Tanév végén mindenkinek elege van. Gyerek, tanár, szülő – mindannyian elfáradtunk. Nem csoda, volt is mibe. Aki több szerepben is jelen van az oktatásban, annak többszörösen volt, van mibe elfáradni. Az alábbi levelet egy ilyen, több szerepben is fáradozó-fáradó barátomtól kaptam. Nem igazi magánlevél ez, inkább az évek óta gyűlő, így év végére végképp kicsorduló keserűség kiáltványa.

Év végi keserűség

Tanév végén mindenkinek elege van. Gyerek, tanár, szülő – mindannyian elfáradtunk. Nem csoda, volt is mibe. Aki több szerepben is jelen van az oktatásban, annak többszörösen volt, van mibe elfáradni. Az alábbi levelet egy ilyen, több szerepben is fáradozó-fáradó barátomtól kaptam. Nem igazi magánlevél ez, inkább az évek óta gyűlő, így év végére végképp kicsorduló keserűség kiáltványa. Az már az aláírásából is kiderül, hogy valóban a nyilvánosságnak szánta, és van alapja annak, amit mond: XY mesterpedagógus, közoktatási szakértő, édesanya.

Érdemes elolvasni szavait, hiszen mesterpedagógusként alaposan ismeri az iskola világát, közoktatási szakértőként járatos a törvényi szabályozók paragrafusaiban éppúgy, mint azok alkalmazásának gyakorlatában, és végül édesanyaként saját élménye van mindezek működéséből. Vagyis a mindezekből eredő anomáliákból.

Alább olvasható – egészen apró javításoktól eltekintve majdnem szó szerint, noha nem teljes terjedelmében – a levele.

A levél

„A fiam autizmussal él, Asperger-szindróma a közkeletű elnevezése. Általános iskolai tanulmányait hat iskolában teljesítette, a felső tagozatot már magántanulóként. Nem mi szerettük volna a magántanulóságot, de Miskolc környékén így jártunk az iskolákkal.

Középiskolába Budapesten jár, egy angol-magyar két tanítási nyelvű, jó gimnáziumba. Most fejezte be a 11. évfolyamot. Ebben az iskolában is magántanulóként teljesíti tanulmányi kötelezettségeit.

Nem a magatartása, nem a származása miatt lett magántanuló, és nem a közoktatásból való kimentés szándéka miatt.

Azért magántanuló, mert nem tud napi 7–8 órát közösségben lenni. Hiperszenzitív a hallása, a látása. A „neonlámpás” világítást egyáltalán nem tudja tolerálni, látja a rezgéseket. Az egész világ vibrál neki. Túlhallása van, vagyis sokkal több hangot észlel társainál, és az általa észlelt frekvenciatartomány is szélesebb, mint általában. Ezek miatt idegrendszere gyorsabban fárad.

Nem tartom jónak több szempontból sem, hogy a fiam magántanuló. A viselkedésmintákat csak közösségben tudná elsajátítani, de nincsenek közösségi élményei. Nem élvezheti a tanárok óráit. Mindent egyedül kell otthon megtanulnia, száraz könyvekből.

Ennek az iskolának hálásak lehetünk, hogy bár fel van mentve a tanítási órák látogatása alól, mégis szabadon bejárhatott tanítási órákra. Sajnos keveset ment be, és ennek az oka a magántanulók kötelező osztályozóvizsgáinak merev és szigorú rendszere. Mivel tanév közben nem szerezhetett osztályzatokat, nem látta értelmét az iskolába járásnak.

Az iskola ebben az évben június első hetére tette az osztályozóvizsgákat. Öt nap alatt tizenkilenc (!) vizsgát kellett tennie tizenöt tantárgyból. Bárki belegondolhat, hogy kívánna-e, tudna-e ennyi vizsgán ilyen rövid idő alatt megfelelően teljesíteni.

Kicsit kevesebb lett volna, ha felmentést kap az úgynevezett készségtárgyakból. Bár kértük, ének-zenéből, tánc és drámából nem mentették fel az értékelés alól. Testnevelésből is csak nagy nehezen sikerült megértetnünk az iskolával, hogy képtelen levetkőzni, tornaszereket használni.

Ha nem így volna, akkor is indokoltnak érezném feltenni a kérdést: mi értelme van a testnevelés osztályozóvizsgának egy iskolába nem járó gyerek esetén? Gyűrű-, korlátgyakorlatok, szekrényugrás szerepelt többek között a vizsga követelményeiben! Végül ebből az egy tantárgyból megkapta a felmentést.

A végére azért nagyon elfáradt, és bizony, elfáradtam én is, aki végig ott voltam vele ezekben a megpróbáltatásokban. Folyamatosan azt kérdem: Miért van ez így, így kell-e lennie?

Tekintsük át az osztályozóvizsgák rendjét! Egész végig tartsuk eszünkben, hogy a következő rendelkezések a hétéves, elsős kisiskolásokra is vonatkoznak!

A cikk teljes egészében elolvasható a Pedagógiai és Módszertani Tanácsadó következő szmában.