Utolsó éves egyetemi hallgatóként iskolai gyakorlatot teljesíteni nem egyszerű feladat. A tanítás, a szakdolgozat és a portfólió leadásának terhe mellett jelenleg a digitális munkarend is nyomja a tanárjelöltek vállát. Mit tehet a vezetőtanár? Hogyan segítheti a fiatal kollégát ebben a maga számára is bizonytalan helyzetben?

Korlátozott kapcsolatok

A koronavírus-járvány ideiglenesen teljesen átalakította mind a közoktatást, mind a felsőoktatást. Ez különösen megnehezíti azoknak a tanár szakos hallgatóknak a dolgát, akik utolsó évesként egyéni összefüggő gyakorlatukat teljesítik valamelyik általános vagy középiskolában, hiszen a kétféle változást egyszerre kell követniük. Igazodniuk kell az új egyetemi elvárásokhoz, ugyanakkor a gyakorlatuknak helyt adó köznevelési intézmény lehetőségeit is számba kell venniük. Közben már szakdolgozatukat és egyetemi portfóliójukat is írniuk kell, ami egyformán időigényes feladat. Tevékenységüket azonban nem csupán a megváltozott helyzet és a szűkre szabott idő nehezíti, hanem az a bizonytalanság is, amely ebben a helyzetben a két intézmény kapcsolatának korlátozottságából fakad.

A megszokott rend szerint az egyetemek tanárképző központjai és a partneriskolák együttműködési megállapodást kötnek, és a hallgatók ennek megfelelően az iskolák működési struktúrájához és szabályrendszeréhez igazodva, ugyanakkor az egyetemi elvárásoknak megfelelően végzik gyakorlatukat. Ennek összehangolásában segíti őket mentoruk, akivel rendes körülmények között napi kapcsolatban vannak, az egyetem oldaláról pedig a gyakorlatkísérő konzulens figyeli tevékenységüket. Vele nyilvánvalóan ritkábban találkoznak, hiszen idejük nagy részét az iskolában töltik. A megváltozott helyzetben viszont mindkét kapcsolat korlátozottabbá vált, ugyanis átkerült az online térbe. Az iskola és az egyetem közötti viszony is még inkább meglazult, mivel mindkét fél egyformán érzékeli a járványhelyzetből fakadó bizonytalanságot, és aligha tudnak egymásnak határozott elvárásokat megfogalmazni. Így a hallgatóknak kell összekötniük a mentorokat az egyetemi tanárképző központokkal, amelyek – érthető módon – őket tájékoztatják hamarabb a gyakorlattal kapcsolatos elképzeléseikről, törekedve arra, hogy a gyakorló tanárok iskolai tevékenysége az új – digitális – viszonyok között is megfeleljen a gyakorlat eredeti céljának.

A különböző felsőoktatási intézmények eddig is eltérő követelményeket támasztottak hallgatóikkal szemben. A teljesítendő feladatok és órák számában vagy ennek dokumentálásában korábban is jelentős különbségek mutatkoztak. Az új elvárások így most sem lehetnek egységesek, hiszen alkalmazkodniuk kell a kiinduló feltételekhez. Abban mégis hasonlóan működnek az egyes intézmények tanárképző központjai, hogy arra kérik vagy ösztönzik a gyakorlatukat végző hallgatóikat, kapcsolódjanak be iskolájuk digitális oktatásába. Ezt viszont nem szabályozhatják részletesen, hiszen iskolánként, sőt, tanáronként változik, milyen módszerekkel oldják meg a digitális tanítási rendet. A hallgatóknak tehát ezekhez a lehetőségekhez kell igazodniuk.

Új feladatok – új kérdések és lehetőségek

Ma már köztudomású, hogy az iskolák a hirtelen váltásban sokféle alkalmazást kezdtek használni, olyannyira, hogy helyenként már a családok kértek időt. Google Classroom, Microsoft Teams, Zoom, Skype, Discord, Messenger-csoport vagy egyszerű e-mail egyaránt szerepel a lehetőségek között, és sok szülő inkább érezte magát digitális útvesztőben, mint iskolai világban. A gimnazisták könnyebben igazodnak el az alkalmazások sokaságában, mint a szülők által jobban ellenőrzött alsósok, így őket kevésbé rázza meg, ha tanáraikkal különféle platformokon érintkeznek. Ám az ő életüket is megkönnyíti, ha minél kevesebb alkalmazást kell alaposabban kiismerniük. A kisebbeknek még fontosabb, hogy áttekinthető legyen a kapcsolattartás módja. Mindenütt felvetődik az a kérdés is, szükség van-e a személyes kapcsolathoz jobban közelítő kontaktórákra, vagy elegendő a tananyag, illetve a hozzá kapcsolódó feladatok küldése és javítása. Ez is ízlés és vérmérséklet kérdése. Egyes iskolákban kötelező ilyen órákat tartani, máshol csak a lelkesebb tanárok tanítanak ebben a formában. Mindenesetre fontos, hogy az adott pedagógus jól érezze magát az adott helyzetben, másképp nem lesz hiteles.

Az eddig megszokott mederben folyó tanítást egyszeriben kérdések sokasága téríti új utakra. Több évtizede tanító, gyakorlott pedagógusok kerülnek egyszeriben ingoványos területekre. Az osztálytermekben jól működő tanári magatartás egyszeriben nem válik be az online térben, ahol a csoporttal kialakított személyes kapcsolat megváltozik. Hiába látja (ha egyáltalán bekapcsolják a kamerájukat) és hallja a jól ismert diákokat, valamilyen hiányérzet mégis marad benne. Ugyanezeket a dilemmákat kell végiggondolniuk a mentoroknak is, és mérlegelniük kell, mivel tesznek jót a hallgatójuknak. Kell-e törekedniük arra, hogy minél újabb, ötletesebb és színesebb digitális megoldásokat mutassanak, vagy a számukra biztonságot adó módszereknél maradjanak-e?

Az egyetemek azt kérik a hallgatóktól, hogy kapcsolódjanak be a digitális tanításba, használják ki az új helyzet kínálta lehetőségeket, és tartsanak online élő órát, vagy esetleg rögzítsenek videóra valamilyen tananyagot, és azt mutassák be. Mindenképpen fontos, hogy dokumentálják a tevékenységüket, és tapasztalataikról számoljanak be a portfóliójukban. Érthető és jogos ez a törekvés, hiszen a hallgatók nyilván sokat tanulhatnak belőle. A megvalósítás ugyanakkor nagyon sok buktatóval jár. Ebben a helyzetben a személyes kapcsolat hiánya, amely még gyakorlott pedagógus számára is nehézséget jelent, a kezdőket még nehezebb helyzet elé állítja. A gyerekek kevésbé fegyelmezik magukat, és érzelmileg is sokkal kevésbé vonódnak be. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy a mentor már jól kipróbált formát kínáljon fel, amelynek sikereit és kudarcait maga is átélte. Nem a legmodernebb alkalmazások használatát kell szorgalmaznia, hanem abban kell segítenie fiatal kollégáját, hogy megtalálja a rá szabott, neki otthonosnak tűnő módszereket. Bátorítania kell, hogy merjen olyan megoldásokat keresni, amelyekben hisz. Lehet, hogy jobban esik neki egyszerűen feladatokat összeállítani, azokat elküldeni és javítani. Akkor ebben kell erősíteni. Lehet, hogy ha így tesz szert sikerélményre, ezen felbátorodva hamarosan mer kontaktórát vagy órarészletet tartani. A mentor feladata, hogy lehetőséget biztosítson számára, és – valamilyen digitális úton – jelen legyen. Vegye figyelembe mentoráltja igényeit, ötleteit, és segítse a megvalósításban. A személyes találkozás most nem lehetséges, de a kapcsolattartás, odafigyelés és törődés igen.

Ez a kapcsolat azonban nem egyoldalú. Ahogy a mentor a tanév eddigi, hagyományos részében is sok jó ötletet kaphatott hallgatójától, ugyanígy most is új távlatokat nyithat a tevékenysége. Igazán tanulságos volt számomra például egy videóra felvett óra, amelyben a vetített powerpoint prezentációt ügyes előadás kísért. A Google Drive-ra feltett alakítható diasort is újdonságként éltem meg: ebben a gyerekeknek mondatokat kellett elemezniük és szerkezeti ábrával megjeleníteniük. Egyszerű és szokványos feladat, de az új térben új eszközzel megjelenítve mégis másképp reagáltak rá. Az új tanítási rendben a fiatal tanárjelölteknek lehetőségük nyílik olyan digitális alkalmazásokat vagy tevékenységeket megismertetni mentorukkal, amelyeket egyetemi tanulmányaik során ők már használtak vagy elsajátítottak, és alighanem a gyerekek is szívesebben fogadják ezeket.

Jó ötletnek bizonyult az is, hogy egy osztálynak egy heti anyagot készített el a hallgató. Ő tervezte meg a tananyagot, ő osztotta be az órákat, majd a feladatokat és az értékelést is kialakította. Tapasztalatot szerzett arról, mennyire más az időzítés ebben a formában, mint az élő órákon, és lehetősége nyílt saját – digitális tanítási – terveit több szempontból átgondolni.

Árnyoldalak, tanulságok

A tervezés gyakorlott tanároknak is fejtörést okoz. Többen panaszkodnak közülük, hogy a megszokott előkészület és időzítés nem működik ebben a formában, és ezért napról napra – vagy óráról órára – kell átalakítaniuk előzetes elképzeléseiket. Különösen azoknak okoz ez nehézséget, akiknek saját gyermekeik otthoni tanulását is figyelemmel kell kísérniük, tehát a készülési idejük korlátozott, holott minden tanár érzékeli, hogy az új munkarendben sokkal több időt kell fordítani az órák előkészítésére és a beadott munkák értékelésére is.

Ez a szempont a tanárjelöltek munkáját is befolyásolja. Az új helyzetben nehéz lenne őket arra ösztönözni, hogy egy-egy osztályt több hónapon keresztül tanítsanak ebben a formában, hiszen egyrészt senki sem tudja, meddig tart ez a munkarend, másrészt ami a gyakorlott tanároknak is teljesen új, annak önálló megoldását nem várhatják el a kezdőktől. Az egyetemek sem ezt kérték, hanem csak annyit, hogy a hallgatók kapcsolódjanak be az új rendszerbe. Így egy-egy csoport egyes óráit, esetleg néhány összefüggő óráját tervezik vagy tartják meg. Ebben az esetben viszont szembe kell nézniük az előbb említett nehézséggel: előfordulhat, hogy a tervezett órát nem tudják kivitelezni, mert a csoport – az időzítés bizonytalanságai miatt – a tanárával még nem fejezte be az előző tananyagot.

Hallgatók elmondása szerint ilyen szempontból megkönnyítené a munkájukat, ha nemcsak egy-egy órára kapcsolódnának be az adott csoport munkájába, hanem például egy hétre tervezhetnének előre. Így ritkábban kerülnének olyan helyzetbe, hogy improvizálniuk kell, ami nekik még meglehetősen nehéz. Ha viszont csak a heti egy óra megoldható, akkor arra érdemes valamilyen állandó rendszert kitalálni, például akkorra mindig a tanárjelölt készít gyakorló feladatsort vagy esetleg társalgási témákat vitat meg a gyerekekkel.

A visszajelzés korlátozottsága szintén fejtörést okozhat. A személyes kapcsolat hiánya, amely minden tanár számára kényszerű megpróbáltatás, a hallgatót még nehezebb feladat elé állítja. Ő még nem annyira biztos magában, hogy a hagyományos órán látható, érzékelhető jelek nélkül el tudja dönteni, a digitális térben mennyire vált be, amit tervezett. Hasznos volt-e az óra? Élvezték-e? Sikeres volt vagy nem? A személyes együttlét hiányában ezzel kapcsolatban csak kérdezgetheti a diákokat, hiszen spontán érzelmi reakcióikra nem hagyatkozhat. Válaszaik viszont nem feltétlenül azt tükrözik, amit valóban gondolnak. A tanárjelölt kétségeit ilyenkor mentora oldhatja, ha maga is ad neki visszajelzést, őszintén és bátorítóan közli vele meglátásait kiemelve az erősségeket.

A cikk teljes egészében elolvasható a Pedagógiai és Módszertani Tanácsadó aktuális számában.