Az utóbbi napokban megszaporodtak a közösségi médiafelületeken azok az ironikus mémek, amelyek az összezártságból eredő feszültséget karikírozzák ki. A Zöld Kakas Líceumban - érzékelve a valós bajt - valódi segítséget nyújtanak az atipikus gyerekek szüleinek: feszültségoldó, lazító, az együttlét örömét hangsúlyozó online jógafoglalkozást indítottak kicsiknek és nagyoknak együtt.

Növekvő feszültéség

Most olvastam a Facebookon az alábbi mondatot: ha az iskolák túl sokáig zárva maradnak, a szülők előbb találják meg a vakcinát, mint a tudósok…

Elég sokan lájkolták ahhoz, hogy komolyan vegyük a humorba csomagolt panaszt. Azok, akik beszorultak az otthonukba kisiskolás gyerekükkel, igazán nagy kihívással találják magukat szembe. Az informatikai eszközökkel legjobban felszerelt családban sem mindig elég odaültetni a gyereket a gép elé, hogy nosza, nézze meg, milyen feladatot kaptak mára. A legrendesebb, legszorgalmasabb gyereknek is elkél a segítség, és amíg nincs meg a lecke, addig ne is számítson a szülő békés home office-ra. Ha meg a gyerek egy kissé elevenebb a szokottnál (hiszen kimaradtak az edzések), ha türelmetlenebb, mint a múlt héten volt (hiszen nem kap azonnal választ a tanító nénitől), akkor egyre gyűlik a feszültség. Nemcsak őbenne – az egész, kényszerűségből összezárt családban.

Atipikus gyerekekkel a digitális munkarendben

Mi itt, a Kakasban egy ideje kicsikkel is dolgozunk. Na, persze, minekünk az alsós nebulóink is távol állnak az átlagostól – már ha egyáltalán van a világon átlagos gyerek. A mi diákjaink atipikus fejlődésűek: ahány, annyiféle. Ráadásul a képességeik és tudásuk tekintetében minden gyerek önmagán belül is nagy különbségeket mutat. Magyarán: az egyik dologból (ami érdekli őt) kimagasló, korát messze meghaladó, a másikból meg (ami nem érdekli) jókora lemaradást szedett össze az elvárhatónak tekintett szinthez képest. Most ne menjünk bele abba, hogy mit tekint a pedagógia és pszichológia elvárhatónak, csak állapítsuk meg a tényt: ezekkel a gyerekekkel nem egyszerűek a mindennapok.

A héten indult „digitális munkarend” komoly kihívást jelent mindannyiunknak: pedagógusnak, gyereknek, szülőnek egyaránt. Az atipikus gyerekekkel foglalkozóknak különösen. Ugyanis ők azok, akik valóban személyes kontaktust, személyre szóló odafigyelést igényelnek, és ha nem kapják meg, kikövetelik a környezetüktől. Az iskolában és otthon – akárhol, akármikor.

Aki velük él, velük dolgozik, tudja: úgy kell, mint egy falat kenyér, hogy az együttműködés harmonikus legyen, hogy értsük egymást, hogy igazi bizalommal tudjunk egymás felé fordulni. Minden módszer, minden eszköz jó, ami ezt építi.

Jóga kicsiknek és nagyoknak – az együttlét öröme

Nagy divat lett mostanában a jóga, nem véletlenül: már a kezdők is élvezhetik számtalan előnyét, amelyek nem csupán a fizikai jólétben, de a mentális egyensúly születésében és az elmélyülés képességének kibontakozásában is megnyilvánulnak. Ennek az írásnak a szerzője maga is egy évtizede gyakorolja, és jó néhány éve oktatja is a Jóga a Mindennapi Életben rendszer szerint a jógát. Amit azonban alább elmesél, az ebben az autentikus rendszerben is kísérlet.

Néhány hete találtuk ki, hogy a jóga keretében atipikus kisdiákjaink és környezetük harmóniáját próbáljuk megtámogatni: indítottunk egy olyan foglalkozást, amelyen a kisdiákok a szüleikkel vehetnek rész. Egy gyerek-egy szülő – egy pár. Persze ehhez az kellett, hogy a szülő szabadon gazdálkodva az idejével meg tudjon érkezni a Kis-Nagy jóga néven meghirdetett órára. Ebbe az egy órába sok minden belefért: lazítás összebújva, egymás lélegzetének a ritmusára figyelő légzőgyakorlat, mozgások, amelyeket együtt, egymásra figyelve végeznek hol az egyik, hol a másik irányításával és főleg: sok-sok játék és nevetés.

Ebben a programban a gyakorlás fókuszában az egymás felé fordulás, az összetartozás megélésénének élménye áll. A gyakorlatok mindegyike fizikai és mentális összehangolódást, legtöbbször testi kontaktust kíván. A szülő-gyerek páros olyan helyzetbe kerül, amelyben egyiküknek sem kell valamiféle sztenderdnek megfelelni, nincs teljesítménykényszer, és ezért szabadon átadhatják magukat az együttlét örömének. A gyakorlatokat vezető oktató megteremti számukra ennek a lehetőségét; irányt mutat, támogatja a folyamatot, a gyakorlatokon keresztül teret ad ennek a megélésnek. Ahogy belevágtunk, úgy azonnal kiderült: ez valami remek dolog. A kísérletként indított program népszerűsége egyre nőtt, mire ránk szakadt az iskolabezárás.

Na, meg az otthoni be- és összezártság. Amikor minden kapcsolat – a szülő és a gyerek kapcsolata is – próbatételnek van kitéve. Amikor a tipikus és atipikus gyerekek (a mieink mind olyanok) már nehezen tűrik a bezártságot és a társasághiányt; a szülők meg úgy érzik, az életben nem tudnak felállni a gyerek mellől, mert a sok online iskolai feladat odaszögezi őket. Mindezt összeadva megszületett a Kis-Nagy jóga online változata. Mi kell hozzá? Körülbelül egy négyzetméternyi hely egy szobában, kamerával és mikrofonnal felszerelt számítógép, internet-hozzáférés és a ZOOM-program.

Jómagam még egy projektort is bevontam a programba, hogy a konyha falára kivetítve jó nagyban tudjam figyelni a foglalkozás résztvevőinek aktivitását. Amikor eljött a bejelentkezés ideje, akkor láttam: többen jönnek erre az órára, mint ahány szülő-gyerek párossal elkezdtük a programot. Óriási lelkesedéssel csápoltak a gyerekek, és úgy láttam, a szülők arcán is őszinte a mosoly: ha már egyszer úgyis otthon vannak, ha már úgyis folyton a gyerekkel kell foglalkozni mindenféle iskolai dologban, akkor ez az iskolai program legalább róluk (is) szól. Az az igazság, hogy komolyan aggódtam, hogyan lehet egy ilyen foglalkozást online levezényelni. Mint kiderült: nagyszerűen. A siker szemmel látható és zajos volt. Amit még kértek: szerezzek már valahonnan egy macit, akkor a páros gyakorlatok bemutatása is megoldható lesz, nem kell hosszan magyarázni, ki merre forduljon, hogy fogják meg egymás kezét. Hát azon nem fog múlni a dolog…!