"Szombat óta felborult a világ" - értékelte a koronavírus okozta helyzetet az alábbi cikkben szereplő szociális munkás. Miközben tanárként letöltjük a legoptimálsabb alkalamzásokat, eszünkbe jut, hogy vannak diákok, akiknek el kellett hagyniuk a kollégiumot, holott nincs hová menniük? Mit tehet egy ilyen kilátástalan helyzetben szociális segítő, tanár?

Egyéni utak…

Néhány éve felfigyeltünk rá, hogy jónéhány diákunk nemcsak azért sikertelen a középiskolában, mert a rideg szervezet vagy az oktatási rendszer idegen nekik, hanem egyszerűen az élethelyzetük miatt távolodtak el az iskolától. Ekkor alakult meg az a csoportunk, amely elsősorban az életvezetési nehézségekkel küzdő, szociális problémák hálójában vergődő fiataloknak kínál lehetőséget. Az egyéni haladási tempó, a személyre szabott tanulási utak lehetővé teszik, hogy a közösség része maradjon a nehéz helyzetű vagy abba kerülő diák, miközben komoly támogatást kap ahhoz, hogy kilábaljon a krízisből, rátaláljon a saját útjára, kialakítsa a neki leginkább megfelelő életformát. Ha ez sikerül, ha megszületik a felismerés, hogy mit is szeretne, milyen út vezet oda, és ő hogyan tudja azt végigjárni, akkor a csoporttal dolgozó munkatársak úgy érzik, elérték a kitűzött célt: a diák magára talált, biztosan áll a lábán. Természetesen az is benne van a pakliban, hogy arra ébred rá: neki nincs is szüksége az érettségire, sokkal fontosabb és számára értékesebb dolgokkal szeretne foglalkozni. Ezt is sikerként könyveljük el, jó szívvel integetünk utána, és tudjuk, lehet, néhány év múlva elérkezik a tanulás, az érettségi ideje is. Majd akkor visszatér, és nagyon gyorsan összehozza azt, amin korábban csak nyűglődött.

Annak idején a csoport maga választotta az E.L.I.T. nevet magának, amely egy rövidítés, jelentése: Elvileg Lehet Itt Tanulni. Nos, ennek a csoportnak a vezetőjét, Révayné Balázs Boglárkát kérdeztem, hogy most mi a helyzet, lehet-e és hogyan itt tanulni?

Az új helyzet egy szociális munkás szemével

„Szombat óta felborult a világ” – meséli a csoportvezető, aki egyébként szociális munkás is. Erre a professzióra nagyon nagy szükség is van. Volt, hogy azzal hívta fel a diák, hogy ott áll a kollégium előtt két sporttáskával, benne az egész élete, és most nincs hová mennie. Volt, hogy azzal, hogy azonnal kirúgták a munkahelyéről, ahol feketén alkalmazták, és még a hónapra járó két hetet sem fizették ki. A szerencsésebbek, akik suli után bejelentett diákmunkával keresik a kenyerüket, szintén bajba kerültek. Jórészt kávéházakban, szoláriumokban, mindenféle szolgáltató helyeken alkalmazták őket, de a délutáni zárvatartás miatt nincs szükség a munkájukra, hirtelen ők is az utcán találták magukat. Csak jöttek és jöttek a hírek a mindenféle válságokról.

Mit tudott tenni? A hosszú telefonbeszélgetés vagy chatelés során mindenek előtt igyekezett megnyugtatni a kétségbeesett diákot. Nyugi, nincs egyedül! Vegye számba, milyen tartalékai vannak! Mennyi kintlévősége van, honnan tud pénzhez jutni? Kihez fordulhat segítségért? Hány rokona, barátja van, akinél ellakhat egy darabig? Nincs itt a világvége, és nem ő az egyetlen, aki nehéz helyzetbe került. Ez azt is jelenti, hogy mindenkinek érdeke megoldásokat találni a problémákra, és a megszülető megoldásokból aztán mindenki, ő is profitálhat. A beszélgetések igazából arra szolgáltak, hogy az első kétségbeesést csillapítsák, és segítsenek józanul végiggondolni szegény talajvesztett diáknak a mégiscsak meglevő lehetőségeket.

Aztán hétfőtől elindult az online élet. A csoportban tanító munkatársak a hétvégén összerakták a digitális órarendet, ami jócskán eltér a megszokott napi menetrendtől. A csoportvezető a nap elején és a végén is bejelentkezik a csoportba Facebookon. Ilyenkor a csoportvezető beszél, a diákok meg írásban tudnak hozzászólni. Egyébként hétkezdő és hétzáró beszélgetőkör szokott lenni, de a rendkívüli helyzetre való tekintettel most a napi kontaktus elengedhetetlen. A legfontosabb, hogy a csapat egyben maradjon, hogy mindenki tudja: a bizonytalanságban van kire, mire számítania. Az a tíz perc, amennyi ideig tart egy-egy ilyen bejelentkezés, az aktuális információk megosztására szolgál, a tanulmányokat érintő fontos dolgokról szól.

Utána már egyéni beszélgetések következnek, telefonon vagy messengeren, ha kiderül: valamelyik diáknak nagy szüksége van személyes tanácsra és támogatásra. Az már nem tartozik a többiekre.

A messenger funkció kiscsoportos foglalkozásra is alkalmas. Ha nincsenek nyolcnál többen, nagyon kényelmes így beszélgetni. Az is jó benne, hogy a képet ki is lehet kapcsolni, ha valaki bármiért nem szeretne a csoport előtt mutatkozni. Kiderült ugyanis, hogy nem egy diák szégyelli a körülményeit. Nem szívesen mutatja meg a szobáját, a tárgyait, az esetleg felbukkanó családtagokat. Míg az iskolában egy semleges helyen tudott találkozni a diáktársaival és a tanáraival, most a legintimebb terébe kell beengednie őket. Kiderült, hogy van, akinek nem is jut semmiféle intim tér. Míg folyik a beszélgetés, egyszer csak valaki felbukkan, és dühödten követeli, hogy azonnal hagyják abba a hangos beszédet, mert ő aludni akar. A diáknak meg ég az arca az apja amúgy jogos, de vállalhatatlan stílusú viselkedése miatt.

De volt olyan is, hogy valaki éppen ezért inkább buszozni indult a bensőségesen beszélgetős önismereti óra ideje alatt. Ott még sokkal inkább biztonságban érezte magát, mint otthon. Remélte, hogy a buszon utazók nem tesznek neki később szemrehányásokat, nem nevetik ki azokért, amiket mondott. Leszállnak és elfelejtik őt, mintha nem is látták, hallották volna…

Minden sokkal nehezebbé vált, mint amikor személyesen találkoztak. Nehezebb elkezdeni egy órát a mindenféle eszközök és csatornák használatával, illetve nehezebb elmagyarázni egy matekfeladatot. Nincs más, mint a személyesség. Minél személytelenebbek az eszközök, annál inkább. A leghatékonyabbak a kétszemélyes kommunikációs helyzetek, mert így tudnak a pedagógusok annyi figyelmet adni a diáknak, amennyire ebben a helyzetben szüksége van.

Megoldások tanároktól

Hogyan igyekszik ennek eleget tenni az együtt dolgozó tanárcsapat? A túl nagy csoportot ketté, többfelé bontják, és így lehet, hogy egy diákra kevesebb idő jut, de az minőségi. Egyszerre, egy időben különböző órákon, foglalkozásokon vesz részt a csoport két fele.

Kipróbálták az amúgy is bejáratott páros óravezetést a digitális térben is. Míg az egyik munkatárs a csoport egészével foglalkozik, addig a másik az egyéni esetekre, problémákra tud fókuszálni. Valószínűleg nem ez az utolsó kísérletük. Itt minden nap újat kell próbálni, aztán ami nem megy, azt elhagyni, ami meg sikerül, abból továbbépítkezni.

Mindehhez nagyon komoly és összehangolt háttérmunka szükséges. A munkatársak szüntelenül egyeztetnek, terveznek és újraterveznek. A folyamatos kapcsolattartás nélkül szétesne ez a program, amelynek lényege a személyre szabott lehetőségek kínálata. Ezt igyekszik továbbra is biztosítani az elkötelezett, pedagógusokból, mentálhigiénés szakemberekből, szociális munkásokból álló csapat. Hogy ne csak elvileg lehessen itt is, így is tanulni!

Küldje be saját jó-gyakorlatát, ötleteit! Segítsük egymást szakmai műhelyként a veszélyhelyzetben is!

Töltse ki az alábbi űrlapot, és mi közzé tesszük írását!