Lehetséges az együttműködés az online térben? Tudjuk-e építeni a már kialakult közösséget, a társas kapcsolatokat úgy, hogy személyes találkozóra nem kerül sor? Írathatunk-e csoportosan témazárót? A digitális munkarend dilemmái egy osztályfőnök szemével...

Még meddig tart mindez?

Túl vagyunk a digitális munkarend bevezetését követő első heteken. Az őrületes erőfeszítésen, hogy azonnal oldjuk meg a lehetetlent. Az emberbe bele-belenyilalló kérdéseken, hogy meddig tart még ez az egész, és vajon hogyan zárjuk az évet.

Ott tartunk, hogy tudjuk: van olyan dolog, amit nem lehet gyorsan megoldani – se könnyen, se nehezen. Például nem tudtuk egyetlen éjszaka alatt belakni – a kétségtelenül széles választékot kínáló – informatikai segédeszközöket. Nem áll kézre az embernek sem a hardver, sem a szoftver, ha eddig kevéssé használta ezeket. Hozzá még a diákjaink sem feltétlenül egyformán vannak ellátva eszközökkel, és ha van is nekik gépük, internet-hozzáférésük, akkor sem biztos, hogy könnyen megy nekik a távoktatósdi, hiszen eddig nem ilyenre használták az eszközeiket.

Csak a változás biztos!

Azok a nyugtalanító kérdések pedig, hogy mi lesz a tananyaggal, hogyan lesz ebből évvégi osztályzat, egy kicsit elcsitultak. Először is naponta változik minden, miért pont az oktatásirányításban ne lennének változások! De akárhogy is lesz, bármilyen rendelkezés vonatkozik ránk, a diákoknak nyilván le tudjuk zárni az évét, tudunk bizonyítványt adni. Mi, pedagógusok döntjük el, mire adunk osztályzatot, és azt is, hogy hányast adunk. Az esetleg elmaradó tananyagnál sokkal fontosabb dolgokra kell koncentrálnunk!

Egy osztályfőnök szemével…

Hogy látja, mit mond erről egy osztályfőnök? Jámbor Judittal beszélgettem, aki egy nemrég alakult csoportunk, a Misterious Travelers (közkeletű nevén: MT) vezetője. Ezt a nevet még tavaly választották maguknak, amikor éppen alakulóban volt ez a csupalány csapat. Valószínűleg nem erre a helyzetre gondoltak a névválasztásnál, de most aztán nagyon rájuk illik! Éppen hogy elkezdték a saját képükre formálni, belakni az osztálytermüket, és most üresen áll, a falain félkész festmények szomorkodnak. Éppen csak elindultak a választott angol nyelvű színdarab próbái, és tessék: mostantól beláthatatlan távolra került a bemutató, de mindegy is, hiszen hogyan tudnának próbálni. Két hete más irányt vett, máshová visz a misztikus utazók titokzatos ösvénye. Hogy hová, azt most még egyikünk sem tudhatja. A csoportvezető mindenesetre ott van velük: együtt tapossák ki az ismeretlenbe vezető útjukat.

Először is mindenféle úton-módon egyeztetve a diákjaival kisütötte: nekik a Skype lesz a közvetítő csatornájuk. Tudja, tudjuk, hogy lehetne még számtalan más eszköz is, de ezeknek a lányoknak ez a kézenfekvő, sokszor használt program. A legtöbbjük mobiltelefonról jelentkezik be, azon keresztül zajlanak az órák. Amikor először szedték össze a csapatot online, többeknek ez is nehézséget okozott, és nagyon szép volt, ahogy egymást segítették a kapcsolódásban. Most már mindenki képes belépni a közös térbe, de ez nem azt jelenti, hogy meg is teszi.

A csoportvezető szerint soha ilyen rendesen, ilyen sokan nem jelentek meg az órákon, mint most. Hogy miért? Ha valaki elalszik, akkor is gyorsan össze tuja magát kapni, és még időben megérkezni a virtuális találkára, hiszen nem kell érte átbumlizni a városon. Ez különösen a vidékieknek kedvező, mert a buszok, vonatok valóban nem mindig tartották magukat a pontos menetrendhez. Eddig, ha valaki csak egy kicsit megbetegedett, akkor is szívesebben maradt otthon, mint hogy az iskolában kóvályogjon. Most viszont egy kis fej- vagy hasfájás az otthoni kényelemből könnyebben elviselhető, nem akadályozza a bekapcsolódást. Korábban, ha valakivel valami rossz dolog történt, esetleg csak bal lábbal kelt fel, volt, hogy úgy érezte, rosszkedvét nem szívesen vinné emberek közé. Most a távolság miatt kevésbé szenvedi meg, hogy csupaszon áll az osztályteremben a sebzettségével, és mindenki csak az ő szomorúságára figyel, valahogy messzebbről szólítva egymást, tapintatosabban lehet jelen lenni az online térben. Végül az is igaz: felértékelődnek ezek a virtuális találkozások. A személyes kontaktusra is lehetőséget adnak az iskolai órák, egyébként meg nincs közös lófrálás, barátnőzés. Hogyne jelennének meg teljes létszámmal ezeken az alkalmakon!

Érdekes, tanulságos a veszteség is. Két diáklány tűnt el a csoport életéből. Frissen felvett gyerekek, akiknek nem volt még módja beilleszkedni a csoportba, nem alakultak ki kötődéseik. Úgy tűnik, az ő számukra a korábbi személyes találkozások hiánya megugorhatatlan akadályt jelent. Aki már régebben is beágyazódott tagja volt a csoportnak, kialakultak a kötődései, annak akár kényelmesebb is így részt venni a csoport életében. Akivel viszont ez nem tudott megtörténni, nem volt erre elég idő, elég személyes találkozás, annak a számára a virtuális tér kínálta közeg nem alkalmas a hiányzó kötődések kialakítására.

Az MT tanulói, ha nem is mindennap, de gyakran találkoznak a csoportvezetővel és egymással. Amikor bejelentkeznek Skype-on, nagy a csicsergés: mindenki megdicséri a másik ruháját, megbeszélik az új sminktrendeket, a fésületlen kislány pironkodik a kócossága miatt. Kétségtelen, hogy ezek az interakciók és információk egyike sem tartozik a tananyaghoz, ezért aztán a csoportvezető fel is vetette, mi lenne, ha felhívnák egymást, és ott, akkor zajlana le ez az oldott csevegés. Ez azonban nem történt meg. Legfeljebb néhány, amúgy szorosabb barátságban levő lány kereste egymást privát beszélgetésre, a többiek azonban – az egész osztály – nem szerveztek olyan beszélgetést, amelyen mindenki ott lehetett volna.

Be kell látnunk, hogy tulajdonképpen most is ugyanaz történik, mint egyébként: a jó barátnők összejárnak az iskolán kívül is, az osztálytársak pedig jó esetben örülnek egymásnak, és jókat beszélgetnek egymással, de csak az iskolában.

A csoportvezető most már nem bánja, ha órák mennek el a csevegéssel. Majd bepótolják az elmaradó tananyagot. Feladatlapokat készít, segédanyagokat tölt fel, filmeket, oktató videókat, hangoskönyveket ajánl. Táblázatban rögzíti magának, ki, mikor, milyen munkát készített el, ki hol tart. Nem fél attól, hogy lemaradnak bármilyen tananyaggal. Az óraközi szünetek laza beszélgetései azonban pótolhatatlanok. Itt születik meg a csoportkohézió, itt alakulnak ki azok a kapcsolatok, amelyek nem hagyják elveszni az embert, amelyekre aztán bízvást lehet építeni, ha csoportmunka, pármunka, bármilyen együttműködést igénylő feladat adódik. Az együttműködés pedig olyan kompetencia, amely bármelyik tudástartalomnál fontosabb. Gyarmathy Éva írja: Az, hogy az ember társas lény, azt jelenti, hogy olyan feladatok kellenek, amiket együtt is megoldhatnak. Jó, hogyha én önállóan megoldom, mert magamról kapok visszajelzést, de alapvetően a társas tanulás a tanulás az embernek. A gyerekeknél különösen igaz ez. Az ismeret pótolható, megtanulható, az együttműködést viszont ki kell alakítani. A jelenlegi iskolarendszer nem erre épül, nem is szán rá időt, nem biztosít ennek tért a legújabb oktatási dokumentumokban sem. Hogy mégis, mindennek ellenére meg tud történni, ki tud alakulni a diákok együttműködése, jórészt nem az iskolán múlik. Jó esetben, boldogabb időkben a diákjaink természetes együttlétei megalapozzák ezt, ahogy az indiai utcagyerekek is kitalálták a számítógép használatát Sugata Mitra híres kísérletében. Most azonban egymástól elszigetelve élünk.

Együttműködés az online térben

Az MT-csoport vezetője örül a diákjai aktivitásának, azonban érzékeli: ezek az aktivitások hozzá kötődnek, mindnek ő a középpontja. Mindenki rendesen dolgozik, mindent beadnak időre, de semmit nem osztanak meg egymással. Furcsa módon még az óraközi szünetekben zajló csevegésekhez is szükség van őrá. Ezen kíván változtatni, úgy érzi, erre kell komoly figyelmet fordítania. Most hát alapvetően azokat a megoldásokat keresi, hogyan lehet ebben az online térben is létrehozni az együttműködést, hogy csoportosan és párban is tudjanak dolgozni a diákok. Lehetőleg olyan feladatokat talál ki, amelyeket csak együttműködéssel lehet megoldani. Ennek persze az lesz az eredménye, hogy mindenki mást fog tudni annak a feladatnak a megoldásából. Az egészet talán nem is birtokolja egyszemélyben senki, hanem együtt tudják összerakni. Ez bizony nem nagyon kompatibilis a számonkérés jelenlegi módszereivel. Elképzelhető, hogy egy egész csoport írja meg a közös témazárót? Elsőre kissé furcsán hangzik, de jobban belegondolva – miért is ne.

Furcsa helyzetben vagyunk mindannyian. Ebben, az ismeretlenben igyekszünk megtalálni önmagunkat és a tennivalóinkat, átértékeljük, mit tartunk meg, és mit engedünk el abból, amit eddig olyan fontosnak tartottunk. Ez akár alkalom is lehet arra, hogy rácsodálkozzunk eddigi rutinjainkra, és módosítsunk a fontossági sorrenden. Például tanuljuk megbecsülni az óraközi szüneteket! Ismerjük fel a laza együttlétek jelentőségét, és találjuk meg, hogyan tudjuk akár a hagyományos oktatás keretei között is értékelhető tudás támogatására fordítani. Ez most nem fog menni magától; tudatos pedagógiai munka szükséges hozzá. Az MT-csoport vezetőjének – és minden bizonnyal sokunknak – most éppen emiatt fő a feje.

Kedves Pedagógus Kolléga! Az Iskolaszolga és a Pedagógiai és Módszertani Tanácsadó számos jó-gyakorlatot, ötletet és kérdésfelvetést olvashat a digitális munkarend kialakítása kapcsán. Kérjük, küldje el saját gyakorlatait is, és ossza meg a pedagógusokkal saját tapasztalatait!

Ötleteit, munkáit feltöltheti az alábbi űrlap kitöltéésvel: iskolaszolga.hu/Szakmai tanácsadás