban említés sincs.  Érdemes tehát változtatni, és a novellaíró Ady modernségét is fölfedeznünk a magyartanításban. Könnyebben befogadható prózája révén teremthetnénk például kedvet versei megértéséhez. Ez mellesleg a tárca, tárcanovella műfaj megismertetésére is lehetőséget adna.

A novellák sajátosságai

Ady több mint háromszáz novellája több helyen elérhető. Mivel ezek eredetileg lapokban jelentek meg, többnyire vonal (lénia) alatti tárcaként, az arcanum.hu – igaz fizetős – internetes állományában megtalálhatók ezekben az újságokban. Kötetekben is kiadták őket. Már Ady életében is jelentek meg válogatások, amelyekből néhány novella elérhető a mek.oszk.hu oldalon Sápadt emberek címmel. Ez az első, 1907-ben kiadott Sápadt emberek és történetek kötetre utal, de három későbbi gyűjtemény szövegét is közli. Azóta is jelentek meg több-kevesebb Ady-novellát tartalmazó kiadások, amelyek közül a legteljesebb az 1977-ben, Bustya Endre szerkesztésében napvilágot látott Ady Endre összes novellái, de vannak újabb válogatások is. Fráter Zoltán például A kék álom és Tíz Forint vőlegénye, Koczkás Sándor és Hegedős Mária pedig Pokol-játék címmel adta közre válogatását, előbbi 1994-ben illetve 2000-ben, utóbbiak 1999-ben. Kenyeres Zoltán említett könyvének gazdag bibliográfiai anyagából minden fontosabb kiadás adatairól tájékozódhatunk. Mindaddig tehát, amíg a tanterv nem fedezi fel e novellák jelentőségét, és a szöveggyűjtemények vagy tankönyvek nem közlik egyik-másikat, ezekből a gyűjteményekből könnyedén választhatunk néhányat a tanításhoz.

Ady novellái – a tárcanovella műfajnak megfelelően – nem hosszúak, kényelmesen el lehet olvasni és értelmezni őket egy-egy óra keretében. A megbeszélés során mindenképpen érdemes hangsúlyozni, mennyire tömörek, sűrítettek. Kenyeres Zoltán rámutat, hogy ez a sűrítettség a ballada hagyományát idézi. A novellák „kis tömörített file-ok” , amelyekben nincs részletező elbeszélés, nincsenek a megértést segítő ismétlődések, sokkal inkább balladai homály uralkodik. A hiányokat az olvasónak kell megsejtenie, kitalálnia és kiegészítenie. Ez pedig a gyerekek szövegértelmezését és műértését is alakítja.

A prózai művekben megjelenített világra is érdemes figyelmet fordítani az órai megbeszéléseken. Ady a korabeli társadalom jellegzetes alakjait, nyomorult vagy kiszolgáltatott helyzetben élő figuráit és a velük szemben cinikusan közönyösen viselkedő elitet, valamint az álszent erkölcsiségű világot egyaránt lélektani pontossággal, érzékenyen és hitelesen ábrázolja. Novellái – a versekhez hasonlóan – olyan világot tárnak fel, amelyre a kor nem szívesen figyelt, amivel nem tudott és nem is akart őszintén szembenézni. Móricz mellett viszont Ady is szakít az anekdotikus prózai hagyománnyal, és a nyomasztó vagy elhallgatott valóságot mélyreható tárgyilagossággal, őszintén mutatja be. Nem idealizál, és nem sugallja azt, hogy tudunk ezekről a dolgokról, de könnyedén felülemelkedünk rajtuk. Novelláit ezért is érdemes olvasnunk.

A cikk teljes egészében elolvasható a Pedagógiai és Módszertani Tanácsadó áprilisi számában.