A köznevelési intézményekben egyre gyakrabban találkozunk olyan gyermekekkel, tanulókkal, akik „mások, mint a többiek”. Elsősorban a megszokottól eltérő viselkedéseikkel tűnnek ki, majd a feladatok teljesítésével kapcsolatos, a figyelem, az alkalmazkodás és a tanulási problémák is előtérbe kerülnek. Mindezek valós gondot okoznak a pedagógusoknak, gyakran próbára teszik a türelmüket, ugyanakkor szakmai kihívást is jelentenek számukra.

A tanulói megismerés, az önképzés, továbbképzés napjaink alapvető elvárása, követelménye a pedagógusokkal szemben. Fontos, hogy tisztában legyenek az alábbi kérdésekre adott válaszokkal:

− Miért olyan idegesítőek ezek a gyermekek a környezetük számára?

− Miért fontos a korai diagnosztizálásuk, szakszerű ellátásuk?

− Kinek mit lehet, és mit kell tennie a fejlesztésük, fejlődésük érdekében?

− Milyen életesélyeik lehetnek a társadalmi beilleszkedésre, jövőképük alakítására?

A probléma definiálása, meghatározások

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény a 4.§. (12) bekezdésében meghatározza a kiemelt figyelmet igénylő tanulók körét. Ebbe a körbe tartoznak a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók, a fogalmat ugyanezen paragrafus 23. pontja szabályozza:

„sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján

− mozgásszervi,

− érzékszervi,

− értelmi vagy

− beszédfogyatékos,

− több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos,

− autizmus spektrum zavarral vagy

− egyéb pszichés fejlődési zavarral,

− súlyos tanulási,

− figyelem- vagy

− magatartásszabályozási zavarral küzd.”

A pedagógiai megsegítés lehetőségei

A fejlesztés módszerei, feladatai

− A tanuló optimális helyének megválasztása a tanteremben, a pedagógus kommunikációs, metakommunikációs jelzéseinek megfelelő érzékelésére.

− A személyre szabott követelmények kialakítása a gyermek képességeinek, érdeklődésének, terhelhetőségének ismeretében, az egyéni bánásmód érvényesítése.

− A tanuló viselkedésének (kommunikációjának, önbizalmának, magabiztosságának, önérvényesítésének, cselekvéses, illetve verbális megnyilvánulásainak) megismerése siker vagy kudarc esetén. Erre építve a tanuló alkalmazkodásának, a kortárs csoportba való beilleszkedésének segítése.

− Együttműködés a családdal és más szakemberekkel.

− Gyakori pozitív visszajelzésekkel, a sikerélmény biztosítása, a fejlődés sokoldalú segítése, az én-üzenetek tudatos alkalmazása.

− A pedagógusnak mindent meg kell tenni, hogy segítséget adjon a tanulási és viselkedési nehézségek leküzdésében.

− Ha a gyermek gyakran hallja a negatív, elmarasztaló jelzőket, az önbeteljesítő jóslat szerint előbb-utóbb megfelel az önbizalom és életsors-rontó negatív címkéknek. Ezért fontos megakadályozni, hogy a környezet, a kortársak lusta, rossz, ellenszenves címkéket ragasszanak rájuk.

Ha a tanuláshoz, a számonkéréshez, az értékeléshez megfelelő feltételeket teremtünk, a hiperaktív gyermekek is tudnak jól teljesíteni.

A másodlagos ártalmak kialakulását nagymértékben csökkenthetjük, vagy megelőzhetjük, ha meggátoljuk a gyermek stigmatizálását, amelyhez a pedagógus kollégák és a szülők megnyerése elengedhetetlen.

A pedagógiai munka során aknázzuk ki azokat a pozitívumokat, amelyek a hiperaktív tanulókban megvannak. Sokan közülük az őket érdeklő témákban rendkívül tájékozottak, ezért érdemes kiselőadás tartására felkérni őket. Így érhetjük el, hogy a kudarc helyett siker és elismerés övezze őket a társaik körében.