Vissza

Gyorsjelentés keddről, az érettségi sodrásából

Milyen az érettségi vizsga a koronavírus-járvány idején? Az alábbiakban igazgató szerzőnk beszámol az első vizsganapok tapasztalatairól.


Vizsga előtti utolsó simítások

Tegnap volt az érettségi vizsga első napja. De persze ez az érettségi nem a vizsga első napjával kezdődött!

Csütörtökön a kollégák megírták a végzősök bizonyítványait. A bukásokat (sajnos ilyen is akadt) már korábban lejelentettük. Ha már ott voltunk a suliban, szépen be is rendeztük a termeket. Természetesen még egy utolsót ellenőriztünk, simítottunk az érettségi adminisztráción, és egyúttal ránéztünk arra is, hogy ki lesz az érettségi elnökünk. Ilyenkor már nagyon aktuális tudni, mert normális esetben már a ballagási meghívót is el szoktunk küldeni neki, de ha nem jön el, akkor is mindenképpen egyeztetünk arról, hogy az írásbelik melyikére néz be, mikor ülünk le a teendőket megbeszélni, ilyesmik. Csak hát csütörtökön még semmi hírünk nem volt a közelgő érettségi törvényességét biztosító elnök kirendeléséről…

Délután hamvas, ifjú kolléganőnk elindult a Teve utcai rendőrségi palotába. Nem magától jutott eszébe a dolog, hivatalos értesítést kaptunk, hogy Csepelen kell majd átvennünk a nekünk rendelt fertőtlenítőszereket, maszkokat és gumikesztyűket. Szerencsére volt egy telefonszám is a levél végén, így egy kedves hangú ezredessel tudott egyeztetni telefonon, hogy mikorra (de pontosan ám!), és hová is (mert persze nem Csepelre) kell mennie a holmiért. Természetesen addigra mi már vettünk egy csomót mindenből, nem mertük az utolsó pillanatra hagyni. Nem tudtuk, mire számíthatunk, mivel az április 19-én kelt levelünkben feltett, erre vonatkozó kérdésünk válasz nélkül maradt. Ez a legkevesebb; de nem hallgathatom el, hogy a kolléga ugyan józan természetű, utólag mégis borzongva mesélt a mínusz harmadik emeleti szűk és sötét folyosón szerzett nyomasztó élményéről.

Rendhagyó ballagás

Mindenesetre lett annyi maszkot, kesztyűt és fertőtlenítőt szereztünk be, hogy a pénteken összerakott ballagási tarisznyákba mindenkinek került belőle. Úgy terveztük, ezzel fogadjuk hétfőn a belépőket – nehogy már ne kapják meg a ballagási ajándékukat!

Pénteken, május elsején jött ki rendeletben, hogy nem kell óránként felügyelő tanárt váltani, ha nem akarjuk. Ez volt a várva várt válasz azon kérdések egyikére, amelyeket a hivatalnak szóló levélben tettem fel még április 19-én. Viszont május elsején már a szoftverből kinyomtatva, összekészítve várták az írásbeli vizsga jegyzőkönyvei a hétfő reggelt. Nem csináltuk újra az egészet, mi óránként váltjuk egymást, ahogy péntekig egyedül szabályosnak gondoltuk. De ha már ott jártunk, ismét megnéztük, hátha időközben lett érettségi elnökünk. Nem lett.

Szombaton elkészültek a rövid zenei és prózai felvételek, amelyekből Andris kollégánk összevágta a Kántor Péter-verset, amit így, együtt, soronként mondtunk el a diákjainknak meg a dalt is, amiből olyan punk-rock feldolgozása lett annak, miszerint csak az jöjjön, aki bírja, aki tudja, hogy végigcsinálja… hogy szemünk-szánk elállt tőle.

Mindenesetre vasárnap estére fel tudtuk rakni a drive-ra és meg is osztottuk minden érintettel. Fél óra múlva már jöttek is az üzenetek. Buli a Facebookon… Ez már csak azért is hasznos volt, mert így összegyűlve egyszerre tudtuk elmondani mindenkinek utolsó intelmeinket. A szokásos, persze: érkezz időben, hozz tollat, személyit és így tovább. Az azért szokatlan volt, hogy biztosítottuk őket, már fertőtlenítve várják őket a termek. Ugyanis megrendeltük ezt a takarítást vasárnap estére és azután minden vizsganapra. Kétségtelenül drágább és macerásabb, mint a sima felmosás, de hát mit csináljunk. Erre is rákérdeztem a fentebb már kétszer is hivatkozott levélben, erre sem kaptam választ. A médiában elhangzott ígéret, miszerint meglesz a fertőtlenítő takarítás, nem tartalmazta azt a kitételt, hogy ki fogja ezt megoldani. Nyilván megoldottuk önerőből.

Külső segítség

A vasárnap utolsó híre az volt, hogy az este Pisti, az érettségiző diákunk beköltözött egy rendes apartmanba, hogy ott töltse az írásbeli egy hetét. Hogy mi ebben a nagy hír? Ingyen kapta meg egy helyi vállalkozótól az önkormányzat segítő közvetítésével; egy szavunkba és aztán jó sok telefonunkba került, de meglett. Pistinek viszont semmibe sem kerül, és így nem kell naponta órákat vonatoznia vidékről Budapestre, ami most, az új járványügyi rendelkezések tükrében nem is tűnik megvalósíthatónak. Nem tudom, mi lett volna, ha a kilencedik kerületiek nem segítenek az amúgy nem túl fényesen eleresztett Pisti lakhatásában.

Végül még egyszer ellenőriztük, hogy érkezett-e már hír az idei érettségi elnökünk személyéről. Nem érkezett.

Hétfő: a vizsgák kezdete

Így jött el a hétfő reggel, amikor is megkezdődtek az érettségi vizsgák. Ezek a reggelek nekem mindig ünnepiek. Harminc éve mindig örülök annak, amikor a rádióban bemondják, hogy ma van az érettségi napja. Ekkor egy időre tényleg ez az esemény a legfontosabb: ilyenkor egy ország kíván minden jót a vizsgázóknak. A buszon rámosolyognak az utasok a szépen öltözött fiúkra-lányokra, és a sofőr sok szerencsét kíván, amikor leszállnak. Most ez az ünnep árnyékosra sikerült, és mégis. Minden napra jut egy kis napsütés, az ünnep halvány kis sugara.

Immáron hagyományosnak tekinthető módon, így az idén is biciklivel érkeztem a dolgozatokért. Noha évek óta így van ez, még ilyen kényelmesen nem tekertem az Üllői úton, hála az újonnan felfestett biciklisávnak. Az az igazság, hogy mindig féltem a mellettem közel és gyorsan elhúzó kocsiktól, ám most sokkal nagyobb biztonságban éreztem magam – no meg a dolgozatokat, amelyeket a maszk fölött mosolygó hivatali dolgozóktól annak rendje és módja szerint átvettem. A szerencsekívánalom sem maradt el, volt mit átadnom a nagyon pontosan érkező diákjainknak.

A kapun belépők pedig egyebet is kaptak a jókívánság mellé: valóban mindenki vállára odaakasztottuk azt a szép és divatos szütyőt, amit tarisznya helyett adunk a ballagóknak. Igaz, nem így szokták megkapni, és hát igen, mást szoktunk belerakni; ez a járványügyi tartalom meglehetősen idegen a hagyományainktól… de azért ajándék, kedvesség, kicsi öröm. Hozzá még mindenkit lefényképeztünk amúgy maszkban-kesztyűben, ahogy beeresztettük őket. Lesz ebből olyan különleges érettségi tabló, amilyet még nem látott a világ! Mi, tanárok szintén valamennyien úgy néztünk ki, mint aki egy műtétre, nem pedig egy vizsgára készül – fontos, hogy példát mutassunk a srácoknak. Mert hát egyébként az a bizonyos szociális távolságtartás nehezen ment. Nem mintha nem lenne elég hely az épületen belül és kívül, de hát olyan régen nem látták egymást, hogy azonnal egy kupacba verődtek, nem győztük széthessegetni őket. Mindenesetre hálásak voltunk azért, hogy a médiában beígért rendőri jelenlét elmaradt, így aztán barátságosabban tudtuk rábeszélni az összedugott fejű maturanduszokat, hogy álljon mindenki egy lépéssel hátrébb.

Mire végre mindenki elhelyezkedett, és kézbe vehette a szövegértést, irdatlan zaj verte fel a koncentráció csendjét. Odakint, az utcán egy csapat munkás kezdte feltörni az aszfaltot. Reménykedő tekintetektől kísérve futottam ki, megnézni, mi történik. Négy-öt útjavító kezében állt meg a légkalapács (vagy mi a csuda), míg elmagyaráztam, hogy itt érettségi vizsga van, és hagyják már abba ezt a zajkeltést, legyen az bármi. Kedvesen bólogatva hívták a főnököt, aki biztosított róla, hogy ráér ez a dolog, a maguk részéről mostantól csendesen ásogatnak majd az út szélén, a gyerekek meg mind írjanak ötös dolgozatot, és vigyorogtak hozzá, és onnantól nagy csend lett. Az egyikük még lábujjhegyen oda is lopózott az ablakhoz, és besuttogta az elmélyülten körmölő diákoknak: sok szerencsét! Amikor délután hazaindultam a drótszamáron, akkor már jó ismerősökként integettünk egymásnak.

Míg a vizsga végeztével a jegyzőkönyveket rendezgettem, névsorba raktam a 24 órás karanténba zárandó dolgozatokat, addig mégiscsak rápillantottam a központi nyilvántartásra, hogy mi a helyzet azzal az érettségi elnökkel. Még mindig semmi. Lement az első írásbeli érettségi nap anélkül, hogy volna kijelölt érettségi elnökünk. A dolog furcsa, de szerencsére tudjuk a dolgunkat, zökkenőmentesen történt, aminek történnie kellett.

Kedd: a vizsga második napja

Ma kedd este van. Érettségi elnökünk még mindig nincs, viszont a matek, ha lehet, még simábban ment, mint a magyar. Reggel egy trolit láttam állni a bicikliút mellett, rajta a felirat fénybetűkből: érettségi különjárat. Ez a nap is jól kezdődik – gondoltam, és a helyben készített képet ki is raktam a Facebookra rögtön, hadd örüljön más is. A kormányhivatalban is megmutattam, míg a dolgozatokat pakolásztuk. Az a bizonyos halvány kis napsugár felderítette az ő arcukat is. A vizsgázók ma reggel is a „mintagyerek” cipőjükbe léptek. Szeretett diákjaink mindegyike hozott függvénytáblázatot és számológépet, zokszó nélkül felvették az új maszkokat-kesztyűket, valamint a vizsgarészek között is engedelmesen fertőtlenedtek. Továbbá írtak, számoltak végig, tiszta erőből.

Amikor kivételesen az irodámból jelentkeztem be Facebookon a kicsiknek tartott órámra, nem álltam meg, hogy körbe ne sétáljak a telefonommal az iskolában. Suttogva meséltem el, hogy itt írják a matekot, itt meg a folyosó felügyelő, ott meg a másik terem, és igen, a harmadikba is bekukkantunk, mielőtt lábujjhegyen vissza nem térünk az irodába, hogy az irodalmi naturalizmus mélységeibe merüljünk el. Jöttek is a kommentek: De jó látni! és Az ott a mi termünk! Ott írják! meg: Eskü, hiányzik a ZK! Egy kicsit mintha megint derűsebbé tisztult volna az ég.

Holnap jön a töri. Biztosan holnap is történik valami, amitől úgy érezhetjük, hogy ez a faramuci vizsga mégiscsak fontos itt mindenkinek, és holnap is jut segítség, bíztatás a civilektől, az önkormányzattól, az útépítőktől, a BKK-tól, a dolgozatokat átadó hivatalnokoktól. Aztán előbb-utóbb csak lesz érettségi elnökünk is!

2020-05-06 | Kerényi Mária | Módszertár

Szeretnék ilyen híreket kapni >>