Egy történet arról, hogy a szokások és szabályok időnként felboríthatók…

Dilemmák

Adott egy iskolai csoport, ahová minden szempontból nagyon különböző gyerekek járnak. A legfiatalabb 15 éves, a legidősebb 23. Van köztük kalandos élettörténetű, és van, akit a szülei a széltől is óvnak. Van, aki csak egyet sóhajt, és bármit megkap otthon, de van, aki keményen megdolgozik mindenért. Ez nem okoz gondokat a hétköznapokban, ám adódhatnak helyzetek, amikor szükség van a velük dolgozó pedagógusok kreativitására, hogy senki ne érezze kevesebbnek magát a többieknél.

Ilyen helyzet az is, amikor közös ünneplésre készülnek. A tavalyi évben az osztálykarácsony szervezése ebben a csoportban eleinte rengeteg fejtörést okozott. Azt nem tudták megmondani, hogyan, de az igény határozottan megfogalmazódott, hogy jó lenne valamit együtt csinálni. Amikor elkezdtük pedzegetni, hogy mit is, persze kiderült, hogy mindenki mást akar: van, aki sütit sütni, van, aki társasozni, van, aki csak nézni a többieket, ahogy jól érzik magukat, de a legtöbben persze ajándékot adni és kapni. Főleg kapni. Az osztályfőnök viszont azt szerette volna, hogy senki ne érezze kellemetlenül magát csak azért, mert nincs pénze ajándékot venni a többieknek, vagy csak valami apróságra futja, míg mások könnyedén vesznek meg bármit, akár több ezer forintért. Ez patthelyzet a javából.

A tökéletesnek tűnő recept

Megkezdődtek a tárgyalások: osztályfőnöki órákon, szünetben a folyosókon, esténként az Interneten. Végül több mint egyhetes töprengés, egyezkedés, ötletbörze után kialakult a tökéletesnek tűnő megoldás. Volt benne együttlét, ajándékozás, nevetés, meglepetés és a csoportra egyébként is jellemző otthonos káosz és kiszámíthatatlanság − természetesen.

Íme, a recept!

Alternatív esztendőzáró együttlét

(Nem neveztük karácsonyi ünnepségnek, hogy az is megtalálhassa benne a helyét, aki más hagyományokat követ).

Hozzávalók:

− édes és sós rágcsálnivalók,

− néhány palack üdítő és ásványvíz

− egy darab asztal,

− egy darab papírdoboz/kalap/sapka,

− tombolajegyek.

Felhasználás:

Mindenki, aki belép a terembe, az ajtó melletti asztalon elhelyezi azt a tárgyat, amit ajándéknak szán. A tárgy lehet bármi, ami nem sértő vagy obszcén, és akkora, hogy bárki kényelmesen el tudja vinni kézben. Minden tárgyra egy szám kerül, és ezzel tombolatárggyá válik. Mindenki kap egy tombolajegyet. Az üdítő, ásványvíz, és a rágcsálnivalók elfogyasztása közben a dobozból/kalapból/sapkából kihúzzuk a tárgyakhoz tartozó számokat, így mindenki tombolajegye ajándékot ér. Azt senki nem tudja előre, mit fog kapni, és azt sem, hogy amit hozott, kihez kerül, de senki nem távozik üres kézzel. Az eseményen szívesen látunk bárkit, aki arra jár, az egyetlen feltétel, hogy hozzon ajándékot.

Ami valójában történt

A megjelölt helyen és időpontban végül nagyjából tizenkét diák és négy tanár gyűlt össze. A csoportvezető úgy készült, hogy több ajándékot is hozott, hogy akkor is jusson mindenkinek valami apróság, ha valaki esetleg üres kézzel érkezik. Ez az elővigyázatosság feleslegesnek bizonyult, mert mindenki hozott magával valamit, és minden ajándék be is volt csomagolva. A sorsolás alatt rengeteget nevettünk, mivel tényleg teljesen véletlenszerűen találtak gazdára a dolgok. Így kaphatott egy magát rendkívül férfiasnak tartó srác rózsaszín csillámos tollat, egy olyan lány pedig, aki közismerten utál mindenféle hidegvérű állatot, egy zacskó béka alakú gumicukrot.

Volt néhány ajándék, amit mindenki szeretett volna. Az egyik fiú egy saját készítésű festményt hozott bekeretezve, de mivel gondosan becsomagolta, nem lehetett tudni, mit ábrázol, és nem is árulta el. Így persze a jelenlévők egymással versengve találgatták, mi lehet a képen, és alig vártuk, hogy valaki végre megkapja, és letépje róla a papírt. Végül egy tanáré lett, de valószínűleg bárki örült volna, ha megkaphatja.

A másik nagy érdeklődést kiváltó ajándék az osztályfőnök felajánlása volt: az ő aláírásával és iskolai pecséttel ellátva egy utalvány, ami beváltható bármilyen témazáró dolgozat megírásakor, és tíz pontot ér. Tíz pont rengeteg, lehet vele akár négyesből ötöst varázsolni, vagy épp megmenteni egy menthetetlennek tűnő helyzetet. Mindenki azon izgult, nehogy olyasvalaki kapja meg, aki egyébként kitűnő tanuló. A sors kegyesnek bizonyult, és az osztály egyik leglustább tanulójáé lett az értékes kupon (később nagy hasznát is vette, de ez már egy másik történet).

Bár az egyetlen programpont, amit kitaláltunk, az ajándékozás volt, valahogy azután sem akart szétszéledni a társaság, hogy mindenki kapott valamit. Még legalább két órát maradtak a gyerekek beszélgetni, enni-inni. Szó sem esett magáról a karácsonyról, sehol egy feldíszített fenyőfa, csak élvezték egymás társaságát. Még egy plusz diákunk is lett: a folyosón üldögélő, egyébként más osztályba járó lányt közösen invitálták be a terembe, és még ajándék is jutott neki.

Ötletből hagyomány

Azóta eltelt egy év, ismét eljött a december. Újra felmerült a kérdés az iskola több osztályában is, legyen-e osztályszintű ünneplés, és ha igen, milyen formában. Ekkor hirtelen eszébe jutott néhány diáknak, hogy is volt tavaly abban a bizonyos sokszínű osztályban. Így ebben a tanévben már a véletlenszerűen kisorsolt ajándékok több teremben is felbukkantak. Így lett egy váratlan ötletből hagyomány, amely az iskola több tanulócsoportját is elérte.

Csattanóként a történet végére: a mi hagyományteremtő osztályunk ebben az évben úgy döntött, hogy ne csináljuk azt, amit tavaly, mert az már unalmas. Így a mi ünnepi programunk az lett, hogy feldíszítjük az osztályterem falát. Fenyőillat és bejgli helyett tehát festékszag és mikrohullámú sütőben készített pattogatott kukorica −, de az együttlét ugyanaz.