Vissza

Január 20-ig kell benyújtani pályázatokat Arany János Kollégiumi Programba

Január 20-ig lehet jelentkezni az Arany János Kollégiumi Programra.

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának pályázati felhívása alapján a 8. évfolyamos tanulók számára 2020. január 20-ig kell benyújtani a pályázatokat az Arany János Kollégiumi Programban való részvételre. A program célja, hogy a középiskolai kollégiumok által alkalmazható eszközrendszer támogatásával segítse a hátrányos helyzetű, sérülékeny tanulói csoportokba tartozó diákok tanulmányi eredményességét, érettségi bizonyítvány-szerzését a nappali tagozatos középiskolai osztályokban, továbbá hogy esélyt kapjanak a felsőfokú tanulmányok megkezdésére.


Pályázni a programban részt vevő, a pályázati felhívásban felsorolt középiskolákba lehet. A pályázatot legkésőbb 2021. január 20-áig postai úton kell eljuttatni a felsorolt intézmények közül kiválasztott középiskola és egyidejűleg a vele együttműködő kollégium címére. A pályázatokat a kiválasztott középiskola és a kollégium közösen bírálja el, amelynek eredményéről 2021. február 10-éig tájékoztatják a jelentkezőket. A programról további információk érhetők el a http://www.ajkp.hu honlapon.

 

2021-01-18 | dr. Klész Tibor | Dokumentumsablonok

Szeretnék ilyen híreket kapni >>