Szalagavató, ballagás, érettségi tabló - hármas hagyomány, az utolsó középsikolai év lezárása, egyben mementója is. Idén a járványhelyzet miatt mindez felborult, szokatlan rendben zajlott. Jó alkalom, hogy végiggondljuk, mit jelent mindez a legifjabb felnőttgenerációnak!

Ilyenek voltunk…

Ahogy az érettségi vége felé járunk, lassacskán összeáll az idei tabló is, amely ott fog díszelegni a falon az összes többivel együtt. Elég jól lemérhető rajtuk az elmúlt huszonkét évben nem csak az intézmény, de a technika fejlődése is. A legelsőt fotólaborban előhívatott fényképekből montázsoltam össze fotókartonra. A feliratot nagy gonddal, kézzel rajzoltam, és képkeretezőhöz vittem, hogy üveg alá kerülve biztosan megőrződjék az utókor számára. Azután, ahogy szaporodtak az érettségizőink, egyre többeknek lett izgalmas kihívás az aktuális tabló elkészítése. Minden évben külön alkalom volt a tablófényképezés, amit jórészt a saját fotósaink szakmai gyakorlataként hoztunk össze, de így is jókora szervezést igényelt. Hogy legyenek a fények, mi legyen a háttér, a beállítás? Profizmus kellett hozzá, nem vitás. Mindig nagy esemény volt ez, és minden résztvevőnek nagyon-nagyon fontos volt, hogy ő hogyan fest majd a képen, és az egész milyenné áll majd össze, hogy a jövendő nemzedékek számára hirdesse: ilyen volt ez a csapat, ilyen volt ő, amikor lezárta a középiskolás diákéveit. Mintha a szalagavató-ballagás-érettségi vizsga hármassága valamiféle beavatási szertartás volna, amelynek tárgyi tanúsága a tabló. Itt voltunk, ilyenek voltunk, amikor valami fontosat teljesítettünk és valamit lezártunk. Nézzétek, emlékezzetek ránk, ahogy mi is szívesen emlékezünk majd akkori önmagunkra.

Hagyomány versus egyediség

Olyan, a múlt ködébe vesző hagyomány ez, hogy még pontosan tudni sem lehet, honnan is veszi kezdetét. Minden forrás arra hivatkozik, hogy már az 1880-as évektől készülnek ilyenféle tablók. Ezek egyszerre részei a pedagógia és a fotózás történetének. Az érettségi tabló készítése körülbelül akkor vált szokássá, amikorra maga a vizsga is a közoktatás része lett. Hosszú történet ez körülbelül Mária Teréziától Trefort Ágostonig, amelybe a fényképészet a maga idejében kapcsolódott be. Ahogy az érettségi is sokat változott, de mégis megmaradt valamiféle határkőnek és a továbbtanulás feltételének, úgy változtak a tablók is.

A tizenkilencedik század végéről fennmaradt szépiaszínű képek még sok kis, különálló fiúportréból állnak össze, a huszadik századra aztán a tablók mindenféle értelemben kiszínesednek. Tréfás feliratok, a csapatra vagy a tanult szakmára jellemző háttér, különféle beállítások jennek meg rajtuk, és ami talán a legfeltűnőbb: színek, színek, színek, mintha a lányok hozták volna az addig komoly-komoran festő tablókra. Az iskolák, osztályok presztízskérdést csináltak belőle, hogy kinek lett egyedibb, érdekesebb, látványosabb a tablója, és hogy hol is állítják ki azokat. Mert persze nem csupán az iskola folyosóján helyzeték el ezeket, hanem mintegy bemutatva a szélesebb közönségnek különböző boltok, hivatalok kirakataiban. A cél az volt, hogy minél forgalmasabb, frekventáltabb helyen állítsák ki az azévben érettségizők képeit, hadd büszkélkedjenek, hadd örüljenek a tárgyon szereplők és a kirakatot bámulók egyaránt. Rokonok és barátok segítettek a legjobb hely foglalásában.

Tablók online

Most mintha ez a szokás is halványulna. A figyelem áthelyeződött az online térbe. Nem egy patinás gimnázium tablóit a múlt század elejéig visszamenőleg az iskola honlapján lehet végigpörgetni. Oda kerül majd fel az idei is akár már azelőtt, hogy magát a tárgyat felakasztották volna a többi mellé az ódon folyosó falára.

Változnak az idők… A tablófényképezés már nem akkora ügy. Megoldható akár otthonról is egy jó kamerával felszerelt telefonnal, és ugyan melyik tininek nincs ilyenje? Ha nem lesz tökéletes a kép, maga a telefon kínál profi javítási lehetőségeket. Szűrheted a színeket, állíthatsz a fényerőn, körülvághatod a képet szinte készre. El lehet küldeni annak, aki aztán összegyűjti és összerendezi az egészet egyetlen dokumentumba, amelyet aztán akár az iskolában is kinyomtathatunk, ha elég nagy, színes nyomtatásra is alkalmas gépnek örvendünk. Készen kapható remek képkeret, akárki bele tudja aplikálni az elkészült nyomatot, és már mehet is a falra. A digitális verzió meg a honlapra, Facebookra, akárhová. Biztosan sokan fogják megnézni, megosztani. Szóval nem akkora dolog ma már összerakni egy érettségi tablót.

Ezt a mikrotörténelmi folyamatot végigtekintve mintha folyton billegő tandemet alkotna az érettségi meg a fotótechnika. Ahogy a – lassan mind szélesebb körben kötelezővé tett – vizsga elterjedt, úgy elég sok családnak lett fontos, és elegen engedhették meg maguknak a gyerekük taníttatását. Addigra aztán a technika is utolérte a maturanduszokat: mire elég sokan lettek, a fényképezkedés általánosan elérhetővé, sőt, divatos dologgá vált. Megszületett hát az érettségi tabló. Volt egy idő, nagyjából ez a huszadik század, amikor a tandem meglehetősen kiegyensúlyozottan működött. Az érettségi elég fontos és különleges esemény volt ahhoz, hogy megörökíttessék, a fényképezés meg elég exkluzív szolgáltatás volt ahhoz, hogy ezt az igényt kielégítse.

Változó világ, változatlan érettségi

Most azonban megbillenni látszik ez az egyensúly. A technika messze túlszárnyalt azon, hogy egy fénykép továbbra is a különleges emlék szerepét tudja betölteni. Százszámra készülnek képek, nem győzzük őket nézegetni – százszámra készítünk képeket, nem győzzük a selejtezést. Miért pont egy screenshot- jellegű tabló lenne az archívumunk féltett darabja?

Az érettségi korántsem változott ekkorát, főleg nem ilyen tempóban. Pedig a világ - és nem csak a fotózásé – nagyot fordult még a kétszintű bevezetése óta is. Egyre nyilvánvalóbb, hogy merőben különbözik az akár húsz évvel ezelőttitől is. Azt is látjuk, hogy diákjaink is nagyon másfélévé serdülnek ebben a világban, mint ahogy azt valamikor elképzeltük, mint akikre szabtuk az érettségi megújított rendjét. Meg is van a nemigen örvendetes látszata a diák és a vizsga inkompatibilitásának, tudjuk mindannyian. Évek óta vakarjuk miatta a fejünket.

Az idei év márciusától aztán intenzív továbbképzésként kezdjük kitapasztalni közoktatásunk erősségeit és gyengeségeit. Újra kellett gondolnunk, mit és hogyan lehet megtanulni, megtanítani. Olyan felismeréseink születtek, amelyek e nélkül a fura helyzet nélkül biztosan várattak volna még magukra. Az érettségi vizsga azonban a lehető leghűségesebben követi a korábbi vizsgarendet. Ami változtatás történt, az csupán a meglévőnek a helyzethez való alkalmazása. A lehető legkevesebb változtatás és a lehető legnagyobb biztonság elve egy kármentő akcióban tud manifesztálódni. A sokféle szempont és érdek figyelembe vételével nehezen vagy egyáltalán nem tudott, nem tud mozdulni a rendszer. Halad, mint a kocsis, akinek a lovai a jól ismert úton maguktól is hazaporoszkálnak, míg ő békén szundikál a bakon. A huszonegyedik század meg elvágtat mellette. Egy darabig még vonszolja magával, de talán végleg elejti, ha nem sikerül újabb lendülettel visszakapaszkodni a bakra. A járvány és a válság, amely mindannyiunknak, az egész világnak váratlan és megdöbbentő helyzeteket teremtett, akár alkalom is lehet arra, hogy újra végiggondoljuk: hogyan tovább közoktatás, hogyan tovább érettségi. Hogy ne üres csigahéjak legyenek az iskoláink, falaikon értelmetlen jelként függő mementókkal: az érettségi tablóinkkal!

Az idén az írásbelire érkezők mindegyikéről készítettünk egy maszkos-kesztyűs képet és mindenkitől kértünk egy olyat is, amin meg szívesen nézi magát. Ha valaki elfelejti elküldeni, akkor majd a Facebookon fent levő fotóiból választok magam. Ezekből rakom össze az idei tablónkat. Fontosnak érzem, hogy idén se maradjon ki ez a dolog, idén is legyen mit kiakasztani a falra. De ugyanolyan fontosnak tartom, hogy tiszta fejjel gondoljuk át, mit lehet, mit érdemes továbbvinni, és mit érdemes elhagyni mindabból, amit a huszonegyedik századra magunkkal hoztunk megszokásként, hitként, hagyományként!