A koronavírus-járvány miatt bevezetett digitális munkarend számos nehézséget okoz a pedagógusoknak. Az egyik kiemelten fontos, és jelenleg rendkívüli nehézségekkel küzdő terület, a nyelvoktatás. Az alábbiakban egy szokatlan módszert, a virtuális sétát mutatjuk be, amit egy anyanyelvi tanár alkalmazott magyar tanítványaival Tasmániában!

Az anyanyelvi angoltanár dicsérete

Az anyanyelvi angoltanár nagy kincs. Akkor meg pláne, ha egyébként kiválóan beszél magyarul, mert a szülei magyarok, de nagyon kicsi volt, amikor elhagyták az országot, és így ő már Ausztráliában nőtt fel. Ha az Ausztráliából, „otthonról itthonra” érkező fiatal kolléga mindennek tetejében még a kicsik-nagyok nyelvén egyaránt szót értő pedagógus is – azzal nehéz versenyezni. Nekünk van egy ilyen munkatársunk, örülünk is, nagyon!

A gimnazistákkal kizárólag angol nyelven csevegve múzeumba, cukrászdába, várost nézni jár. A kicsiknek mindenféle nyelvi játékot eszel ki. De kicsiknek-nagyoknak egyaránt szívesen mesél a távoli földrészről, otthonáról, ahol felnőtt. Időnként haza is látogat Tasmániába, hiszen a szülei ott élnek, gyerekkori barátai is örömmel várják. Legutóbb februárban utazott el néhány hétre.

Karanténba, virtuális térbe zárva

Aztán ott ragadt. Még március közepén leveleztünk, hogy érdemes-e ide hazajönnie, karanténban ücsörögnie. Úgy döntött, inkább marad az ottani otthonában, és velünk a virtuális térben tartja a kapcsolatot. Kicsit nehézkes, mert az itteni megbeszéléseink az ő számára őrült időpontokban zajlanak, de hősiesen ott ül a képernyő előtt éjszaka vagy hajnalban is. Egy ilyen éjszakán született meg a Nagy Ötlet! Ha már úgyis online tanítunk, akkor a technikát illetően igazán másodrendű, hogy Budapestről vagy Tasmániából jelentkezik be a tanár!

Elindult a különösnél még egy kicsit különösebb szervezés, majd meghirdettük a programot: Reggeli wallabikkal! A cím az európai időhöz igazított tevékenységre utal, ugyanis a wallabiknak – és a kollégának – is inkább késői uzsonnaidő van akkor, amikorra a zoomos meetinget kitűzték. A szervezők körbeírtak mindenkinek:
Amikor ti reggeliztek, a wallabik vacsoráznak. Rövid idegenvezetés Johannával egy tasmán parkban, ahol szabadon mászkálnak a wallabik (kis kenguruk.) Aki éhes, hozzon reggelit!

Mit szeretnétek tudni a wallabikról, Tasmániáról? Küldjetek kérdéseket!

Johanna képet is mellékelt, hogy mindenki tudja, hová is szól a meghívás.

Virtuális séta Tasmániában

Nagy izgalommal készültünk rá mindannyian, és mikor eljött a reggel nyolc óra, sokan tolongtunk a virtuális találkahelyen. Jó volt végignézni a kakaó, szendvics, müzli mellől vigyorgó csapaton, de mindenkinek a legnagyobb élmény maga Johanna volt, aki végre élőben, teljes mosolyával integetett a reggelizőknek Tasmániából. Nem győzött válaszolni a záporozó kérdésekre: most pontosan hol is van, hány óra van ilyenkor, milyen az idő, és főleg: hol vannak hát azok a wallabik?!

Szerencsére a törpekenguruk nem okoztak csalódást: alkonyi programjukhoz híven kisebb csapatban legelésztek a park sárga füvén. Johanna telefonnal a kezében lassan közelített hozzájuk, hogy el ne riadjanak. Volt, amelyik érdeklődve fordult a kamera felé, míg más nagy ugrásokkal távozott a színről. Így legalább az is látszott, hogyan közlekednek. Bőven volt mit megbeszélni:
– Mekkora egy ilyen jószág, és miféle erszényesek vannak még arrafelé?
– Egyáltalán, hogyan születik a kis wallabi, és mennyi időt tölt az anyukája erszényében?
– Mit eszik még a füvön kívül?
– Hol tölti a napjait, amikor éppen nem egy golfpályán legelészik?

Behallatszott a kakaduk rikoltozása is, melyek szintén az éjszakai pihenőre készülődőben tűntek fel, topogtak a fűben. Egy kis igyekezettel őket is szemügyre tudtuk venni, és erről újabb kérdések születtek: mit is eszik egy ilyen madár? Hogyan jut hozzá, ha vízre van szüksége? A kérdések egy részére bizony nem Johanna tudta a választ, hanem a reggelizők közül egyik vagy másik természetbúvár gyerek.

A séta közben növényeket is meg tudtunk nézni egészen közelről. Szó esett Ausztrália és Tasmánia veszélyes állatairól, a nemrég pusztító bozóttüzekről és arról, hogy most hogyan élnek arrafelé az emberek. Egyszóval igazi beszélgetős, közös séta lett ebből a programból, sokkal érdekesebb, mintha az állatkertben vagy bármilyen természetfilmben nézték volna meg a gyerekek ezeket a növényeket és állatokat. Ezerszer izgalmasabb, mintha levélben vagy akár filmfelvétellel illusztrálva küldte volna el Johanna a sok érdekességet és a kérdésekre adott válaszait.

Az született meg, amelynek olyan nagyon híján vagyunk mostanában: egy igazi találkozás és a jelen idejű együttlét pótolhatatlan élménye. De valami diadalérzet is elömlött a csapaton: akármilyen furcsa helyzetben is vagyunk most az egész világon, akármilyen távol kerültünk egymástól, valahogy mégiscsak sikerült találkoznunk. Tasmánia, egzotikus állatok és növények ide vagy oda, mégiscsak a közös együttlét volt a legjobb az egészben. Legközelebb tehát valaki máshoz látogat el a csapat. Lehet, hogy egy háziállatoktól hemzsegő tanyára megyünk Pest közelébe vagy egy szép kertbe, az agglomerációba. Valamelyik gyerek lesz a vendéglátónk, és ugyanúgy megmutat, elmagyaráz mindent, mint ahogy Johannával sétálgatva a tasmán parkban élő állatokról és növényekről is annyi mindent megtudhattunk. Egészen biztos, hogy jó sokat lehet tanulni ezekből a látogatásokból. Születhet belőle tantárgyi osztályzat is: a kicsiknek környezetismeretből, a nagyobbaknak természetismeretből, földrajzból, biológiából. Még nem tudjuk, milyen fordulatot vesz ez a kalandos kezdet. Akárhogyan is folytatódik, az biztos, hogy Johanna is velünk tart majd.

Kedves Pedagógus Kolléga! Az Iskolaszolga és a Pedagógiai és Módszertani Tanácsadó számos jó-gyakorlatot, ötletet és kérdésfelvetést olvashat a digitális munkarend kialakítása kapcsán. Kérjük, küldje el saját gyakorlatait is, és ossza meg a pedagógusokkal saját tapasztalatait!

Ötleteit, munkáit feltöltheti az alábbi űrlap kitöltéésvel: iskolaszolga.hu/Szakmai tanácsadás