Hogyan kezelhetjük a pályakezdő pedagógusok dilemmáit mentorként? Régóta közhely, mégis tény: a pedagóguspálya elhagyása a pályakezdők között a legmagasabb. Az okok közül alábbi cikksorozatunkban a mentorok lehetőségeit tekintjük át ennek megakadályozásában.

Elmélet és gyakorlat

Sok olyan tanító- és tanárszakos fiatallal állok kapcsolatban, akik utolsó éves gyakorlatukban vagy kezdő pedagógusként nagy várakozással, lelkesen próbálják ki magukat. Régi tanítványok, hosszú gyakorlatukat végző hallgatók és a rokonságban erre a pályára lépő ifjak egyaránt vannak köztük. Csüggedten tapasztalom azonban, hogy kezdeti lendületük megcsappan, és elkötelezettségüket csalódások, kiábrándító benyomások rombolják, amelyek miatt végül mégsem a tanítói vagy tanári pálya mellett döntenek. Érdemes tehát őszintén meghallgatni kétségeiket, és odafigyeléssel alighanem lehet úgy változtatni néhány dolgon, hogy ne csak a terheket érezzék. Az osztatlan tanárképzésben tanulók a bevezetést követően csak nemrégiben jutottak el a gyakorlatokhoz, így most ütköznek ki azok a nehézségek, amelyeket nyilván ki lehet javítani.

Nemrégiben egy negyedéves tanárszakos hallgató keresett meg, és arra kért, hadd jöjjön be egy-két órámra, mert az egyetemen valódi iskolai helyzettel alig találkozik. Jó ötlet ugyan a mikrotanítás, amit kipróbálnak, de nem helyettesíti a valódi gyakorlatot. A tanítóképzők már első évben kiküldik iskolába a hallgatókat hospitálni és néhány órát tartani, ők tehát sokkal hamarabb találkoznak éles helyzettel, mint az egyetemisták. Az utóbbiak egyik visszatérő panasza, hogy nagyon sok elméleti ismeretet szereznek, de kevés a gyakorlat. Rengeteg módszerrel megismerkednek, számtalan reflexiót készítenek, hallanak portfólióról és új eszközökről, ám gyerekek közé alig mennek. Nyilván a pedagógiai intézeteknek nem könnyű megszervezni, hogy csoportokat vigyenek gyakorlóiskolákba, ma viszont már minden egyetemnek vannak partneriskolái. Lehet, hogy velük együttműködve több lehetőségük lenne, hogy az alsóbb évfolyamok hallgatói is megismerkedjenek a gyakorlattal. Az is egy kínálkozó lehetőség, hogy egy-egy szemeszter első hetét – a helyet akár maguknak intézve – iskolákban töltik, és akkor nem kell csoportoknak szervezni iskolalátogatást. Mindenféleképpen célszerű azonban minél korábban elkezdeni a gyakorlati képzést is, így a hallgatók nem csupán elméletben ismerik meg a pályát. Hamarabb látnának megoldandó helyzeteket és napi nehézségeket, a technikai problémáktól kezdve, a fegyelmezési gondokon keresztül a rövid szünetekben elintézendő osztályfőnöki feladatokig, amelyek így nem ismeretlenül szakadnának a nyakukba iskolai gyakorlatuk és pályakezdésük során. Ugyanakkor hamarabb tapasztalhatnák meg azokat az örömöket és lehetőségeket is, amelyek a pedagóguspálya szépségét adják.

A gyakorlat súlyát az érte járó krediteknek is ki kellene fejezniük. Jelenleg – a hallgatók elmondása szerint – ugyanis az elméleti képzés aránytalanul több kreditet jelent. Az utolsó év egyéni összefüggő gyakorlatát leszámítva nagyon kevés az iskolai tevékenységet elismerő kreditérték.

Egyetemi és iskolai órák

Az utolsó főiskolai vagy egyetemi évben szakmai gyakorlatukat végzők gyakori küzdelme, hogy a két intézményben végzendő feladataikat és óráikat összehangolják. Az iskolai tevékenység, a rövid gyakorlat mellett ugyanis rendszeresen be kell járniuk az egyetemi óráikra, és a kettő gyakran üti egymást. Annál is inkább, mert a tárgyfelvételkor még nincsenek tisztában leendő iskolai órarendjükkel, így később derül ki, milyen óraütközésekkel kell számolniuk. Ezért gyakran késélen táncolva próbálják összeegyeztetni feladataikat. A tanárszakos hallgatóknak a szaktárgyukhoz kapcsolódó óráikat ugyanúgy teljesíteniük kell, mint a nem tanárszakosoknak, csak éppen több órát kell összehangolniuk, ám az oktatók sem kezelik feltétlenül kellő türelemmel ezt a helyzetet. Jobb szervezéssel, az erre az időszakra eső kevesebb egyetemi tárggyal talán lehetne könnyíteni helyzetükön.

Az utolsó egyetemi évben egyéni összefüggő szakmai gyakorlatukat végzők idejük jó részét a partneriskolákban töltik. Eddigre elméletileg megszerezték az ezen kívül szükséges összes kreditet, teljesítették az osztatlan tanárképzés minden egyéb követelményét. Így jelentkezhettek erre a gyakorlatra. Nem egészen érthető számukra ezek után, hogy egyes felsőoktatási intézmények miért kötelezik őket arra, hogy konzultáción vegyenek részt, és miért nem elegendő mindezt akkor igénybe venniük, ha szükségét érzik. A kötelezettségről – elmondásuk szerint – korábban nem is volt tudomásuk. Így viszont újabb órákra kell bejárniuk az iskolai jelenlét mellett. De nem az-e a cél, hogy támogassuk őket, ahelyett, hogy újabb terhet tennénk rájuk? Alighanem ezeknek a plusz óráknak a kötelező jellegét is érdemes átgondolni.

A mentortanárok szakmai segítésére új cikksorozatot indítunk Pedagógiai és Módszertani Tanácsadó című folyóiratunkban. Arra keressük a választ, hogy hogyan kezelhetjük a pályakezdő pedagógusok dilemmáit mentorként?